2015. 12. 11.

Westbahnhoftól Hütteldorfig: búcsú a távolsági forgalomtól

A vasúti forgalom összetettségét tekintve a bécsi Westbahnhof vasárnaptól sokkal unalmasabb hely lesz, mint eddig bármikor, ugyanis az ÖBB elköltözteti távolsági vonatait a patinás állomásról. Sőt, emellett a vasútbarátok néhány jó fotóhelyet és „szpotterdombot” búcsúztathatnak Penzing és Hütteldorf állomások környékén. Mai válogatásunkkal köszönünk el a Westbahnhof és Wienerwald-alagút bejárata közötti távolsági forgalomtól.



Az elmúlt évek komoly változásait követően az idei menetrendváltásra mondhatja az ÖBB, hogy „ez a harc lesz a végső”, legalábbis ami az új főpályaudvar üzembe helyezését és a távolsági forgalom átköltöztetését illeti. Az utasok jól járnak, a vasútbarátok és vasútfotósok viszont szegényebbek lesznek pár fotó- és megfigyelőhellyel. Ugyanakkor két, eddig forgalmas elágazóállomás is kiürül, és elveszti forgalmi komplexitásának maradékát is.
Bécs külvárosaiból kezdve: a város kapujának számító, metrókapcsolattal is rendelkező Hütteldorf állomás helyét a távolsági utasok szempontjából Meidling veszi át Bécsen belül. Hütteldorf vasútfotós értéke már évekkel ezelőtt sokat csökkent, mivel a teherforgalom már korábban leköltözött a Lainzer Tunnel-be a Hadersdorf alatti elágazás és Meidling között. A személyforgalom viszont javarészt (az ICE-k tavalyi költözését leszámítva) maradt mostanáig. Az állomás fontos kapcsolódási pont volt a közösségi közlekedés felé: a salzburgi IC-k is megálltak itt, és az utasok az U4-es metróra, illetve az S45-ös gyorsvasúti viszonylatra szállhattak át. Decembertől csak a RegionalExpress-ek és az S50-es, illetve S80-as vonatok maradnak az ÖBB részéről. A távolsági forgalmat csak a WESTbahn vonatai képviselik majd – akiknek Hütteldorfhoz esik közel úticéljuk vagy lakóhelyük, minden bizonnyal a magánvasút vonatait választják majd. Alábbi képeink némelyike már napjainkban is dokumentumértékkel bír, míg a többi fotó jövő héttől válik a történelem tanújává.

Nyitásnak rögtön egy kép, mely beállított ÖBB-sajtófotónak is elmenne. Az egyik bejáratott fotóhely a Westbahn (újabban Weststrecke) Bécs környéki szakaszán a Hütteldorf állomás és Wolf in der Au megálló közötti szakaszon volt. Itt jövő héten már nem fotózhatunk ÖBB IC-t – nem csak ilyen kedvező fényviszonyok mellett nem, hanem sehogyan sem…

Ha már ÖBB IC, álljon itt egy lassan kétszeresen is archív felvétel: IC már csak pár napig van, de a régi Gerhard Hanappi stadiont (a Rapid Wien otthona) a tavalyi év folyamán lebontották, így ez az együttállás már most is történelem

Ha pedig már nagyon archív műfaj, ide kívánkozik ez a 2009. júniusi felvétel. A Railjet-éra még csak felfutóban volt, így akadt néhány olyan ÖBB EC a vonalon, melyet két géppel továbbítottak – mégpedig a stokkozás miatt közbesorozott géppel

Bár idén még nem volt igazi tél, a hangulat kedvéért egy 2009. december 20-án készült fotóval idézzük fel az óránként szokásos koreográfiát: Hütteldorf első vágányára jár be ÖBB IC a Westbahnhof felől

Ellenpontként egy friss, novemberi kép: a salzburgi IC még a helyén, de már nem sokáig. Az előző képhez képest az is változott, hogy az alacsony és fotósbarát kerítés helyett egy jókora, „fotósölő” drótakadály épült ki. Furcsa, hogy pont akkorra szigorították az utasvédelmet, amikorra már elfogytak a második vágány használó áthaladó vonatok – a jövő évi menetrendben ilyen vonat egyáltalán nincs.

Hütteldorfban a Railjetek csak átsuhantak, Bécsből nyugat felé tartva jellemzően a (peron nélküli) második vágányon. Ezen a 2009-es, a Jeti-korszak hajnalán készült felvételen a torony előtt porzik el egy dupla Railjet. A toronyban azóta már nincs szolgálat: az állomást és környékét teljesen „átkábelezték” a tehervonatok levonulása után, az átépített biztosítóberendezést pedig már a főpályaudvar mellett lévő KÖFI-központból kezelik

Jobbak a fények és ritkább a jelenet is: a negyedik vágányon gurul át egy Westbahnhof felé tartó Railjet, megelőzve egy harmadikon megállt regionális vonatot

Igazi dokumentumértéke van már ennek a fotónak, mely 2009 októberében készült. Railjet sem lesz már sokáig Hütteldorfban, de az együtállás a három Railjet-színtervet hordozó „demógép” egyikével épp itt már igazi ritkaság. A 1016 034-es a három változat közül a végül kiválasztotthoz legkevésbé hasonló, szürke alapú színtervet hordozta és ekkoriban gyakran bukkant fel tehervonatok élén

Penzing állomás és környéke is tartogatott jó fotóhelyeket. Az egyik stabil „szpotterdomb”, melyet általában adventi különvonatokhoz használtunk ki, éppen az állomás első vágánya melletti peron volt – elsőrangú fotóhely volt ez a Westbahnhof felé érkező összes vonathoz, mivel az első és második vágány között egy tenyérnyi szélességű és nem sokkal magasabb peroncsökevény volt csupán. Nos, itt is lassan minden a múlté: a távolsági vonatok költöznek, ezzel párhuzamosan pedig a kissé múzeumi hangulatú állomás is megújul. Szabványos, sínkorona + 55 centiméter magasságú peront kap a második vágány, és ennek érdekében feláldozták a felesleges luxussá vált hajdani első vágányt a felvételi épület előtt. Az állandó forgalmi szolgálat is megszűnt, Hütteldorfhoz hasonlóan Penzing biztósítóberendezését is a Bécs környéki KÖFI-be integrálták. Végül pedig a Westbahnhof külső tárolóállomásaként működő penzingi rendező is kiürül: az éjszakai vonatok tavalyi költözése után már a Railjet-szerelvényeket sem tárolják itt két út között, így csak a hosszú ideje rozsdáló teherkocsik maradnak – valószínűleg már nem sokáig.

A klasszikus penzingi jelzőhíd alatt robog egy Salzburgból érkező Intercity az állomás második vágányán. A magasperonok hiánya miatt Penzing tökéletes és (kisgyermekkel is) biztonságos fotóhely volt

2013 nyarán került lencsevégre ez a Westbahnhof felé tartó Railkjet Penzingben. A helyi „szpotterdomb” másik előnye az volt, hogy viszonylag hosszú vonatokat is különösebb zavaró tereptárgy nélkül be lehetett fogni. Nem hátrány ez akkor, amikor a MÁV-Nosztalgia mindent (ami gurul) belead egy adventi különvonatba

Penzingnél már nem sokáig jön szembe a Railjet és a képen jobb oldalált látható klasszikus perontető és sárga kőlapos peron is megújul napjainkban

Penzing idén novemberben – az első vágány helyén épül a második vágány magasperonja. Az egykor a kocsitárolóból szerelvények kihúzására és bizonyos forgalmi helyzetekben a Meidling/Spesing felől érkező vonatok áthaladtatására használt első vágányt a végponti jelzőhídig rövidítették

A penzingi tároló, ahogy már nem láthatjuk – a keresztmezős felsővezetéki rendszer miatt nem volt ideális fotóhely a tároló végében lévő felüljáró, de egy-két érdekességet (mint például a próbázó cseh Railjet) szemügyre lehetett venni. Ami viszont már a napi rutinból is ki fog kopni, az a háttérben látható két ÖBB Railjet-szerelvény – távolsági vonatokat itt már nem fognak tárolni

Maga a Westbahnhof is sokkal sivárabb lesz a távolsági vonatok nélkül: vasárnap kiköltöznek a Railjetek, a salzburgi IC-k és a maradék néhány nemzetközi vonat – varsói EC, az elnyűhetetlen és megunhatatlan Dacia-expressz, vagy éppen a moszkvai kocsikat továbbító bohumíni D100/101 vonatpár.

A Westbahnhof tároló- és előkészítővágányain már idén sem fordult meg túl sok ICE-szerelvény, most viszont már a Railjetek is eltűnnek innen

Sokszorosan archív 2009-es kép egy Railjet-szerelvény, egy Railjet-flottás géppel továbbított belföldi IC-vonat és egy GYSEV 1047-essel továbbított esti Bécs-Budapest EC együtállásáról. Ebből nemsokára már semmi sem lesz ugyanitt megismételhető

Nem volt hosszú életű a Debrecen-Bécs Hortobágy EC idei formája, de a lengyel kocsik már jó ideje a Westbahnhof képéhez tartoztak valamilyen formában – egészen mostanáig

Szerelvényösszeállítási jegyzék a Westbahnhof peronján – hamarosan ez is relikvia lesz, a rajta szereplő összes járat elköltözik innen

Ez vár a nemrég felújított állomásra?
(fotók: Magyarics Zoltán)

1998-tól 2006-ig a DB AG ICE 1-es szerelvényei rendszeres vendégek voltak a bécsi Westbahnhofon. A forduló java része a Hamburg-Altona és Bécs között ingázó ICE 90/91-es páros, a legendás „Prinz Eugen” volt...  A képen a 2002. július 29-én Hamburgból érkezett ICE 90-es pihen a bakon
(fotó: Halász István)

A motorvonatok éjszaka tétlenül pihentek volna Bécsben, az ÖBB viszont felhasználta őket egy belföldi, Bécs–Innsbruck–Bécs fordulóra. 2006-ig ezt a kanyart is az impozáns ICE 1-esek teljesítették. 2006. szeptember 30-án a Hamburgból érkező vonat rövid idő múlva fordult is vissza Innsbruck felé

Az első Magyarországra induló menetrend szerinti Railjet-szerelvény, az RJ 41-es áll készen a Westbahnhofon 2008. december 14-én reggel. A Railjet-korszak hét év után ér véget a Westbahnhofon

Az ICE-ken kívül az EN 490/491-es párost továbbító 101-esek is megfordultak a pályaudvaron. 2010. június 12-én este a 101 133-as jár vonatra

A MÁV-csoport mellett a GYSEV gépei is rendszeres vendégek voltak. A különféle különvonatok mellett főleg belföldi távolsági vonatok élén jutottak el a Westbahnhofra a „repcevasút” gépei

Az ICE-járatok már 2014-ben elköszöntek a Westbahnhoftól, 2015. december 13-ától pedig általában a távolsági vonatok is elbúcsúznak a patinás pályaudvaról
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter, Magyarics Zoltán

1 megjegyzés:

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.