2015. 12. 21.

Jön a Flixtrain?

A saját fegyverét fordítaná az állami vasúttársaságok ellen az egyik magánbuszos cég. A Flixbus és a MeinFernBus duója ugyanis azt tervezi, hogy beszállnak a vasúti közlekedésbe: a távolsági forgalomban nem csak a buszok, hanem a vonatok esetében is látnak fantáziát.




A MeinFernBus és a Flixbus, az egymással kooperáló távolsági buszos cégek a saját fegyverét fordítja az állami vasúttársaságok ellen: a két társaság lefoglalta a „flixtrain” és a „meinfernzug” doménneveket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Capital gazdasági magazint idézi, akiknek a buszos cégek ügyvezetője, Torben Greve azt mondta, hogy Csehország és Ausztria területén indítanának vonatokat várhatóan 2016-ban. A társaságok közlése szerint a két országban már szervezik az értékesítő partnereket, ezek különböző magántársaságok lesznek, akik a vonatok közlekedtetését is intézik majd. A németországi piacon való megjelenés egyelőre nincs napirenden, de nincs kizárva a „zöld buszok” után a „zöld vonatok” megjelenése.

A távolsági buszok jól prosperálnak, nem véletlen, hogy a vasúti közlekedésre is szemet vetett a Flixbus-MeinFernBus duó
(fotók: Halász Péter)

Greve a vonatok indítására vonatkozó bejelentését összekötötte azzal, hogy a DB AG illetékes vezetőjét, Berthold Hubert egy vitára hívta ki, mert szerinte az állami, jellemzően monopolhelyzetben vagy minimális versenyhelyzetben lévő társaságok az utasok olcsó utazások iránti igényeit ignorálják. Greve szerint a vasút egy hosszú üzleti modellel kecsegtető lehetőség és bár szerinte néha hiányzik a dinamizmus a vasútból, igen jó tempóban tudnak fejlődni a magáncégek.
A távolsági buszos cégek amúgy komoly versenytársai a DB-nek. Az elmúlt évben, 2014-ben az ICE és IC vonatok utasai összesen 129 millióan voltak, míg a buszok a Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint 16 millió utast szállítottak, ám a becslések szerint a tényleges érték ennél nagyobb, 20 millió fő lehet. A bevételeket tekintve, ha átlagosan 30 euróval számolnak utasonként, akkor a 180 millió euróval gazdagodtak a buszos cégek és ennyivel kevesebb bevétele volt a DB AG-nak és a különféle nagyon olcsó vonatjegyes ajánlatok sem mutatnak változást ebben a trendben.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.