2016. 01. 20.

Újratöltve: A Nagy Metrópótlás

Komoly megpróbáltatás vár a négyes metró utasaira: április végétől több hónapig lezárják a vonal egy részét annak felújítása miatt. Bécsben ugyanis új fázisához érkezik az U4-es vonal felújítási programja, a NEU4. A közlekedésbarátoknak érdekesség, a napi ingázóknak inkább bosszúság lesz a Hütteldorf és Hietzing közötti metrópótlás.


Talán szerencsés is az időpont, hogy 2016 tavaszától folytatók egy nagy szakasszal a bécsi U4-es metró felújítási programja, hiszen Hütteldorfból a menetrendváltással elkerültek a távolsági vonatok, így csak a regionális járatokkal befutó és a helybeli utasok szállítását kell megoldania a Wiener Liniennek. Ám ez sem lesz kis feladat, főleg, hogy a vonal felújítási programja, a NEU4 keretében a Hietzingig vezető metrópályát zárják le április 30-ától egészen szeptember 4-éig.

A hietzingi visszafogóhelyre érkezik az U4-es vonal egyik szerelvénye 2009 júliusában. A visszafogás hét évvel később hónapokon át a mindennapok része lesz
(fotó: Magyarics Zoltán)

A 2014 óta tartó felújítási program egyik igen látványos szakasza lesz az idei metrópótlás, ami egyben persze a gázbuszok hattyúdala is lesz Bécsben, hiszen folyamatosan szabadul meg a Wiener Linien a „régi” (értsd: a 2000-es évek elején beszerzett) LPG-s gázbuszaitól. Ám most kell a tartalék, hiszen Hütteldorf és Hietzing között utazik az U4-es vonal utasainak egyötöde.
Ám a több mint száz éves pályaszakaszra ráfér a felújítás, annak ellenére, hogy a „metrósításkor”, az 1980-as évek közepén már kapott egy komoly generált a Wien folyó mellett futó pálya. A munkák zavartalan elvégzése miatt döntöttek úgy Bécsben, hogy április 30-ától egészen szeptember 4-éig lezárják a Hietzingtől nyugatra eső szakaszt.

Az U4-es metró nyugati szakaszának pótlása az alternatív eljutási lehetőségekkel együtt
(grafika: Wiener Linien / APA)

A vágányzár idején több mint öt kilométernyi pálya újul meg, kicserélik a biztosítóberendezéseket és az állomások is megújulnak száz nap alatt. Az őszi iskolakezdésre – szeptember 5-ére – mindennel készen kell lennie a kivitelezőknek, közölte a Wiener Linien.
A metrófelújítás mellett a járat pótlása sem könnyű feladat. A frekventált vonalszakasz utasait többfelé próbálják meg elosztani: a vonallal részben párhuzamos, alternatívaként szolgáló 49-es és 58-as villamosvonalakon sűrűbb indítási időközben gondolkodnak majd és hosszabb, alacsonypadlós villamosok járnak majd. Az 52-es villamos bár kevéssé lesz frekventált, szintén pótlószerepet tölt majd be. Ugyancsak részt vesz majd a pótlásban a Westbahnhof és Hütteldorf között közlekedő regionális vonatok sora és persze a Verbindungsbahnon közlekedő S80-as Schnellbahn-járat.

A metrópótló buszok csak korlátozott kapacitást nyújtanak majd, így érdemes inkább alternatívákat keresni. A képen a 2009 nyári metrópótló buszok egyike – ez lehet az LPG-s gázbuszok hattyúdala?
(fotó: Magyarics Zoltán)

Ezen túlmenően pedig az alternatívákat kihasználni nem tudó utasok számára metrópótló busz is forgalomba áll majd Hütteldorf és Schönbrunn között, éppúgy, mint 2009 nyarán, amikor a szokásos, időszakos felújítás miatt pótolták a metrókat néhány napig ugyanezen a szakaszon. Ám a Wiener Linien figyelmeztet: a metrópótló járat önmagában nem nyújt elegendő kapacitást az utasoknak és mindenképpen ajánlják, hogy aki teheti, inkább az alternatív járatokat válassza.

Összességében több férőhelyet biztosít az utasoknak a Wiener Linien és az ÖBB, de arra kérnek mindenkit, hogy aki teheti, ne a direkt metrópótló járatot válassza
(grafika: Wiener Linien)

A vágányzár azonban nem jelenti a NEU4 program végét, sőt! A 2024 tartó időszakban a teljes vonalat felújítják és a forgalom részleges fenntartása mellett újítják fel idén a Stadtpark állomást is. 2017-ben pedig sor kerül a Längenfeldgasse és a Karlsplatz közötti pálya felújítására, ami szintén többhetes vágányzárat jelent majd.

A Stadtpark megálló a forgalom részleges kizárása mellett újul meg: az egyik peron mindig nyitva van, a megálló elé- vagy mögéutazással érhető el
(fotó: Manfred Helmer / Wiener Linien)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.