2016. 03. 21.

Kísérletező kerékpárszállítás

A tavasz beköszöntével egyre komolyabb fejtörést okoz Németországban a vasúti szolgáltatóknak a kerékpárszállítás kérdése. A magyarországinál jóval fejlettebbnek és főleg szélesebb körben elterjednek számító szolgáltatás azonban már saját határait feszegeti. A költséges kapacitásbővítés helyett inkább új modellt vezetne be a DB Regio és az ODEG.




Egyelőre csak kísérleti jelleggel, de új kerékpáros modell bevezetését tervezi, ugyanis az egyre javuló időjárás számos kerékpárost csábít az utakra és a vonatokra – a hivatásforgalomban éppúgy, mint a szabadnapokon. Renado Kropp, a DB AG nevében nyilatkozva úgy fogalmazott: ahogy melegszik az idő, úgy nő a kerékpárral együtt utazni vágyók száma a vonatokon. Az elmúlt évek során folyamatosan emelkedett a kerékpárosok száma, ám a rendelkezésre álló kapacitás véges. Ezért két szolgáltató, az ODEG és a DB Regio fokozná a kerékpáros utazások hatékonyságát.

A kerékpárszállításra alkalmas terek korlátozottan állnak rendelkezésre, ezek jobb kihasználását ösztönöznék első körben

A „Rad im Regio” program várhatóan májusban indul majd el. A programnak köszönhetően csökkenhet a többcélú terekben tapasztalható zsúfoltság, amely különösen jó időjárás esetén kritikus. Emellett a kerékpárral való utazás lassítja az utascserét is, ami extrém esetekben komoly késésekhez is vezethet. A projekt a kísérleti szakaszban három vonalon lesz elérhető Berlinben és Brandenburgban: az RE2-es és az RE4-es esetében az ODEG; az RE3-as és az RE5-ös viszonylat esetén pedig a DB Regio gondozásában. Első körben az utastájékoztatásra helyeznek nagyobb hangsúlyt: a távolsági forgalomból ismert vonatösszeállításokat helyeznek majd el az állomásokon, ahol jelzik a kerékpárszállító szakaszok helyét, valamint további utastájékoztató elemekkel jelölik majd ezeket a peronokon. A cél, hogy a vonatokon a kerékpárosok egyenletesen osztódjanak el, ne egy-egy szakaszba tömörüljenek. A vonatokon a padlózaton a kerékpárok szállítására szolgáló helyeket szintén megjelölik majd és a vonatok első és utolsó kocsijában a többcélú terekben a lecsapható üléseket felhajtott állapotban rögzítik – a közlekedési szövetség egyetértésével. Ez persze a többi utasnak lesz majd kellemetlen.

A regionális vonatokon is több helyen van többcélú tér. Ezek helyének jelzésével ösztönöznék a kerékpáros utasokat, hogy mindegyiket vegyék igénybe
(fotók: Halász Péter)

A programot szeretnék idővel tovább bővíteni, mégpedig abba az irányba, hogy a drótszamarakat ne kelljen felrakni a vonatokra, hanem az állomáson lehessen hagyni őket, a célállomáson pedig kerékpárbérlési lehetőség álljon az utasok rendelkezésére. Ezt persze sok utas saját maga is megoldotta már. mindkét helyszínen kerékpárja van.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.