2016. 04. 07.

Mi lesz veled Gotthard-vasút?

Idén decemberben nyílik meg a forgalom számára a Gotthard-bázisalagút, mellyel jóval egyszerűbben és gyorsabban lehet majd Svájc és Olaszország között utazni. A jelenlegi hegyi vonal viszont Európa egyik legszebbje, így kár lenne teljesen bezárni. Nézzük, vajon milyen jövőt tervez az SBB a nagy múltú vasútvonalnak!



A Gotthard-vasútvonal szépsége éppen a legnagyobb hátránya is, ugyanis a szűk ívek és a meredek emelkedések igencsak megnehezítik a közlekedést, jelenleg a leggyorsabb EuroCity vonatoknak is nagyjából három órába telik a 206 kilométer megtétele. Ezen probléma megoldására tervezték meg és építik jó ideje a vasútvonal alatt haladó bázisalagutat, mely 57 kilométeres teljes hosszával a világ leghosszabb ilyen jellegű építménye lesz. Mivel az alagútban a megengedett legnagyobb sebesség 250 km/h lesz, így a teljes úton nagyjából 40 percet nyernek majd a hegyi szakasz kikerülésével a vonatok, majd a Tessin kantonban található Ceneri-bázisalagút megnyitásával újabb 20 percet. Ezzel a térség legnagyobb városa, Lugano kerek egy órával fog közelebb kerülni az ország északi részéhez. Az itt lakók természetesen már tűkön ülve várják az alagút megnyitását, amelyre idén júniusban ünnepi körülmények között több hétvégén keresztül kerül sor. A menetrend szerinti távolsági forgalom azonban csak a decemberi menetrendváltással kerül majd az alagútba.

A távolsági vonatok a decemberi menetrendváltással a Gotthard-bázisalagútban közlekednek, Svájc déli része pedig majd' egy órával közelebb kerül majd Zürichhez. A képen Arth-Goldau állomásra érkezik a Luganoból Zürichbe tartó ICN 10020-as számú vonat 2014. június 24-én kora este
A Gotthard-vasútvonal a Gotthardbahn-Gesellschaft által 1882-ben megnyitott, 1909 óta az SBB (Schweizerische Bundesbahnen; Svájci Szövetségi Vasutak) üzemeltetésében álló 206 kilométer hosszú vasútvonal a Schwyz kantonban található Immensee és Tessin kanton legdélebbi csücskében fekvő Chiasso között. A vonal teljes hosszában kétvágányú és villamosított, azonban a legnagyobb meredekség 28 ezreléket tesz ki. Leginkább a jónéhány spirálalagútjáról és megszámlálhatatlan hídjáról ismert, éppen ezek miatt is tartják Európa egyik legszebb hegyivasútjának.
Vannak azonban, akik korántsem örülnek ennyire a bázisalagútnak, ugyanis éppen emiatt fogják elveszíteni eddigi közvetlen kapcsolatukat észak felé, Basel és Zürich irányában. Ők a jelenlegi hegyi szakasz melletti városokban lakók, az Uri kantonban található Göschenen és az alagút északi bejárata, Erstfeld között. A lakosok félelme nem megalapozatlan, ugyanis az SBB szerint jelenleg 8000 utas utazik itt naponta és a bázisalagút megnyitása után ennek nagyjából kétszeresével számolnak, azonban a hegyi vonalon mindössze 500-al. Ezzel a csodálatos vonalvezetésű hegyivasút sorsa megpecsételődni látszik, ugyanis ennyi utasért talán még fenntartani sem lenne érdemes. Azonban nem kell aggódni, az SBB nem tervezi a vonal bezárását, de a fenntartási költségek csökkentése érdekében egyes állomások kapacitása csökkentve lesz.

A Gotthard-vasút térképe, melyen szaggatottal látszik a bázisalagút vonalvezetése.
(forrás: Wikipédia)

Nem csak a helyi lakosok miatt lenne fontos a közvetlen kapcsolat megtartása, de Göschenenben van az SBB egyedüli kapcsolata a Matternhorn-Gotthard-Bahn, így a Glacier Express felé, ami így a turizmus szempontjából létfontosságú kapcsolatot jelent. Jelenleg Göschenenbe mindkét irányból óránként érkeznek távolsági vonatok, amivel Uri kanton legfontosabb bevételi forrása, a turizmus is megfelelően ki van szolgálva, érthető, hogy aggódnak a helyiek, hogy ezek a körülmények veszélybe kerültek.

Göschenenben most még óránként járnak a távolsági vonatok, decembertől egyáltalán nem így lesz. A képen 2014. június 28-án az Re 4/4 II 11334-essel az élén indul Göschenenből a Zürich Flughafen–Locarno viszonylatú IR 2275-ös számú vonat

A Mattergorn-Gotthard-Bahn vonatai 20-40 perces ütemben járnak Göschenen és az MGB fővonala, a Brig–Disentis vonal fontos állomása, Andermatt között. A képen látható 653-as számú személyvonat csak a két állomás között ingázik, 2014. június 28-án éppen áthalad a Reuss folyó feletti hídon. A turisztikai vonzerő komoly potenciált jelent a régi Gotthardbahn számára

Az SBB jelenlegi tervei szerint a 2016 decemberben esedékes menetrendváltástól közvetlen távolsági vonatok csak szezonálisan és akkor is csak hétvégén fognak közlekedni és Göschenenben lesz a végállomásuk. Ezen időszakokon kívül Erstfeldben át kell majd szállni a TILO (Treni Regionali Ticino Lombardia), az SBB leányvállalatának vonataira. Ezek a Magyarországon is ismert FLIRT-motorvonatok, melyek ma is közlekednek a vonalon, a tessini S-Bahn-hálózat részeként.

A Gotthard lejtőjén a helyi forgalmat a TILO járatai látják el. Az időnként Olaszországba is átlátogató hatrészes FLIRT-ek maradnak, de északi végpontjuk Erstfeldbe kerül majd. A képen a mostani északi végállomáson, Biascában várakozik egy szerelvény
(fotók: Halász Péter)

A Pro Bahn Schweiz, a svájci vasúti közlekedést támogató egyesület elnöke ezt a tervezetet erősen kritizálta, csak alibimegoldásnak nevezte. Így ugyanis a modern motorvonatok ellenére átszállásmentes kapcsolatok szűnnek meg, illetve a turisztikailag igencsak fontos vonal mindössze kevésbé vonzó S-Bahn-vonatokkal lenne kiszolgálva. Az egyesület ezért azzal a kéréssel fordult a svájci közlekedési miniszterhez, hogy a távolsági szolgáltatás mindenképpen maradjon meg, az igen kedvelt első osztályú panorámakocsik közlekedésével együtt.
A 2016/2017-es menetrendi évre a fent leírt szezonális közlekedés látszik megvalósulni, ám nagyjából jövő év közepére fog a svájci Szövetségi Közlekedési Hivatal (Bundesamt für Verkehr) döntést hozni, hogy 2018-tól a Gotthard-hegyivasút csak helyi vagy távolsági forgalmat is bonyolítson-e.
Ennek ellenére Uri kanton 2021-ig átépíti az altdorfi állomást, mely így hosszabb peronokat kap majd, hogy egyes távolsági vonatok megállhassanak itt, mielőtt eltűnnek dél felé az alagútban, jelenleg ugyanis az EC és ICN vonatok utolsó állomása északon a Schwyz kanton területén található Arth-Goldau.

Berky Dénes

1 megjegyzés:

  1. Ezzel ráadásul a panorámakocsis vonatok is eltűnnek, hiszen ezek jelenleg a Basel-Luzern-Bellinzona InterRegio vonatokkal járnak erre. A megszűnés nem valószínű, minden valószínűség szerint bőven maradnak tehervonatok a fönti szakaszra is, sőt, ezek száma idővel még növekedhet is.
    Az viszont nem igaz, hogy az SBB csak Göschenenben csatlakozna a Matterhorn-Gotthardbahnhoz: csatlakozik Visp állomáson is, amely a Genf-Montreux-Simplon vonal révén SBB állomás, de ide a BLS Lötschberg-bázisalagútján át az SBB távolsági vonatai járnak, Brigben, ami szintén SBB állomás, de a BLS kezeli. A Glacier-Expresshez pedig még egy helyen csatlakozik az SBB, ez pedig Chur, ahol a Rhätische Bahn szakaszán lehet átszállni a híres panorámavonatokra.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.