2016. 07. 06.

Bécsi példa: így pótold a metródat

Bécsben már évek óta zajlik az egykori Stadtbahn-vonalból átépített U4-es metróvonal rekonstrukciója. A NEU4 nevet viselő program idén új fázisába lépett, ami az utasoknak is komoly korlátozásokat jelent: Hütteldorf és Hietzing, illetve július 4-étől Hütteldorf és Schönbrunn között nem közlekednek a metrószerelvények, helyettük buszok járnak. De hogyan oldja meg mindezt a Wiener Linien?

Mi magunk is már idejekorán, már január második felében beszámoltunk az U4-es metró felújításának idei fázisáról és a pótlási koncepcióról. A Wiener Linien ugyanis nem direkt pótlást szervezett, hanem megfelelő és idejekorán elkezdett utastájékoztató kampánnyal átszoktatt az utasokat más, párhuzamos járatokra.
A Hütteldorf és Hietzing (illetve július 4-étől Schönbrunn) között nem közlekedő Ezüstnyilak helyett ugyan közlekedik közvetlen pótlóbusz is, ám ennek a viszonylatjelzéséből – U4Z – is kiderül, hogy „Zusatzverkehr”, azaz kiegészítő pótlásról van szó. A 3-5 percenként induló csuklós autóbuszok természetesen nem tudják a metrók kapacitását nyújtani, a városi közlekedésben pedig lehetetlenség is lenne ezt kínálni. Így a párhuzamos viszonylatok sűrítésével ezekre is megpróbálta átterhelni az utasforgalmat a Wiener Linien. Úgy tűnik, sikerrel.

A metrót pótló járatok hálózata – komplex, átgondolt és hatékony megoldás az agyonsűrített metrópótló buszok helyett
(grafika: Wiener Linien / APA)

Átfogó és jó ideje tartó információs kampány keretében hívja fel a figyelmet a Wiener Linien a metrópótlásra és az alternatív eljutási lehetőségekre – nem úgy, mint Budapesten, ahol pár nappal a Bartók Béla úti és Fehérvári úti vágányzár előtt sikerült csak kiizzadni egy sajtóközleményt a pótlási rendről
(fotó: Johannes Zinner / Wiener Linien)

A metrópótlók esetében úgy volt, hogy a gázüzemű buszok utolsó nagy fellépése lesz, de végül nem így lett: klimatizált utasterű, korszerű Mercedes-Benz Citaro 2-esek szálíltják az utasokat a Wien folyó mentén
(fotó: Halász Péter)

A metrópótló buszok Schönbrunnál ideiglenes végállomást kaptak a turistabuszok megállói után, viszonylagos közelségben a metróhoz
(fotó: Halász Péter)

A hosszú, „sok M-es” megállóhely ideiglenes peront is kapott. Nem fából összedobottat, mint Budapesten szokás, hanem betonelemekből, biztonságosan, szintbeni beszállást kínáló módon
(fotó: Halász Péter)

Az ideiglenes peronról vagy peronra sokkal kényelmesebb leszállni, mint a közvetlenül az úttest szintjén lévő járdára. Ötletes, egyszerű és hatékony megoldás
(fotó: Halász Péter)

A pótlóbuszok megállói nem mindig azonosak a metróéval – Hietzingnél például a városba bevezető út – amely az A1-es autópálya forgalmát is becsatornázza – sajátosságai miatt csak távol tudták letenni az ideiglenes megállót. De az innen utazni vágyóknak metró híján sem lesz rossz: a belváros felé az 58-as villamos sűrűbb és hosszabb szerelvényekkel jár
(fotó: Halász Péter)

A pótlási koncepció szerint az U4Z busz csak a metróállomások közvetlen környékét szolgálja ki. A távolabbról érkező utasok számára más utazási módot kínálnak. Hütteldorfból a belvárosba elsősorban a közlekedési szövetségben is részes ÖBB vonatait ajánlják a Westbahnhofig vagy éppen a Schnellbahn-járatokat a Hauptbahnhof vagy a Vorortelinie felé. Ezen túlmenően a helyi utasok figyelmébe a sűrűbben induló 49-es villamost is ajánlják. Ober St. Veit és Unter St. Veit térségéből, valamint Bécs dél-nyugati vidékeiről a 60-as villamossal érkezők számára pedig az 58-as villamost kínálják, ami – összehangolva a kertvárosi 54A, 54B és 55B buszokkal – sűrűbben és nagyobb kapacitású kocsikkal közlekedik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rövid ULF-eket hosszú szerelvényekre cserélték.

A metrópótlásban az eredetileg a metróra ráhordó viszonylatok is segítenek, bővített kapacitással kínálva magukat. A járatok ezúttal belvárosi kapcsolatot jelentenek a metrókapcsolat helyett. Az 58-as villamos vonalán a sűrítést és a kapacitásbővítést hosszabb szerelvények bevetésével oldották meg
(fotó: Halász Péter)

Maga a metrópótlás április 30-án indult a Hütteldorf és Hietzing közötti szakasz kizárásával. Ezt az iskolaszünet elejétől kiterjesztik Schönbrunnig, így a hietzingi állomás és a schönbrunni kastély előtt a Wien folyó medre mellett vezetett szakasz is megújulhat.

A teljes pályafelújítással szeptember 4-ére kell végezni, ekkortól újra közlekednie kell a teljes vonalon az U4-es metrónak
(fotó: Johannes Zinner / Wiener Linien)

A metrószerelvények menetrendjében nincs változás, viszont Hietzing esetében úgy oldották meg a visszafogóhely hiányát – ez ugyanis már a munkaterületre esik –, hogy Schönbrunntól mindkét vágányon mindkét irányban közlekedhetnek a szerelvények. Apró nehézség a dologban, hogy emiatt Hietzingnél vagy az egyik vagy a másik peronról indulnak a vonatok és ottjártunkkor nem láttunk arra vonatkozó információt, hogy melyik oldalra érdemes lemenni – ha pechünk van, akkor 4-5 percet várhatunk a következő szerelvényre.

Július 4-éig Hietzing és Schönbrunn között mindkét vágányon ingáztak a metrók, a nyári szünet elejével viszont ezt – a képen látható – szakaszt is kizárják, az U4-es metró vonatai a belváros felől érkezve csak Schönbrunnig járnak majd
(fotó: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.