2016. 09. 15.

Újjászülethet a Siemensbahn

Az 1980-as S-Bahn-sztrájk után bezárták és a mai napig nem nyitották meg újra. Az egykori, régi Jungfernheide állomásról kiágazó gyorsvasúti szárnyvonalon hivatalosan csak szünetel a forgalom, ám a hálózathoz ma már sehogy sem kapcsolódik. A berlini szenátus most azt vizsgálja: vajon újra integrálható lenne-e a tömegközlekedésbe a Siemensbahn?


1927 és 1929 között a spandaui Siemens-gyár számára épített gyorsvasúti vonal ma igazi kuriózum: a romos épületek és építmények iránt érdeklődők kedvelt célpontja, bár hivatalosan nem látogatható az évtizedek óta szünetelő forgalmú vonal. A Siemensbahn annak ellenére, hogy a forgalom megszüntetése óta szinte folyamatosan napirenden van a sorsa, egyelőre egyike azon kevés vonalaknak, amelyeken az 1990-es újraegyesítés után nem vették fel a forgalmat: a nyugat-berlini támogatások miatt jól menő ipari üzemek elköltöztek a városból, a Siemens is csak takaréklángon működik Berlinben 1990 óta. A Siemensbahn újbóli megnyitása így érthető okok miatt nem szerepelt a legsürgősebb teendők között, de elveszni nem hagyták az ideát, éppúgy, ahogy a Zehlendorf és Düppel közötti rövidke vonalszakasz sorsa is elő-előkerül.

A Siemensbahn nyomvonala a város térképén. Jól látható, hogy az utazási igényeket meg lehet teremteni a térségben az 1980-ban felhagyott vasútvonal reaktiválásával. A térképen látszik az is, hogy a Spree déli oldalán, a meglévő vasútvonalakhoz csak új építményekkel kapcsolható be a vonal – a végállomás a jobb alsó sarokban lévő Jungfernheide állomás lenne
(a térkép az OpenStreetMap oldaláról származik)

A városvezetés most a választások előtt dobta be az ötletet ismét: valamit kellene kezdeni a vonallal és a területtel. Az biztos, hogy bármibe is fognak, az nagyon sok pénzbe kerül, hiszen három és fél évtizede senki sem nyúlt semmihez a környéken. Ennek ellenére nem kevés pénzébe kerül a magasvezetésű vonal a városnak és a tulajdonosnak, a DB AG-nak. a közlekedésbiztonsági intézkedésekre évi 74 ezer eurót költöttek csak 2015-ben – 2014-ben ez az összeg még csak 47 euró volt, míg 2013-ban csak 13 ezer eurót költöttek. Ugyanis a vasútvonalat keresztező számos közút felüljáróját (vagy aluljáróját, nézőpont kérdése) rendben kell tartani, a közúti forgalom biztonságát meg kell őrizni.
Időközben az is kiderült, hogy a DB AG szeretne megválni a nem működő vasútvonaltól. A városi szenátus tiltakozásának hatására azonban visszavonta a vasútvonal hivatalos megszüntetésére vonatkozó kérelmet a DB AG az EBA elől, így a terület a jövőben is vasútvonalként szerepelhet a nyilvántartásokban.

A peronok és az egyéb létesítmények még javarészt megvannak, de a vandálok folyamatosan rongálják őket, hiába a műemléki védelem. Amíg pedig nem születik döntés a vasútvonal sorsáról, ez aligha fog változni

A városvezetés részéről ismét előkerült a vasútvonal újbóli beindításának ügye. Egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan mikor és milyen formában készülhetnek el a részletes tervek, de a szándék most még megvan a városvezetésben, hogy a régi szárnyvonalat bekösse a meglévő hálózatba. Ehhez azonban nagyon sok pénz kell, miután a mai berlini nagyvasúti hálózat kialakítása során felszámolták a vonal kiágazását és a Spree déli oldalán gyakorlatilag semmilyen létesítménye nincs már a régi vasútvonalnak. A többi állomás üresen áll, eltekintve a végállomástól: ennek épületét és a peron egy részét egy kertészeti áruda használta még a legutóbbi időkig, de már ők is kiköltöztek.

Az egykori Gartenfeld állomásnál még a forgalomirányító toron is megvan – előtte pedig a gyorsvasút számára kitalált Sv-rendszerű jelző maradékát futják be a növények
(a képek forrása a Wikipedia)

Az újraindítás mellett szól, hogy a BER megnyitása után – e sorok megírásakor éppen 2017 a céldátum, bár a Lufthansa szeretné, ha 2018-ra csúszna – a városvezetés a tegeli reptér helyén városfejlesztésbe kezdene, ami igen jól jöhetne a Siemensbahnnak is, hiszen idővel komoly igény mutatkozhat a gyorsvasúti közlekedésre. Megfelelő ráhordó buszjáratok szervezésével pedig az utazás vonalhosszabbítás nélkül is vonzó alternatíva lehetne. Sőt, már most meglenne a potenciál a spandaui városrész vezetése szerint a vonalban, hiszen a Wasserstadt nevű új városrész a közelben van, innen is sokan utaznának a gyorsvasúttal a városközpont felé.

1974-ben így nézett ki a vasútvonal. A mozgókép – sajnos hang nélkül – a Stadtschnellbahn-Berlin.de oldal gyűjteményéből származik

A Siemensbahn nem mellesleg 1995 óta műemléki védettséget élvez, sorsa pedig – ahogy írtuk már – többször is napirendre került. Terveztek a sínek helyére már kerékpárutat vagy éppen közparkot, ám ezek közül semmi sem valósult meg.
A városvezetés részéről helyesen látják, hogy ismét aktuálissá vált a reaktiválás kérdése. De kérdés, hogy ez csak választási lufi és ígéret vagy valódi szándék van mögötte? Nem mellesleg érdemes megjegyezni, hogy szeptember 18-án választások lesznek Berlinben és jelenlegi kormányzó polgármester, Michael Müller az SPD színeiben jó eséllyel indulhat. Aki persze nyilván szeretné megnyerni valamilyen módon a választókat magának, így a városvezetés nyilván a pozitív üzenettel rendelkező ügyeket veszi napirendre és ad nekik nagy nyilvánosságot.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.