2016. 12. 02.

Wolfsburg már megint kimaradt

Nem ez az első eset, de ki tudja lesz-e még? Mindenesetre Wolfsburgban megint elfelejtett megállni egy ICE-szerelvény, holott meghirdetett megállása lett volna a városban.





A Berlinből Interlakenbe tartó ICE 275-ös számú vonat „felejtette el”, hogy 2016. november 29-én 05:40-kor megállása lett volna a Volkswagen-gyárról ismert városban. A vonat nemes egyszerűséggel áthaladt, megannyi fel- és leszállni szándékozó utas, elsősorban ingázó őszinte döbbenetére. Az esetre december 1-jén derült fény, amikor a DB AG szóvivője több sajtóorgánumnak sem tudott magyarázatot adni az áthaladás okáról.
Azt mindenesetre közölte: egyedi esetről van szó, az okokat még vizsgálják. Azonban közel sem egyedi és egyedülálló esetről van szó, hiszen Wolfsburgot csak 2011 során háromszor hagyták ki az ICE-vonatok – ebből kettőről mi magunk is megemlékeztünk. Ott az ok valószínűleg az lehetett, hogy olyan vonatok voltak érintettek, amelyek csak bizonyos napokon álltak meg a városban, máskor viszont nem és a mozdonyvezető a több felkínált, ráadásul azonos vonatszámmal futó menetrendből rosszat választott ki az elektronikus jegyzékben, így rossz menetrend alapján közlekedett. Az egyelőre rejtély, hogy a forgalmi szolgálattevő miért nem kezelte úgy a főjelzőket, hogy a vonat ne tudjon áthaladni, különösen okulva a 2011-ben történt esetekből.
Az utasok a mostani esetnél mintegy 40 perccel később érték el úticéljukat, az ellenkező irányba haladó, illetve követő vonattal.
A DB AG még 2011-ben azt ígérte a jogosan felháborodott városvezetésnek, hogy soha többet nem fordulhat elő ilyen eset – az ígéret, úgy tűnik, öt évig tartott.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.