2018. 03. 07.

Szlovák párduc

Új villamos motorvonatokat rendel a ZSSK. A huszonöt szerelvényt a Škoda és a ŽOS Trnava szállítja és EU-s forrásokból finanszírozzák a járműbeszerzést.





A Železničná spoločnosť Slovensko (ZSSK) 2005-ös megalapítása óta a legnagyobb járműtender végére került pont: a szlovák személyszállító vasúttársaság 25 villamos motorvonatot rendelt a Škoda Transportation és a ŽOS Trnava alkotta konzorciumtól. A 160 millió eurós projekt financiális hátterét az Európai Unió Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programjának forrásai biztosítják. A tendert a ZSSK még 2015-ben írta ki, majd előbb érvénytelenítették a pályázatot, végül mégis eredményt hirdettek és most sor került a szerződéskötésre is. A ZSSK közlése szerint a Škodán kívül a Stadler Rail indult még a tenderen, tiszteletben tartva az ajánlatukat és az általuk gyártott járművek magas minőségét, mégis a cseh cég mellett döntöttek.

Az utastér a RegioPanterekben megszokott lesz, itt is „guruló lépcsőházzal” találkozhatunk majd

Az új motorvonatok Zsolna térségében állnak majd forgalomba és elsősorban a regionális közlekedésben használt rövid, mozdonyos vonatokat váltják majd le. A ČD RegioPanter-motorvonataihoz hasonló szerelvények 25 kV 50 Hz-es váltóáramról és 3 kV-os egyenáramról is képesek üzemelni. A vonatok az 55 centiméteres peronok mellett akadálymentes, szintbeni beszállást biztosítanak. A vonatok kétféle változatban épülnek: a 80 méteres szerelvényekben 247 ülőhely lesz – ezekből a vonatokból 13 egység épül majd. A maradék tucatnyi vonat hosszabb, 106 méter hosszú lesz és 343 ülőhelyet kínál majd. Az utastájékoztatásról LED-es kijelzők gondoskodnak, a klimatizált utastér és az elektromos dugaljak magától értetődő felszereltségnek számítanak. Ugyancsak fontos megemlíteni a tágas többcélú tereket: a kerékpárszállítási kapacitást úgy határozták meg, hogy legalább 40 ülőhelyre jusson egy kerékpárhely. A vonatokat a mostani szerződéskötéstől számított 24 hónap múlva kell leszállítani és a végszerelést Szlovákiában, a ŽOS Trnava műhelyében végzik.

Negyven ülőhelyenként egy kerékpárhellyel számolnak a vonatok tervezése során
(látványtervek: ZSSK)


Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.