2018. 06. 21.

Csak egy kép – Maxmonument

München a német városok közül talán az, amelyik a legismertebb idehaza. Persze nem csak azért, mert az 1972-es nyári olimpiát itt rendezték (bár azért ez is nyom a latban), hanem főleg azért, mert ez az első nyugat-német város, ami viszonylag könnyen elérhető itthonról. És hát azért a bajor népnek van némi köze a magyar történelemhez is, ahogy épp az aktuálpolitikában is egymásra találtak a magyar és a bajor politikai megmondóemberek. Mindemellett azonban a sör mellett a közlekedés miatt érdemes körülnézni az Isar-parti városban és ha csak néhány évente vetődünk is el oda, láthatjuk: nagy lépésekben fejlődik a tömegközlekedés. Ezúttal a múlt és a jelen sajátságos egyvelegét hoztuk el egyetlen képben.


A bajor főváros köztudomásúan az Isar partján fekszik. A nem túl nagy folyó meghatározó München számára úgy fekvésében, mint történelmében. A dombos, az Alpok északi lejtőin megtelepült város már jó ideje ismert a civilizáció számára, komoly múltra tekinthet vissza, ahogy egész Bajorország is. Magyarországhoz való kötődése is történelmi, hiszen I. (Szent) István királyunk felesége is e vidékről érkezett. De azt is megemlíthetnénk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a korábbi bajor miniszterelnök, ma már szövetségi belügyminiszter Horst Seehofer is nagyon jól megértik egymást.


De inkább foglalkozzunk közlekedéssel: mostani képünk a 19-es vonal mentén készült, egészen pontonsan a Maxmonument megállóhelyhely érkezik a felvételen a 2808-as pályaszámú Siemens Avenio 2015. április 19-én késő délután. A várost kelet-nyugati irányban átszelő 19-es villamos (St.-Veit-Straße–Pasing) vonala átszeli a belváros nagy részét is: a villamos ablakából láthatjuk a belvárosi palotákat, Lehel városrész házait és a háttérben terebélyesedő Maximilianeumot. Az Isar keleti partján lévő épület ad otthont a bajor tartományi gyűlésnek, a Landtagnak. A fotós pedig a II. Miksa bajor királynak emléket állító Maxmonument tövében áll: itt keresztezi a 19-es vonalát a 16-os villamos, mégpedig a teret körbejárva. Érdekesség, hogy a vágányhálózat lehetőséget ad arra, hogy a négy irányból érkező villamosokat bármelyik irányba eltereljék vagy visszafordítsák.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.