2018. 07. 13.

Hétvégi gyors – 2018. július 7-13.

Vonalhosszabbítások a villamosok világában: Nagyvárad, Angers. Canberrában elkészült a villamosvasút. Bejött a sörözés az SBB Cargonak. Az utastájékoztatást a tartomány fizeti Bajorországban. Végül pedig: a mágnesvasút mégsem halott Európában? Hírösszefoglalónk.



Második villamosvonal Angersben


Angers | Franciaország – A Bretagne régióban található Angers városa második villamosvonal építését kezdi meg idén - a 10 kilométeres új vonal építésére kiírt pályázatot a hazai pályán játszó Colas-csoport nyerte meg. A 42 millió eurós építkezés a vonali és áramellátási létesítményeket, a kocsiszínt, valamint egy méretes hidat is magában foglal, mely a Maine folyón ível majd át. Az új vonalat a tervek szerint 2021-ben adják át a forgalomnak. A Colas és konzorciumi partnerei nyerték a villamos kiépítéséhez kapcsolódó közúti munkákat is - ennek összértéke közel 21 millió euró.

Angers első villamosvonalának első járműve, az 1001-es pályaszámú kocsi került lencsevégre a belvárosban 2016 novemberében; a helyi vonal érdekessége, hogy a belvárosi szakasz városképi okokból felsővezetékmentes, az áramvezetésről a sínszálak között elhelyezett áramvezető fémcsík gondoskodik - az egyes szakaszok akkor kerülnek feszültség alá, mikor föléjük ér a jármű
(fotó: Magyarics Zoltán)


Vonalhosszabbítás Nagyváradon


Nagyvárad | Románia – Nemcsak a messzi Bretagne, hanem a szomszédos Nagyvárad is újabb villamost kap - igaz, itt egy mglévő vonalat hosszabbítanak az Aradi Sugárúttól a Dimitrie Cantemir utcáig. Az új szakaszon létesítendő 8 megálló a vonal menti boltokat és az egyetem telephelyét szolgálja majd ki, az utasforgalom pedig a tervek szerint 2 év múlva indulhat meg. Az új, 3,8 kilométeres szakasz összköltsége várhatóan 47,9 millió lej (3,3 milliárd forint) lesz, melyet Európai Uniós forrásokból fedeznek. A további tervek között szerepel egy új kocsiszín létesítése, valamint a hálózat hosszabbítása a város nyugati részén, továbbá a repülőtérig.


Évszázados terv válik valóra


Canberra | Ausztrália – Két éve épül Ausztrália fővárosában a mi fogalmaink szerinti villamosvonal, amit még a város 1911-es alapításakor beterveztek. Viszont 1926 óta csak autóbuszok szolgálják ki a közösségi közlekedési igényeket, holott 1968-ba, 1992-ben és 1994-ben is születtek tervek a hálózatra. 2014-ben négy konzorcium jelentkezett az építést és üzemeletetést is magában foglaló pályázatra, végül 707 millió ausztrál dolláros költségvetés mellett a Canberra Metro nevű formáció került ki győztesként. Az építésért a Pacific Partnerships, a járművekért a CAF, az üzemeltetésért a Deutsche Bahn vállalta a részesedést. Az északi lakóterületeket a belvárossal összekötő 12 kilométer hosszú, 13 megállós vonal megnyitását idén augusztusra tervezik. A menetidő 24 percre adódik, 6:00 (vasárnap 8:00) és 23:30 között üzemel majd, csúcsban 6, azon kívül 10-15 percenként követik egymást az 5 modulos, 33 méter hosszú villamosok.

Az LRV001 és LRV003 jelölésű villamosok csillaggarázsban töltik a nappalokat, hogy éjszaka tesztelhessék velük a vonal északi szakaszát. Az Unimog az esetleges műszaki problémák elhárítása és a csatolás gyakorlása miatt van velük.
(fotó: Canberra Metro)


Mégsem teljesen halott a mágnesvasút?


Sengenthal | Németország – Németország egyik legnagyobb építőipari vállalata, az 1929-ben alapított Max Bögl saját fejlesztésű maglevet dobna piacra, főképp Kínára koncentrálva. A 2006-os emslandi baleset miatt fiókba került Transrapidhoz a pályaelemeket szállító cég ezúttal a kis és közepes sebességtartományra koncentrálna, így inkább városi személyszállítási eszközként tekintenek a 2008 óta 35 millió euróból fejlesztett rendszerükre. Egyelőre egy Chengdu környéki 3,5 kilométeres tesztpályáról született elméleti megállapodás. A Transportsystem Bögl (TSB) által fejlesztett rendszer mintegy 30 százalékkal halkabb a Transrapidnál és kilométerenként 50 millió eurós árral akár versenyképes is lehet a hagyományosabb metrók kiépítésével.


Engedélyt kapott az iLINT


Berlin | Németország – Az Alstom által fejlesztett, hidrogénnel üzemelő iLINT megkapta az Eisenbahn-Bundesamt (EBA) engedélyét a közforgalmú használatra vonatkozóan. Ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a típus 2021-ben tervezett bevezetése, amiből még tavaly novemberben vásárolt 14 ilyen járművet az Alsó-Szászország regionális vasúti járműveit tulajdonló LNVG. A vonatok első utasszállító menetét szeptember 16-ára tervezik.


Bejött a foci-VB az SBB-nek


Rheinfelden | Svájc – Magyarországgal ellentétben Svájc 2018-ban is kijutott a labdarúgó világbajnokságra és relatíve jól is szerepelt. A helvét tizenegy csoportmásodikként jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol búcsúzott ugyan a világbajnokságtól. Mindenesetre a svájciak által vívott meccsek bejöttek az SBB Cargonak, aki a hivatalos logisztikai partnere a Feldschlösschen Braueireinek, Svájc legnagyobb sörfőzdéjének, akik a különböző public viewing eseményekre is szállítják az innivalókat. Az SBB Cargo összegszéséből kiderül: a svájci csapat meccseinek napjaira naponta öt vagonnal több sört szállítottak az előzetes igényfelmérés alapján és ez be is jött, így tartották a vébé alatt folyamatosan ezt a szintet. A többletfuvarok azonban nem ritkák, de az idei siker is mutatja, hogy az 1876 óta (!) fennálló partnerséget meghosszabbították 2022-ig.


Dinamikus utastájékoztatást fizet a Bajor Szabadállam


München | Németország – A Bajor Szabadállam finanszírozza egyes kisebb csomópontokon a dinamikus utastájékoztató rendszerek telepítését. A támogatást az állomásokat kezelő DB Station & Services AG kapja és a cél az, hogy Eichstätt, Gunzenhausen, Hergatz, Mindelheim, Neuenmarkt-Wirsberg, Neufahrn és Siegelsdorf állomásokon is üzemeljen olyan rendszer, ami optikai és akusztikus úton is képes az utasokat a tájékoztatni az esetleges üzemzavarokról. A bajor szaktárca államtitkára, Josef Zellmeier szerint milliós nagysárgrendű a beruházás, de az utastájékoztatása fontosságához nem fér kétség, a projektet pedig a következő másfél év során meg is valósítják majd, a projektet a München közelében fekvő Neufahrnban kezdik még idén ősszel.

Összeállította: Adorján Péter, Magyarics Zoltán, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.