2018. 12. 05.

Karácsonyi vásár a villamosmúzeumban

Adventi vásár, kicsit másképp! A Wiener Linien a bécsi villamosmúzeumba várja a speciális hangulatra várókat, ahol a forró puncs mellé nosztalgiavillamos jár. A program december 16-ig tart, a mostani és a jövő héten is péntektől vasárnapig, 14-21 óra között. Kattintsanak rövid képes beszámolónkért!



A bécsi villamosmúzeum 2014-ben felújított formában nyitott újra, a Wiener Linien pedig azóta is igyekszik promotálni a helyszínt. A villamosmúzeum így szerepelt az idén májusban az erdbergi metró-kocsiszínben rendezett „villamosnap” szatellit-helyszíneként, most pedig a bécsi adventi vásáros bizniszbe szállt be a Wiener Linien intézménye. December 1-től 16-ig, péntektől vasárnapig, 14 és 21 óra között belépődíj nélkül látogatható a múzeum egy kis része, illetve az itt berendezett adventi vásár, illetve egy nosztalgiavillamossal tehetünk rövid utazást a St. Marx hurokig. A gyerekeket fűtött sátor várja rajzolással és némi kézműveskedéssel, továbbá műanyag curling-pályát is felállítottak a szórakozáshoz. A rendezvény hangulata sajátos, de ugyanakkor komoly fejlesztési potenciál van még benne - például a villamosok kurta útvonalát lehetne bővíteni például a Ring környékéig, akár más karácsonyi vásárokkal is összekötve a kissé félreeső villamosmúzeumot. Remélhetőleg a tapasztalatok alapján bővíteni fogják a rendezvény kereteit. Amin még lehetne bővíteni, az az árusok köre: puncs van, de klasszikus adventi vásárnak nemigen nevezhető a mostani rendezvény a korlátozott felhozatal miatt. Sebaj, egy puncsra és egy körre az M-Wagen fedélzetén jó volt ez is - és szép villamosos üvegre festett képeket is lehet vásárolni, ugyan kissé borsos árakon.
Praktikus tudnivalók: A múzeum az egykori Erdberg villamos kocsiszínben van, címe Ludwig-Koeßler-Platz, 1030 Wien. Megközelítése leginkább U3-as metróval vagy 18-as villamossal célszerű, a Schlachthausgasse állomást becélozva. Autóval érkezve könnyen elérhető az A4 autópálya lehajtója mellett, de a parkolás nehézkes lehet a környező utcákban, általában kevés a szabad hely. A szomszédos Erdberg metróállomáson P+R parkoló áll rendelkezésre.

Múlt vasárnap nyitás környékén még kihalt volt a placc, de 16 óra környékére benépesült a villamosmúzeum, a csípős-szeles idő ellenére is; a 4137-es M sorozatú kocsi csak díszként szolgált aznap, nem volt üzemben

Jópofa cucc a „puncs-művillamos”, de funkciója kicsit ködös, hiszen nem lehet a jármű belsejébe menni, csak a külső pultokat támaszthatta a nagyérdemű (az eredeti koncepció szerint valószínűleg belülről árulná valaki a puncsot)

Reklámhordozó és puncsozó színpad, mindenre jó a Wiener Linien 6408-as pályaszámú, 1956-os gyártású G sorozatú villamosból kialakított üzemi célú (pl. hóseprő) járműve

A nagyérdeművel rótta a köröket a múzeum és a St. Marx hurok között a 4082-es M sorozatú kocsi. Ha régi villamos kell, sajnos mindig először a nagy számban megőrzött M-széria kerül elő. Gyerekeknek mindig újdonság, de hardcore villamosbarátokra gondolva jó lenne néha mást is elővenni olyankor is, amikor csak 1-2 kocsi kell a nosztalgiázáshoz

Ezért viszont megéri kimenni: a 2 euros betétdíj fejében haza is vihetjük a Wiener Linien kiválóan sikerült bögréjét puncsozás után

Itt még mindig csak gyülekezett a nép a Karácsonyfa körül, de sötétedésre egész jól megtelt a belső udvarnak ez a része is
(fotók: a szerző)


Magyarics Zoltán

1 megjegyzés:

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.