2019. 06. 04.

Keleti nyitás a Leo Express-nél

Megjelentek az első képek az egyik cseh személyszállítással foglalkozó magánvasúttársaság, a Leo Express új motorvonatáról. Előreláthatólag 2019 második felében érkezik Európába hajóval, majd később Csehországba a kínai CRRC gyárából.






Az összesen 30 motorvonat opciós lehívására szóló szerződés értelmében a dizájn és a jármű koncepciója a Leo Express-é, amely így kifejezetten a cég és így a velük utazók igényeire lett szabva. Többáramnemű és hibrid járműegységek, így Közép-Európában szinte bárhol bevethetőek lesznek. Az engedélyeztetés és a forgalomba helyezés után belföldi távolsági és nemzetközi járatokon tervezi a cég közlekedtetni az új járműveket.


A gyártó elmondása szerint ezzel a beszerzéssel Csehország kulcsszereplő lesz a CRRC Európai Unión belüli megjelenésében, hiszen ez lesz az első ország, ahol a kínai cég járművei közlekednek. A távol-keletieken túl mintegy 20%-nyi hazai (cseh) alkatrész is kerül az új motorvonatokba.


A járművek fedélzetén a jelenleginél nagyobb és bővebb kínálatú konyha, tágas kerékpárszállító szakaszok, kerekesszékkel is egyszerű beszállást biztosító ajtók, kisgyerekes szakasz; valamint a már megszokott, az első osztálynál magasabb szolgáltatási színvonalú prémium osztály is megtalálható lesz.


A vonatok elsősorban Prága és a környező országok, így Szlovákia és Lengyelország közötti járatokon lesznek megtalálhatók, bár konkrét célállomásokat még nem nevezett meg a Leo Express.

(fotók: LEO Express)

A kiváltásra kerülő Stadler FLIRT motorvonatok pedig  a továbbiakban belföldi üzleti vonatokon (elsősorban Prága és Ústi nad Orlicí között), valamint a Pardubice-i kerületben elnyert közszolgáltatási pályázat keretében fognak futni. Szintén közszolgáltatási szerződés keretében jelenik meg az Pardubice-i és a Zlín-i kerületben, a jelenleg a Transdev-nél Németországban üzemelő, ám hamarosan a Leo Express által lízingelt 15 Alstom Lint motorkocsi, amelyből 11 kétszekciós (120 ülőhellyel) és 4 egyszekciós (70 ülőhellyel).
A tervek között szerepelnek a Pardubice és Wrocław közötti közvetlen vonatok, valamint a cseh-lengyel határon található síterepek bekapcsolása a hálózatba, így alternatívát nyújtva az autóval szemben, különös tekintettel a síszezonra, amikor a közúti eljutás egyébként is nehézkes.

Mellár Marcell

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.