2019. 10. 04.

Hétvégi gyors – 2019. szeptember 28.-október 4.

Előbb végeztek a felújítással Innsbruckban. 180 éves az olasz vasút. Véget ér az RhB héthónapos vágányzára. Akkumulátoros vonatok váltják a halberstadti kocsikat. Hamarosan Prágában: nagy kapacitású autóbuszok az utcán és szélessávú mobilinternet a metróban. Dízelstop a Déli pályaudvaron. Októberi első hírösszefoglalónk a kattintás után.


Fejlődik az innsbrucki villamoshálózat


Innsbruck | Ausztria – Régóta téma az alpesi városban a villamoshálózat komoly fejlesztése, hiszen a város fejlődik, egyre nagyobb a vonzáskörzete és egyre többen választják a közösségi közlekedést az autózás helyett. A növekvő igények kiszolgálására új vonalak épülnek, amelyek a szomszédos kisvárosokba is elérnek majd. A jövőbeli 5-ös vonal Völsből Innsbruck belvárosán át Rumig, később Hall in Tirolig ér majd. Ennek első fejlesztési szakaszát adták át idén év elején a belvárosból az Inn folyón át az Olympiadorfig, illetve kicsivel korábban a másik irányban Technik West illetve a Peerhofsiedlung felé. Ezzel be is indult a 2-es jelzésű viszonylat, kiváltva ezzel az addigi O jelű buszvonalat.

Röviddel a vonal átadása után halad az IVB egyik Felxity villamosa - a kijelzőn szereplő felirattal ellentétben, egy terelés miatt - Technik West felé

Az egyre nagyobb igénybevétel miatt a belvárosi szakaszon, elsősorban a főpályaudvar körül alapos felújításokat végeztek már április óta. A munkálatok befejezését november végére tervezték, de sikerült már október első hetében elkészülni vele. Így aztán mostanra ismét visszakerült minden az eredeti helyére. A hálózatfejlesztés előre láthatóan 2021-től folytatódik, amikor elkezdik építeni az 5-ös vonal Technik West és Völs közötti szakaszát, amelyet 2023-ra terveznek átadni.


180 éves az olasz vasút


Nápoly | Olaszország – A mai Olaszország területének első vasútvonala ezen a héten pontosan 180 éve, 1839. október 3-án nyílt meg, Nápoly és Portici között egy 7,25 kilométeres szakaszon. A terület akkor még a Két Szicília Királyságához tartozott, amelynek akkori uralkodója, II. Ferdinánd adta meg az engedélyt a vasút építésére. Persze a nyomvonal sem volt véletlen, a királyság fővárosából, Nápolyból vezetett a Porticiben található királyi rezidenciához vezetett. A vonalra három gőzmozdonyt angliából vásároltak, míg a személykocsikat helyben építették, amelyekből összeállított vonatok akár az 50 km/órás sebességet is képesek voltak elérni a normál nyomtávú vasútvonalon. Ma a vonal része a Nápoly - Salerno vasútvonalnak, amelynek Pietrarsa-S.Giorgio a Cremano megállóhelyénél található az Museo nazionale ferroviario di Pietrarsa, azaz az olasz nemzeti vasúti múzeum, ahol a héten többnapos programsorozatot tartanak az első vasútvonal emlékére.

Az olasz festő, Salvatore Fergola festényén a megnyitóünnepségen közlekedő első vonat látható


Véget ér a vágányzár


Scuol-Tarasp | Svájc – A március óta tartó teljes vágányzár a Rhätische Bahn Susch/Sagliains - Scuol-Tarasp vonalán, ugyan egy hónappal a tervezett határidő után, de most vasárnap véget ér. Az utasok hétfőtől a pótlóbuszok helyett ismét vonattal utazhatnak, amivel az eredeti menetrend is visszaáll. A vágányzár alatt a Disentis/Mustér, Chur, Landquart felől érkező vonatok Samedan felé közlekedtek tovább, ezek most visszaállnak a megszokott, Scuol-Tarasp felé vezető útirányra, illetve az Engadinban közlekedő vonatok is ismét Scuol-Tarasp és Pontresina között ingáznak majd.

Március óta kellett Susch állomáson Scuol-Tarasp felé a pótlóbuszokra átszállni, de a vágányzárat október 7-én hátfőtől feloldják
(fotó: Berky Dénes)

Ezzel lezárult az Unterengadin vonal fontos és komoly mértékű felújítása. Több alagutat, köztük a majd' két kilométeres Magnacuntunnelt is alaposan átvizsgálták és a mai technológiákkal újították fel, hogy azok ismét sok évtizeden át szolgálhassák a vasutat. Ezen felül elkészült Lavin és Sagliains állomások utasforgalmi területeinek felújítása. Előbbi állomás az eddigi, szintben elérhető peron helyett aluljárót és két vadonatúj szélső peront kapott, utóbbi esetében pedig a peronokat előkészítették a modern, alacsonypadlós vonatok fogadására.


Vonattal a V4-csúcsra


Prága | Csehország – Vonattal érkezett a szlovák államfő, Zuzana Čaputová Prágába, ahol a V4-es országok csúcstalálkozójára. Északi szomszédunk államelnök asszonya utazásához környezetvédelmi megfontolások miatt választotta a vasutat, mivel a két főváros relatíve közel van egymáshoz, a repülőgépes út drága és rendkívül sok károsanyag-kibocsátással járt volna, az autópályás utazás pedig hasonló időszükséglettel bír, mint a vonatozás. Čaputová asszony ezzel is a vasúti közlekedés fontosságát hangsúlyozta tehát. Utazásához ráadásul nem különvonatot vett igénybe, hanem – figyelembe véve a biztonsági szempontokat is – az október 3-án Pozsonyból 06:10-kor induló EC 282 számú „Metropolitan Slovenska Strela” járatot vette igénybe. A vonat 10:07 helyett 10:22 körül érkezett Prágába a szlovák vasút, a ZSSK 350 003-as pályaszámú Gorillájával az élén. A cseh köztévé hírcsatornája, a ČT24 videóban mutatta meg a szlovák államfő érkezését.


A nagy környezetvédő imázsát magára öltő magyar köztársasági elnök, Áder János is hivatalos volt Prágába, az őáltala választott közlekedési eszközről ugyan nincs tudomásunk, de szinte biztos, hogy nem a két órával később Prágába befutó első budapesti Metropolitan EC-vel utazott.


Dízel helyett akkumulátoros


Chemnitz | Németország – A Zweckverband Verkehrsverbund Mittelsachsen (VMS) múlt pénteken döntött róla, hogy a dízelüzemű Leipzig–Chemnitz vonal jelenlegi járműveit 2023-tól az 50 millió euróért megrendelt akkumulátoros, háromrészes Alstom Coradia Continental motorvonatokkal váltja ki. Az utóbbi időben sokszor volt szükség a még a Deutsche Reichsbahn számára a halberstadti járműjavítóban épített gyorsvonati kocsikat alapesetben továbbító Siemens EuroRunner helyett egyik-másik szabványos ZWS-parancsokat érlemezni képes vorosilovgrádi erőgépre, ekkor néhány viccesebb kedvű kijelzőkezelő Karl-Marx-Stadt célállomást vezérelt ki az állomási kijelzőre. Az új motorvonatok 150 ülőhelyet biztosítanak majd, ezért állandóan párba kapcsolva közlekednek majd, a két végállomáson pedig a gyártó szerint elég lesz 30 percre felengedni az áramszedőket, hogy a tetőre rakott vontatási akkumulátorokat feltölthessék megfelelő mennyiségű energiával. A Transdevhez tartozó Mitteldeutsche Regiobahn (MRB) koncessziója 2023-ban jár le, ezért is választották ezt a dátumot a megrendelőszervezetnél. Az RE6 viszonylatjellel futó vonalat egyébként is fejleszteni kívánják: 2028-ra villamosítanák és felújítanák, hogy jobb csatlakozásokat biztosíthassanak Leipzig Hauptbahnhof állomáson.

2023 decemberéig még szinte biztosan utazhatunk autentikus gyorsvonattal Közép-Németország két fontos városa között, utána jönnek a felsővezetéket nem mindenhol igénylő akkumulátoros motorvonatok
(fotó: Adorján Péter)


Összevonna az SNCF


Párizs | Franciaország – Az SNCF a klímaváltozást övező fejleményeket kihasználva összevonná az Eurostar és Thalys márkákat, ezzel adva alternatívát a repülést elutasító vagy kerülni kívánó utasoknak. Guillemme Pepy, az SNCF vezérigazgatója szerint a mostani 18,5 millió utas helyett 2030-ra akár 30 millió utast is szállíthatnak majd a vonatok. December 15-től pedig a már meglévő London–Amszterdam vonalon mindkét irányban átszállásmentes szolgáltatást kínálnak majd. Eddig a London irányában mindenképpen át kellett szállni a Thalys vonatáról Bruxelles-Midi/Brussels-Zuid állomáson, ahol a London felé induló vonat az állomás elzárt, csak vámvizsgálat után megközelíthető vágányairól indult. Természetesen a Brexit ebbe még belekavarhat, de a francia, holland és belga fél reménykedik a megállapodásos távozásban.


Mindegy, csak hosszú legyen

Prága | Csehország – A DPP, (Dopravní podnik hlavního města Prahy, a.s.) a korábban zsákutcába került projektje – melyben nagy kapacitású autóbuszokat béreltek volna – után most inkább saját járműveket vásárolna. A napokban kiírt tender alapján legalább 20,5 méter hosszú, legfeljebb 3,3 méter magas, minimum 40 ülőhellyel rendelkező autóbusz vásárolnának a cseh fővárosi utcáira.
A (természetesen) alacsonypadlós, klímaberendezéssel ellátott járművekkel évi 100.000 kilométeres futásteljesítmény mellett 10 évre szeretne számolni a cég. Jan Šurovský, a DPP műszaki igazgatója elmondta, hogy a hajtásláncot illetően nincsenek különösebb megkötéseik, lehet akár kizárólag (a hatályos jogszabályoknak megfelelően legalább Euro 6-os) dízelmotorral  szerelt, akár hibrid autóbusszal indulni. A pályázat nyertesét már novemberben szeretnék kihirdetni, akinek 9 hónapja lesz egyfelől a 20 autóbuszt leszállítani, másfelől a megfelelő karbantartáshoz szükséges diagnosztikai berendezéseket, valamint biztosítania kell a szükséges alkatrészeket 10 évig.
Az érkező járművek eleinte a 119-es vonalon várhatóak, de később, különösen a repülőtérre vezető trolibuszvonal elindulása után más vonalakon is számítanak rájuk.


4G-vel a prágai metróban


Prága | Csehország – Sok mindenért irigyelhetjük a cseh főváros metróüzemét, egy valamiért azonban biztos nem. Míg Budapesten az, hogy telefonálni, sőt, arra alkalmas készülékkel az internethez is hozzá lehet férni, ez az M2-es és M3-as metrók 2012. év eleje óta, a négyes metrón pedig megnyitása óta teljesen magától értetődő, Prágában azonban ez még várat egy kicsit magára.


Nemocnice Motol végállomáson és egészen a Dejvickáig tartó részen az A metró vonalán már 2015 óta üzemel a 4G-s mobilszolgáltatás. Most jöhetnek a hálózat többi részei is


Sokáig Prágában térerő hiányában nem igazán volt lehetőség a mobiltelefonok használatára. Természetesen azokon a szakaszokon, amelyek a felszín felette vezettek, azokon igen, így 1994-ben már akár lehetett is B vonalon Lužiny és Hůrka között, ha valakinek véletlenül volt ilyen eszköze. A föld alatt azonban elsőként az A metró legújabb, Dejvická és Nemocnice Motol állomások közötti szakaszán került kiépítésre a szükséges infrastruktúra 2015. áprilisára. Nem sokkal később már a C metróban elkészült, itt a Muzeum és Roztyly között érhető el a hálózat. A bővítés újabb állomása 2019. szeptember 30.-ától a C vonalon Muzeum és Nádraží Holešovice között készült el. 2020 nyarára az A és B metrók belvárosi szakaszára, 2021. év végére pedig az összes jelenleg üzemelő metróvonal teljes hosszára épülnek ki a 4G-t biztosító eszközök. A D metrón (amint egyszer elkészült) már az átadáskor teljes vonalon lehet majd telefonálni és mobilnetet használni.
A szükséges berendezéseket a T-Mobile Czech Republic, a.s. telepíti, általában 50 óra/állomásköz sebességgel haladnak a munkálatok (kivéve ezalól a Nádraží Holešovice–Kobylisy szakasz, ahol nagyjából kétszer ennyit szánnak rá). Két állomás között a munkák költsége átlagosan 10 millió cseh korona körül alakul.


Dízelmentes Déli


Budapest | Magyarország – Sajtótájékoztatón összegezték az elmúlt hónap tapasztalatait a Déli pályaudvaron: még tavasszal került lecserélésre az állomási tartalék a korábbi dízelmozdonyról villamosmozdonyra. Mivel a villamos tolatómozdonyok száma limitált, így szakmai körökből úgy tudjuk, hogy a Nyugati pályaudvar villanytartalékával cserélték meg a Déli (remotorizált) Bobóját. Így a Déli pályaudvaron a tolatószolgálatot csak villanygép láthatja el és ez a térségben élők számára csendesebb környezetet és kevesebb károsanyag-kibocsátást jelent. Igaz, a Déli nem lesz teljesen dízelmentes: az április 24. óta tartó dízeltilalmat a Balaton északi partjára közlekedő Katica sebesvonatokat adó Desiro motorvonatok megszegték.

Különvélemény

Kérdés persze, hogy miért kellett a Nyugati pályaudvar dízeltartalékával megcserélni a délis villanytartalékot, hiszen bizonyára akad letétbe helyezett villamos tolatómozdony, de akár olyan helyekről is el lehetett volna vonni a villanygépet, ahol valóban mindegy, hogy dízel vagy villamosmozdony adja-e a tartalékszolgálatot – gondolunk itt mondjuk Ferencváros rendezőpályaudvarra, ahol igazából tényleg mindegy, hogy mi húzza fel a gurítóra az elegyet, bár nem szerencsés megoldás a dízelmozdonyok foglalkoztatása.
A sajtótájékoztató időzítése és annak szereplői (ott volt a „területileg érintett” kerület, Hegyvidék polgármestere, de ott volt Gulyás Gergely területi országgyűlési képviselő is) amúgy meglehetősen érdekes: pont az önkormányzati választások előtt kellett a széles nyilvánosságot tájékoztatni erről a projektről? Vagy csak a kritikán aluli szolgáltatások miatt tüntetőket kritizálhatja vélt politikai állásfoglalással a MÁV sajtófőnöke, a cég viszont nyíltan teheti ezt?
Itt jegyezzük meg, hogy amúgy szerkesztőségünket (ahogy valószínűleg sok másikat is) „elfelejtették” a sajtótájékoztatóra meghívni. Ennek ellenére a kezdeményezést magunk is üdvözöljük, hiszen a környezetet kevésbé terhelő vasút mindenki számára fontos. Egyetlen dolgot tudnánk kiemelni, amit Dr. Homolya Róbert is említett a közlemény szerint: „a MÁV csak akkor lehet sikeres, ha mindenki felé szerethetővé válik.”

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter, Mellár Marcell

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.