2020-04-24

Hétvégi gyors – 2020. április 18-24.

Nagymacskák az acélvárosnak. Újra száraz az LBT. Magánosítás Svájcban. Rosszul áll a FlixMobility szénája. Nem csak itthon lehetnek kék-fehérek a FLIRT-ök. Késik az InnoTrans. Visszatérő élet Norvégiában. Állnak a sörcsapos jetik. Hírösszefoglalónk a kattintás után.


Flottacsere Linzben


Linz | Ausztria – Még tavaly rendelte meg Linz az új buszflottáját a pályázatot megnyerő MAN-nél, akik 2024-ig összesen 88 darab 12 és 18 méteres autóbuszt szállítanak, ezzel a mostani buszokat teljesen kiváltják. További 60 darabra is van opció, de egyelőre csak az első darab érkezett meg hétfőn. A Lion's City EfficientHybrid verziója egy 40 Wh kapacitású UltraCap-modulból és egy hozzá kapcsolt (a Stop-Start-funkciót is megvalósító) 12 kW és 220 Nm leadására képes háromfázisú villanymotorral rendelkezik az Euro 6d kibocsátási szabványnak megfelelő D15-ös dízelmotor mellett. A buszok a Linz Linien ezüst-narancs színeit viselik majd magukon, az utastérben pedig rozsdamentes kapaszkodók, piros műbőrhuzat, WLAN és USB-csatlakozók lesznek. A vezetőtér teljesen zárt kivitelű lesz. Néhány hét múlva már a lakosság is megismerheti az új járműveket, de addig még kiképzik a szerelőket és a járművezetőket.

A városi cég színei kifejezetten jól eltalált arányban jelennek meg a legújabb városi oroszlánon
(fotó: LINZ AG/fotokerschi)


Újra tiszta az alagút


Raron, VS | Svájc – Február 6-án és március 14-én is le kellett zárni a Lötschberg-bázisalagutat (LBT) a vonatforgalom elől, mert vízbetörés történt egy illesztésnél és finom homokot hozott magával, ami eltömítette a lefolyórendszert is. A részben kétvágányú alagút keleti alagútját érintette súlyosabban a probléma, ezért azt csak ma 17 órakor tudták visszaadni a forgalomnak.

Mindkét kép március 14-én készült, de a nyugati alagútban már volt felszerelve néhány homokleválasztó tartály...

...a keleti alagútban viszont nem, így azt a sínkorona feletti 30 centiméteres magasságig öntötte el a sár.
(fotók: Stefan Irngartinger / BLS)

Az alagutat üzemeltető BLS AG őszre dolgozza ki a Szövetségi Közlekedési Hivatal (BAV) felé benyújtandó terveket, amik további homokleválasztók beépítésére vonatkoznak, hogy egy esetleges jövőbeli esemény ne okozzon ekkora problémákat. Eközben a Gotthard-bázisalagút főmérnöke, Heinz Ehrbar a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában kiemelte, hogy sem a BLS, sem a BAV nem kívánja vizsgálni az okokat, pedig a teljes alagútnak csak egy részén van a falazat mögött vízzáró réteg. A 34,5 kilométerből csak a különösen veszélyesnek ítélt 19,7 kilométer kapott olyan szigetelért, ami a falazaton kívül vezeti el a talajvizet. Bár kellett lennie ilyennek a mostani vízbetörés helyénél is, feltehetőleg nem volt karbantartva a rendszer és ebben látja a problémát a zürichi egyetemen alagútépítést tanító szakember. Természetesen a BAV tiltakozását fejezte ki, hiszen az építéskori technikai és technológiai lehetőségeket maximálisan kiaknázva készültek a tervek és az azok megfeleltek az előírásoknak is.


Magánosodik a teherszállító


Bern | Svájc – A Wettbewerbskommission [Versenyhivatal] hónap eleji döntését április 21-én követte a szerződés hivatalos aláírása, így az állami SBB Cargo 35 százalékának tulajdona a 2002-ben alapított Swiss Combi AG lett. Az új tulajdonostárs mögött négy logisztikai cég, a Planzer Holding AG (40%), a Camion Transport AG (40%), a Bertschi AG (10%) és a Galliker Holding AG (10%) áll, akik a cégnévből is láthatóan főleg a kocsikarományú és kombinált fuvarozás területén tevékenykednek. Emellett az igazgatóságban is történt személycsere: Andreas Meyer, az SBB korábbi vezérigazgatója helyett az évek óta az SBB Cargo közelében mozgó tanácsadó, Eric Grob ül az igazgatótanács elnöki székébe. Christoph Hammer az SBB pénzügyi igazgatója marad, a teherszállító cég korábbi vezérigazgatója, Nicolas Perrin újonnan került a grémiumba. Az új tulajdonos két főt delegál Nils Planzer (Planzer Holding AG) és Josef Jäger (Camion Transport AG) személyében.


Hullócsillag lesz a FlixMobility?


München | Németország – A héten több negatív hír is napvilágot látott az európai buszos piacot módszeresen monopolizáló és a DB-nek eredményesen konkurenciát állító FlixMobility kapcsán. A főleg nemzetközi buszjáratok üzemeltetését koordináló cég még március közepén függesztette föl operatív működését, a gazdasági tevékenységét pedig a héten, miután gyakorlatilag egy hónapja nem közlekednek az általuk megrendelt járatok, ezzel Európa szerte megszámlálhatatlan kis- és közepes buszos céget a csőd szélére sodorva.
A vasúti ágazatuk újraindítása sem lesz egyszerű, hiszen szintén a héten sikerült végleg megásni az árkot a vonatokat nagyobbik részben biztosító BahnTouristikExpress vezetőségével, így ők biztosan nem kívánják a korábbi megállapodásoknak megfelelően finanszírozni a szolgáltatást, a FlixMobility viszont nem kívánt engedményeket tenni a vonatszemélyzetek munkakörülményit érintő kérdésekben sem. Ahogy Dr. Markus Hunkel fogalmazott: nem maradt más megoldás, mint a partnerség felmondása.


Rekord mennyiségű új busz Prága és környékén


Prága | Csehország – Nem kevesebb mint 373 új autóbuszt szereztek be a cseh főváros közösségi közlekedési szolgáltatói a 2019-es évben. Az alacsonypadlós kocsik részaránya 76%-ra nőtt, ami 5%-os növekedés a megelőző évhez képest, az átlagos életkor pedig 8,5 évről 7-re csökkent. Fontos, hogy ezek az adatok nem a prágai helyi autóbusz-közlekedésre vonatkoznak, hanem a PID teljes szolgáltatási területére. A legtöbb új autóbusz azért természetesen a DPP-hez érkezett (182 jármű), de nagyobb tételt vásárolt a ČSAD Střední Čechy (42 jármű), az ARRIVA CITY (34 jármű), a ČSAD MHD Kladno (34 jármű) és az ARRIVA STŘEDNÍ ČECHY (32 jármű) is. Ami a járművek méretét illeti, a legtöbb 12 méteres (220 darab) és 18 méteres csuklós (102 darab), de a 12 méteresnél kisebb járművekből érkezett 18 darab. Az itthon mumusnak számító, leginkább skandináv importból, kizárólag a helyközi forgalomban megtalálható 15 méteres méretosztály képviselői az első fecske után 33 új taggal bővültek a tavalyi évben. A márkák felől nézve a hazai autóbuszgyártás termelte a járművek többségét: 245 buszt szállított (sokak bánatára) a SOR, 81-et pedig az Iveco. A további gyártók csökkenő sorrendben: Scania (15), MAN (14), Setra (10), Solaris (5) és Iveco Daily alapú minibuszaival a Dekstra (3). 


Kékülnek a FLIRT-motorvonatok


Pusztaszabolcs | Magyarország – Egységesíti a Stadler Rail a MÁV-csoport megbízásából a FLIRT-flottát. Régóta terítéken van, hogy az első hatvan motorvonat, amelyet még 2006 és 2010 között állítottak forgalomba, a további szerelvényekkel azonos megjelenést és belső felszereltséget kapjon. A 415 001...060-as csoportba eső járművek ugyanis nem rendelkeznek többek között konnektorokkal az utastérben vagy éppen utastájékoztató monitorokkal sem. A 2022 végéig tartó folyamat részeként az utastájékoztató rendszer megújul, megfiatalodnak az ülések és a járművek a magasabb pályaszámú motorvonatokhoz hasonló kék-fehér fényezést kapnak majd. A fényezésekkel 2023 végéig kell elkészülnie a motorvonatokat karbantartó Stadler Railnek.



Tessék mondani, eladó az oroszlán?


Prága | Csehország – A cseh közlekedési miniszter, Karel Havlíček a héten a zdoprvavy.cz hírportálnak adott interjújában elmondta, hogy a České Dráhy ismét tárgyalásokat fog folytatni a cseh LeoExpress magánvasúttársaság felváráslásáról. A legutóbbi, két évvel ezelőtti tárgyalások végül zsákutcába futottak, érdemi eredmény nélkül értek véget. Igaz, akkor még máshogy állt a fekete vonatos cég szénája: az öt modulos, csak 3 kV egyenáramról üzemeltő Stadler FLIRT motorvonatok mint a saját tulajdonukat képezték, így a fenntartáson kívül extra költségük nem volt. Most azonban ezek a járművek egy bank tulajdonában állnak és onnan bérli őket a Leo. A dolgukat nehezíti a koronavírus-járvány miatt erősen lecsökkent utasszám, aminek következtében a nem közszolgáltatásként futó vonataik nettó veszteséget termelnek. De nem csak a FLIRT-ök költségeit kell állnia a LeoExpress-nek, hanem a frissen beszerzett CRRC Sirius motorvonatokét is, amelyek a határok megnyitásáig valószínűleg egy centit nem mozdulnak, hiszen azok a kétáramneműségük okán a leendő Prága–Olomouc–Pozsony vonatokon szerepeltek volna. A LeoExpress igazgatója Leoš Novotný konkrét szerződések aláírásáig nem kívánta kommentálni a felröppenő híreket.


Elnapolt InnoTrans


Berlin | Németország – A Messe Berlin közlése szerint a berlini szenátus úgy határozott, hogy az 5000 főnél nagyobb közönséget vonzó rendezvényeket október 24-éig nem engedi megrendezni. Ennek az intézkedésnek esett áldozatul az eredetileg szeptember 22-25. közé tervezett idei InnoTrans is. A Messe Berlin azt közölte: a szakmai seregszemle alternatív időpontjára vonatkozóan várhatóan májusban tesznek javaslatot.


Hamarosan újra eredeti menetrend szerint Osloban


Oslo | Ország – Sűríti járatait a norvég főváros közlekedésszervezője. A Ruter 2020. április 27-étől fokozatosan visszaállítja az eredeti menetrend szerinti közlekedést. Első körben az iskolás járatok térnek vissza, mert Oslo és a környező Viken megye általános iskoláinak alsó tagozatai (elsőtől negyedik osztályig) megnyitásra kerülnek. Második lépésben a némileg ritkábban közlekedő belvárost érintő járatok (20, 31, 37), majd a szünetelő expresszjáratok kerülnek vissza a menetrendbe.

Először az általános iskolák alsó tagozatos diákjait kiszolgáló járatok térnek vissza
(fotó: Bonansa Grim Evensen / Ruter)


Pihenő kék railjetek


Prága | Csehország – Csehországban is lassan másfél hónapja tartanak a járványügyi korlátozások, bár a következő hetekben folyamatosan szűnnek majd meg. Jelenleg még csak a normál időszak 10 % -a körüli az utasforgalom és csak a távolsági vonatok 40 %-a közlekedik. A regionális járatok esetében 5 és 30 százalék közötti a csökkentés. A hetek óta feladat nélküli railjet-garnitúrák viszont jelenleg még Praha ONJ vágányait foglalják. Vasárnaptól viszont visszatérnek a megszokott útvonalra, még ha csak Prága és az országhatárt jelentó Břeclav közé. Ugyanekkor indulnak újra a Západní expres (Prága–Plzeň–Cheb), Valašský expres (Prága–Horní Lideč) és Krušnohor (Prága–Ústí nad Labem–Cheb) nevű gyorsvonatok is.

A csütörtökön készült képen jobbról balra a 002, 003, 001, 006, 004, 007 azonosítójú garnitúrák foglalják az előkészítópályaudvar érkező vágányait
(fotó: ČD)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.