2021. 07. 30.

Hétvégi gyors – 2021. július 24-30.

Kapacitásbővítés a Balatonnál. Zöldülő párizsi buszflotta. Klímát kapnak a villamosok. Újabb metróállomás Barcelonában. Vándorló mozdonyok Csehországban.


Kapacitásbővítés a Dél-Balatonon


Fonyód → Kőbánya-Kispest | Magyarország – Újabb kirándulóvonatot indít a MÁV-START a dél-balatoni vasútvonalon vasárnaponként Fonyód és Kőbánya-Kispest között augusztus 1-től 29-ig Panoráma Expressz néven Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Zamárdi, Siófok, Szabadisóstó, Balatonaliga, Székesfehérvár és Kelenföld állomásokat kiszolgálva. A csak vasárnap és csak Budapest felé közlekedő vonat főleg a vasárnap jelentkező megnövekedett utasszámot kívánja kezelni, gyakorlatilag a minden második szombaton a MÁV Rail Tours gondozásában közlekedő nem közszolgáltatási Strandidő Expressz menetvonalát használja. Hogy honnét lesz szabad KISS a vonathoz? A Nyugati átadása óta hétvégente a SZVÖR szerint 2-3 egység feladat nélkül áll Szolnokon, illetve a tervezet szerinti 11-nél is több egység van a hazai síneken, így bőven van szabad kapacitás.
Emellett néhány nagyobb utasterhelésű Balaton IC a korábbi 8 helyett 9 kocsival közlekedik és az Ex 15606/Ex 15607 Ezüstpart és Ex 16706/Ex 16707 Aranypart exresszvonatok is megnövelt kapacitással közlekednek a nyár utolsó hónapjában.

Budapest mellett a Balaton déli partja lesz idén a KISS-ek által leggyakrabban látogatott hely
(fotó: Adorján Péter)

A JÉ már ismeri az új vonatot, az ELVIRA viszont még nem


Különleges kocsi a Balatonra


Balaton, déli part | Magyarország — Az augusztus 14-i, idei utolsó Strandidő Expresszben a MÁV Rail Tours nem a korábban meghirdetett AcBc-kocsit közlekedteti majd, hanem a WL 362-es, korábbi kormányzati hálókocsit sorozza be. A kocsi 1956-ban épült Dunakeszin, kifejezetten kormányzati különcélú utazásokhoz, a kormányzati flotta felszámolásáig része volt a különcélú járműparknak. A kocsi az egyik utolsó, még üzemelő Cak-szekrényes hálókocsi. Az 1960-es évek kényelmét idéző kocsi számos helyen megfordult, nosztalgiakocsiként párjával, a 361-es hálókocsival (utóbbi kék-krém színű) többek között Iránban is járt a régi MÁV Nosztalgia Kft. egyik luxusutazásán.
A MÁV Rail Tours a kocsiba a jegyeket 2. osztályú jegyként értékesíti, Békéscsaba és Szolnok közötti felszállás esetén 7990 forinttól, budapesti felszállás esetén (a vonat Kőbánya-Kispesten és Kelenföldön áll meg) 4790 forinttól válthatók menettérti jegyek a társaság weboldalán. A vonatot a tervek szerint az M61 006-os Nohab továbbítja majd.
A Strandidő Expressz érdekes kocsijait és a hiánypótló szolgáltatást korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk.


Klímásodnak az ostravai VarioLF-ek


Ostrava | Csehország – A ostravai helyi közlekedési szolgáltató, a DPO (Dopravní podnik Ostrava) elsőként állított forgalomba 2004-ben a Pragoimex által gyártott VarioLF családba tartozó villamosokat Csehországban. Azóta összesen 63 ilyen villamos közlekedik a kelet-csehországi városban, melyek egy része már kapott egy kisebb ráncfelvarrást 2018-ban. A típussal a cég még számol középtávon, éppen ezért 41 kocsi kap klímaberendezést, valamint USB portokat, a meglévő Stadler Tangokhoz hasonlóan. Új ajtókat is kapnak a járművek, valamint a külső vízelvezetést is módosítják, hogy a felgyülemlett por és víz hatékonyabban vezetődjön el a tetőről. A beruházás összértéke 147 millió cseh korona lesz.


30 millión is túl és terjed


Bern | Svájc – Újabb mérföldkövet ért el a svájci FAIRTIQ rendszere a héten: átlépte a 30 millió lebonyolított utazást a számláló. Az innovatív és a közösségi közlekedés használatát jelentősen megkönnyítő rendszerhez nem kell megismerni minden szolgáltató tarifarendszerét, hanem egy kattintással bejelentkezve már utazhatunk is, a program automatikusan a legjobb áron számolja el az utazást. Május és július között 5 millió utazást regisztráltak, ebből júliusban mindössze 12 nap kellett az utolsó millióhoz. Természetesen az egyre gyorsuló digitalizáció nem áll le, már 60 közelkedési társaság vagy szövetség használja Európa szerte, a legújabb csatlakozó a héten a Bréma-környéki Verkehrsverbund Bremen/Niedersachsen (VBN). Itt érdekesség, hogy az egyúti jegyet mindenképpen az olcsóbb 4-es gyűjtőként számolja a rendszer, a következő lépcső a napijegy, de bérlethez tud kiegészítő jegyet is vásárolni az app.


Metróállomásból sosem lehet elég


Barcelona | Spanyolország – Újabb állomással gazdagodott a katalán főváros metróhálózata, ígyy már 162 állomás található a városban. A legújabb neve Ernest Lluch lett és az L5-ös vonalon épült Pubilla Cases és Collblanc állomások közé, ahol most már a T1, T2 és T3 villamosokhoz és számos buszhoz is közvetlen átszállási kapcsolat lett. Az állomás névadója a 2000-ben meggyilkolt egészsgügyi miniszter.



Sárga Pershingek a prágai elkerülőn


Kolín–Ústí nad Labem | Csehország – Az ideig menetrendváltástól a Kolín és Ústí nad Labem közötti R23-as viszonylaton a ČD helyett a RegioJet fog szolgáltatni. A céghez érkező új TRAXX MS3-asok érkezésével a Prága–Ostrava–Kassa tengelyen közlekedő vonatokról a 162-es sorozatú cseh mozdonyok fokozatosan kikopnak és a közszolgáltatás keretében közlekedő vonatok élén fognak tovább üzemelni. A csak egyenáramról üzemelni képes mozdonyok az Elba jobb partján fekvő vasútvonalon megfelelőek lesznek a vonatokhoz. A kocsikról egyelőre nincs információ, arról viszont igen, hogy a toborzás már elkezdődött: összesen 13 mozdonyvezetőre és nagyjából 20 vonatkísérőre lesz szükség a fogalom biztosítására.

Öreg mozdony, nem vén mozdony
(fotó: Adorján Péter)


Előrehozott építkezés


Cottbus | Németország – Nincs egy éve, hogy a DB hivatalosan is kijelölte Cottbust a következő ICE-ket karbantartó városnak, de már változtattak a terveken. Mivel a hibrid mozdonyok karbantartásához nem szükséges új csarnoképület, ezért megfogták a radírt és újraterveztek. A korábban tervezett hibridcsarnok és a kutatási központ helyén már 2022-ben elkezdik építeni a kétvágányos ICE-csarnokot, majd az eredeti tervekhez képest szintén módosított formában a terület másik részén is nekilátnak egy négyvágányos csarnoknak 2023-ban. A várakozások szerint a kisebbik épület 2024-re, a nagyobbik 2026-ra készülhet el. Az üzem az ICE 4-re specializálódik, amiből majdnem 80 közlekedik már most és 2024-re 137 lesz belőlük, emiatt is kell bővíteni a műhelykapacitást.

Jelentősen megváltoztak a tervek egy év alatt, bár még mindig csak a látványrajzoknál járunk
(grafika: DB AG)


Keretszerződés kimaxolva


Brno | Csehország – Lehívja az összes Škoda 27Tr-t a meglévő szerződéséből a brnoi közlekedési vállalat a DPMB (Dopravní podnik města Brna). 2022 végéig forgalomba áll mind a 40 darab negyedik generációs Solaris Trollino 18 karosszériába csomagolt trolibusz. A beszerzéssel az összes korábbi csuklós típust, így a kocka 15Tr-ek, a 22Tr-ek és Citelis karosszériás 25Tr-ek is leállításra fognak kerülni az elkövetkezendő évben. Az új trolikat rekord alacsony, darabonként 11,95 millió cseh koronáért vásárolta a cég, összehasonlításképpen Opava a szóló trolijait 11,52 millióért vásárolni. A Škoda ellenfele a szintén cseh SOR volt.


Bajnokot hirdettek buszvezetésben


Moszkva | Oroszország – Múlt szombaton tartotta a Мосгортранс [Moszgortransz], a moszkvai közlekedési vállalat a buszvezetők szakmai versenyét. Az elméleti után gyakorlati versenyszámok is voltak, ahol a járműkezelést kellett bemutatni egy elektromos busszal. A főképp pontosságot és általános vezetéstechnikai ismereteket követelő feladatok – megállóban megállás, szlalomozás, kapun áthaladás – mellett egy töltőoszlop alá is be kellett állni minél pontosabban. A csapatok versenyében az Észak-Keleti terület 2-es csapata győzedelmeskedett, második helyen a Központi terület 1-es, harmadik helyen a Központi terület 2-es csapata végzett. Egyéniben Олег Степанов [Oleg Sztepanov], Сергей Иванов [Szergej Ivanov] és Виктор Войнов [Viktor Vojnov] állhatott a pódiumra.

A busznál minimálisan nagyobb karámba beparkolás igazi művészet
(fotó: Мосгортранс)


TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT


Plzeň | Csehország – 2021 augusztus elején feltűnik Plzeň utcáin a város leendő legújabb villamostípusa, a Škoda ForCity 40T. Utasokat ugyan még nem szállít, hiszen először teljesítenie kell 20 ezer kilométert próbafutás formájában. A három modulos, kétirányú, teljes hosszában alacsonypadlós villamosok 29 méteresek, összesen 185 utas elszállítására alkalmasak, melyből 64 ülőhely. A járműveken (hasonlóan a méretben nagyjából hasonló KT8-asokhoz) oldalanként 5 darab teljes szélességű (itt kétszárnyú) ajtó található. A kellemes futást és az alacsony tengelyterhelést négy forgóváz biztosítja, melyből kettő a középső modul alatt található. A jármű felépítése ilyen szempontból a Helsinkiben is közlekedő Škoda Arctic-hoz hasonló, mely még a Transtech fejlesztése, amelyet azóta megvásárolt a cseh járműgyártó.

Hamarosan már a város hálózatán és önerőből láthatjuk mozogni
(fotó: APB-Plzeň)


Párizs tovább zöldít


Párizs | Franciaország – Hatalmas keretszerződést ítélt oda több gyártónak a francia főváros közlekedési szolgáltatója, az RATP. A 4 éves időtartamú, akár 825 millió eurót érő beszerzést 5 gyártóval kötötték meg. A Bluebus/Bolloré 158, az Irizar 113 és az Iveco 180 darabos szeleteket kapott 2022-es és 2023-as szállítási határidővel a szóló elektromos buszokra. Ez a lépés s Bus2025 nevű flottamegújítási és -zöldítési program része, aminek keretében tavaly már vásároltak biogázüzemű szóló és csuklós buszokat is 575 millió euróért, amiből 50,7 millió EU-s támogatásként érkezik.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.