2021. 09. 23.

„Nagyon nagy komfort” avagy az 1. osztályú IC+

Hosszas várakozás után megmutatták végre a sajtónak is az IC+-kocsicsalád legújabb darabját, az elsőosztályú, prémium- és büfészakaszos személykocsit. A Nyugati pályaudvaron tartott sajtóeseményen mi is ott voltunk és megnéztük, milyen az új jármű kívül, de főleg belül.





Harmincöt darab elsőosztályú, prémium- és büfészakaszos kocsit gyárt saját magának a MÁV-START és állít forgalomba a közeljövőben. Az IC+-család darabjai egy régi hiányt hivatottak pótolni, hiszen ilyen kategóriában járműbeszerzés csak az 1990-es években volt, amikor a CAF, majd a DWA/DVJ kocsikat állított a forgalomba a MÁV. Ám azok a kocsik is bőven túl vannak már a huszadik életévükön, ideje a főjavításnak. Ezt a flottát egészíti ki a MÁV-START IC+-sorozata, amiből immáron a teljes egészében termes, 2. osztályú; és a 2. osztályú, termes, valamint többcélú térrel rendelkező járművek több-kevesebb sikerrel, de napi szinten gyűjtik a kilométerek a hazai és a nemzetközi sínpárokon. Megtudtuk azt is: a következő lépés a vezérlőkocsik tervezése és gyártása lesz majd.
A sorozat gyártásáról az első hír még 2012 elején érkezett, az elmúlt kilenc év során sikerült kiizzadni a 10+35 kerékpárszállító valamint a prototípussal együtt 12 darab 2. osztályú termes kocsit a szolnoki telephelyről. A mostani „bolhás” kocsi számos újítást tudhat maga mögött: az egyik legfontosabb ezek közül talán a fedélzeti catering kérdése, ami nagyon sokáig mostohagyerek volt a vasútnál, az elmúlt években az Utasellátó szolgálat radikális megújításával kapott ismét lendületet csak.
A sajtóeseményen megtudtuk azt is, hogy várhatóan október 11-étől jár az első ARmz 111 sorozatú kocsi a kör-IC-kben: a Budapest-Keletiből 7:30-kor induló IC 560 „Dália” és a Budapest-Nyugatiból 14:18-kor induló IC 658 „Vércse” szerelvényében közlekedik. Az első két hétben felármentesen használhatók majd a prémium fülkék is. A későbbiekben, október 25-étől egy 1000 forintos felár megfizetése mellett – természetesen megfelelő, 1. osztályú jegy birtokában – vehetők majd igénybe az új szolgáltatások. Az Utasellátó a prémium szakaszban egy kávéra vagy teára meghívja az ott utazó utasokat. A tervek szerint az első négy kocsi napi hat-hét vonatban fut majd, a kör-IC-k mellett a miskolci és a záhonyi InterCity-járatokban is megjelennek.
Nézzük hát, milyen lett az új jármű!

A kocsi négy feljáróajtóval rendelkezik, mint az összes többi ilyen jármű, ellentétben az étkezőkocsikkal. A kocsi kávésbögrés végén működik a büfé.

A MÁV-START nem tud elszakadni a kicsit ilyen „Comic Sans” hatású dőlt piktogramoktól. A fekvőhelyes kocsi jelzése egy kutyára hasonlít inkább, itt pedig az jutott eszünkbe: vajon olyan gyors a vonat, hogy a kávésbögre is elferdült?

Az első kocsi a 61 55 85-91 400-0 pályaszámú, ARmz 111 sorozatú kocsi lett. A MÁV-START-nál is megjelenő „Bauartnummer” logikája nem igazán látszik a rendszerben, nem illik sem a német, sem a cseh vasút által alkalmazott hasonló megoldásokhoz. A külföldi közlekedéshez pedig még egyes próbák hiányoznak, mint azt az áthúzott országkódok is jelzik.

A kocsi büfével átellenes végén találjuk az 1+ osztályú fülkéket, ezeket később belülről is láthatjuk.

Aki még nem találkozott volna, az megismerkedhetett az IC+-család többi tagjával is: a kerékpárszállító résszel rendelkező kocsikat a 61 55 84-91 444-9 pályaszámú Bbdpmz sorozatú kocsi képviselte.

A tisztán ülőhelyes, termes kocsikat pedig a 61 55 20-91 413-1 pályaszámú Bpmz testesítette meg.

„De szép IC+-étkező, honnan van?” – kérdezhetnénk. De a kakukktojás a szerelvény végén a 61 55 88-91 100-3 pályaszámú, főjavított CAF-étkező volt.

A sajtóbemutató szerelvényének energiaellátását a 480 010-es TRAXX végezte. Valakinél a szervezők között eldurrant a Tungsram-körte, mert korábban a vonat másik végén volt a mozdony, de megcserélték inkább, így a sajtótájékoztatón a beszédeket kellemesen monoton szellőzőhanggal kísérte a jármű.

Az új kocsiba a büfé nélküli végen felszállva ez a látvány tárul elénk. A járműben két fülke a prémium osztályé, két fülke pedig a csendes szakaszt jelenti.

A prémium vagy 1+ osztályú fülkékben négy ülőhely található, az elrendezés hasonló az egykori ÖBB-s és ma RegioJet-es Business-fülkékhez, igaz, itt a székek szemre korszerűbbnek tűnnek: elektromosan állítható szinte minden paraméterük. A kérdés persze, hogy a hazánkban megszokott üzemeltetési kultúrát meddig bírják majd ezek az elemek?

A csendes fülkeként hirdett másik két fülkében hat-hat elsőosztályú ülés kapott helyet.

A termes részben 15 ülőhely található, szintén az 1. osztályú utasok számára. Itt a megszokott 2+1-es ülésosztás és asztalok várják az utasokat a páholyos elrendezésben.

A büfében hűtött italokat, rágcsálnivalókat és egyszerű ételeket kínálnak majd. Az étkezőkocsikból ismert fogások közül a Polcz-féle készételek és a hamburger (de nem menüben, tehát sültkrumpli nélkül) lesz elérhető a hírek szerint. Az ételeket helyben az állóhelyeken el is fogyaszthatjuk.

Az 1+ osztályjelzést még szokni kell. A prémium fülkék használatát 1. osztályú jegyhez és 1000 forintos felárhoz köti majd a vasúttársaság.

A sajtótájékoztató végén, mintegy háttérként befutott egy futópróbás szerelvény is, benne többek között a MÁV-START használtan vásárolt hálókocsijaival.


Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.