2021. 09. 08.

Ingyenes tömegközlekedés – de miből?

Van egy jó hírem” – utalt még a 2010-es önkormányzati választási kampányban az ingyenes tömegközlekedés bejelentésére az akkori baloldali főpolgármester-jelölt, Horváth Csaba. Az azóta némi kitérővel zuglói polgármesterré vált politikus ígéretéből nem lett semmi és könnyen lehet, hogy ez így is jó. Tizenegy évvel később a diákok egy részének tette díjmentessé a tömegközlekedést a Fővárosi Közgyűlés. De vajon valóban ingyenes-e az, aminek látszik és beváltja-e a hozzá fűzött reményeket és több felnőtt is a BKK járataira vált?


A Fővárosi Közgyűlés 2021. szeptember 1-jei rendkívüli ülésén döntött arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a 6 és 14 év közötti diákoknak nem kell bérletet váltani a BKK járataira. Egészen pontosan a határozati javaslat szerint a „helyi megrendelésű” járatokat érinti az intézkedés, így nem világos, hogy a MÁV-START vagy a Volánbusz járatai esetén milyen alapon lesz, lehetne majd díjmentes az utazás a Budapest-diákbérlet hiányában akár csak a városhatáron belül, de egyelőre úgy tűnik, hogy amolyan „szokásjog” alapján elfogadják az érintett diákoktól a diákigazolványt vagy a tanulói jogviszony igazolását, ha a jogosult korcsoportba tartoznak – legalábbis szerkesztőségünk erről értesült a MÁV-csoport esetén (távirati rendelkezés született), miközben hivatalos tájékoztatást a vasúttársaság nem adott ugyan, de a BKK nem jogszabályi szintű tájékoztatójában viszont ez szerepel. Érdekes amúgy, hogy a BKK tájékoztatása szerint az egyébként csak repülőtéri vonaljeggyel igénybe vehető 100E autóbuszra is érvényes a diákbérlet nélküli utazás lehetősége.

Kezdjük az alapoknál: a budapesti tömegközlekedés nem csak a BKV-ból áll, hanem más operátorok is jelen vannak, ők pedig – a BKV-val ellentétben – magántulajdonban vannak, a teljesítményüket viszont ugyanúgy finanszírozni kell a csökkenő bevételekből is. A képen az ArrivaBus (korábban VT-Arriva) egyik autóbusza fordul be a rákospalotai Eötvös utcába a 125-ös vonalon.

A Budapest főpolgármestere által jegyzett előterjesztés azzal számol, hogy 121 ezer diák lehet érintett, az nem derül ki azonban, hogy pontosan mennyi diákbérlet eladásától tekint el így a BKK. De legyünk megengedőek és a következő kis matekfeladat megoldásakor vegyük úgy, hogy csak 121 ezer diákbérlet hiányzik majd a rendszerből. Ez azt jelenti, hogy 121.000×3450=417.500.000 forintnyi bevétel hiányzik majd a bérletek után a BKK kasszájából. Az előterjesztés szerint abban reménykednek, hogy az engedmény hatására minden tizedik szülő fog teljesárú bérletet váltani. Legyünk megengedőek, mindegyikük természetes személyként vásárol majd bérletet, ami azt jelenti, hogy az eladott felnőttbérletekből 12.100×9500=114.950.000 forintnyi bevétel keletkezik. A különbség azonban még mindig 302.500.000 forint a két összeg között és akkor nem vettük figyelembe a kedvezményes bérletek után járó állami árkiegészítés mértékét, ami szintén nem jelentkezik majd, hiszen nem a diákok száma, hanem az eladott bérletek darabszáma alapján jár a jelenlegi szabályok szerint és ennek megváltoztatására egyelőre nem látszik akarat. Természetesen ezek havi értékek, teljes évre vetítve sokkal súlyosabb számok jönnek ki, de már ez is 3 csuklós autóbusz ára.
A bejelentett kedvezmények miatt hiányzó összeget az ígéretek szerint a Fővárosi Önkormányzat pótolja majd a BKK-nak. Ám a kérdés, hogy miből? Augusztus 25-én Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavában azzal riogatott, hogy a Főváros a pénzügyi csőd szélén áll:
Az egyik a közösségi közlekedés számára a költségvetési törvényben biztosított 12 milliárd forintos támogatás, amely még mindig nem érkezett meg, így most az önkormányzat előlegez havi egymilliárd forintot a BKK-nak. Abba most ne is menjünk bele, hogy a szolgáltatás biztosításához – jegyárbevételen túl - szükséges 120 milliárdnak alig 10 százalékát fedezné csak ez a támogatás, ha megkapnánk.
(…)
A legfrissebb számokból azt látom, hogy minden működésre fordítható állampapírunk és készpénzünk elfogy szeptember 4-re, így onnantól kezdve folyószámlahitel-keretből működik a város. Ha minden jól megy ez csak két hétig tart, mivel megérkezik az iparűzési adóelőleg második része. Onnantól viszont újra csak apasztjuk a pénzt. Év végére a végszámla bizonyos áldozatok árán kihozható nullára. Ha viszont nem érkezik meg a normatíva, vagy újabb lezárások lesznek a járvány miatt, akkor sok milliárdos hitellel indítjuk a jövő évet, ami sértené a gazdasági stabilitási törvényt.
Másnap Karácsony Gergely jelentette be sajtótájékoztatóján a diákok ingyenes(nek kommunikált) utazását. Arról viszont sem akkor, sem később, akár a közgyűlési vitában sem esett szó, hogy miből fedezik majd a kieső bevételeket és/vagy a fővárosi támogatást, ha valóban a csőd szélén áll Budapest, ahogy Kiss nyilatkozata is mutatta? Vagy akkor a főpolgármester-helyettes nem állított igazat? Kínzó kérdés.

A MÁV-START budapesti elővárosi vonatai komoly forgalmat bonyolítanak nap mint nap: egyelőre azonban nem világos, hogy a Fővárosi Közgyűlés alkothat-e az ITM által meghatározott díjszabású járatokra rendeletet és az sem tiszta, hogy ilyen esetben a kieső bevételeket, amely akár a bérletértékesítésből, akár csak az utazásokból keletkezne, ki fizeti? Ráadásul: aki vonattal ingázik akár Budapesten belül is, annak akkor most kell-e a diákbérlet vagy sem? A BKK szerint kell venni a vonatokon utazáskor diákbérletet, a MÁV-START-tól persze más hírek jöttek pletyka szintjén – hivatalos kommunikáció nem volt semmi. És akkor még nem is beszéltünk a Volánbusz üzemeltette „kék buszok” jogállásáról...

Felmerül annak a kérdése is, hogy valóban vonzó lesz ez az ajánlat a felnőtteknek. Közel sem biztos: aki autóval hordta a gyermekét iskolába, az ezután is azzal fogja, azon egyszerű oknál fogva, hogy az autóra legtöbbször szüksége van utána is. A 2020-as és 2021-es lezárások nyomán a tömegközlekedéstől „elpártoló” utasok már láthatóan visszatértek a járatokra, ezt a tanév eleji utasszámok is bizonyítják. A többieket viszont csak ezzel az ajánlattal és az egy hete bizonyos járatok kijelzőin és az összes köztéri kijelzőn megjelenő önvállveregetős felirattal nem lehet vissza- vagyis esetükben átcsábítani. Nekik nem, vagy nem csak a diákok díjmentes utazása kell a váltáshoz. Új utasokat megbízható szolgáltatással, tiszta járművekkel, megfelelő és hiteles tájékoztatással nyerhet egy szolgáltató. Az erre irányuló lépéseket viszont nem látni Budapesten – sokszor pont a Főváros pénzügyi helyzetével indokolják ennek hiányát.
Sokan persze azt mondják így is: jó dolog az ingyenes utazás. De valóban ingyenes? És valóban van ingyenebéd? A fentiekből azt tűnik ki: nincs. Illetve lehet, de annak a minősége meglehetősen kétes lesz a megfelelő finanszírozás hiányában. Márpedig ezt az oldalát sem Budapest, sem pedig a kormány nem tette rendbe a tömegközlekedésnek. Fejlesztéseket pedig csak befektetések útján lehet elérni, források nélkül pedig nehéz befektetni – de ezt jobb helyeken már kisiskolás korban megtanulják a gyerekek.

A BKK szerint a koronavírus-járvány miatt pártoltak el a tömegközlekedéstől az utasok, de ez önmagában nem igaz, hiszen a lezárások miatt sokan amúgy sem közlekedtek, nem csak autóval nem, hanem tömegközlekedéssel sem. Most önvállveregető kampánnyal próbálja meg visszacsábítani az utasokat a BKK, ilyen kijelzőkép látható ennek a CAF Urbos 3/5-ösnek a homlokán is, amint a 3-as villamos vonalán rohamozzák meg az utasok épp.

Meglehetősen nagy a tájékoztatási összevisszaság a BKK-nál a diákbérletek ügyében (is). Szeptember első napjaiban a járművek fedélzetén többféle tájékoztató hang is hallatszott, folyamatosan pontosították annak tartalmát. A BKK a honlapján megjelent tájékoztatóban – eltekintve a nyelvtani, gépelési hibáktól, ami egy ilyen oldal esetében az igénytelenség netovábbja – felsorolják a járatokat, amelyeken érvényes a kedvezmény. De mi van, akkor, ha kitalálja a fővárosi közlekedésszervező, hogy lesz egy 84-es trolibusz? Arra nem lesz érvényes a kedvezmény, mert csak az 70-83 közötti számú trolijáratokat tüntették fel? Érdekes módon viszont a 100E autóbuszra érvényes a diákkedvezmény, miközben a járaton korábban semmilyen bérlet nem volt érvényes, csak a repülőtéri vonaljegy. Ugyancsak írásunk megjelenésével párhuzamosan pontosították a MÁV-START-ra és a Volánbuszra vonatkozó előírásokat is, egyértelművé téve ezt, bár ez a járatszámos kitételekből is látszott már.
Sajnos szerkesztőségünk rejtélyes módon nem kapta meg a BKK sajtóközleményét, így ebből nem áll módunkban dolgozni, ellenben a MÁV-csoport és a Volánbusz sem adott tájékoztatást arról, hogy náluk milyen feltételek mellett lehet a diákoknak bérlet nélkül utazni, ha ugyan lehet. A MÁV-csoportnál ráadásul belső rendelkezés született arról, hogy el kell fogadni a diákigazolványt az egyébként Budapest-bérlettel igénybe vehető vonatokon, ha a kedvezményre egyébként jogosult az utas – ám hivatalosan a Fővárosi Önkormányzat nem határozhat meg ilyet, mert a vasúti tarifa az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe tartozik.
Az már szinte csak apróságnak számít, hogy a kedvezmények szabályai, igénybevételük feltétele része kell legyen a díjszabásnak, azonban ennek módosítása a BKK esetében még nem történt meg. Ráadásul maga a kedvezmény is diszkriminatív, hiszen magyar diákigazolványhoz kötik azt: így egy szlovákai magyar iskolás ezt nem veheti igénybe – eközben az állami szinten biztosított életkorhoz kötődő kedvezményeket (mint a 65 év felettiek ingyenes utazása) az EU és az EGT valamennyi állampolgárának kell nyújtani az egyésges elbánás elve szerint.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.