2021. 12. 11.

Hétvégi gyors – 2021. december 5-11.

Új menetrendi év rengeteg újdonsággal. Buszflotta a tengeren túlra. Elbukott mintavédelem. Gőzmozdonyokat javít a ČD.


Új menetrend vasárnaptól


Európa – Ne felejtkezzünk el arról, hogy vasárnap, azaz december 12-én lép életbe a 2021/2022-es vasúti menetrend szerte Európában. A különféle változásokat tartogató új menetrendi évad miatt érdemes mindenkinek tájékozódni, aki útnak indul, ne megszokásból utazzon. A magyar vasúti menetrend a MÁV-csoport weboldalán és menetrendi keresőjében is elérhető, illetve korábban a Közvetlen Kocsi adásában is beszéltünk a magyarországi változásokról. A vasút mellett sok helyen a városi közlekedés és az elővárosi és távolsági buszmenetrend is most változik, a német nyelvterületen pedig szintén ehhez a naphoz igazítják a városi közlekedés jelentősebb menetrendváltozásait is.


Új vasúti megálló Budapesten


Budapest | Magyarország – Budapesten új vasúti megálló létesül Akadémiaújtelep néven a 80a menetrendi mezőszámú vonalon, itt az S80-as viszonylatú vonatok állnak majd meg, illetve a XVII. kerületi Pesti út és az 506. utca kereszteződésénél létesített régi-új buszmegállóban (sok évvel ezelőtt még nagyjából ugyanitt volt a ma 509. utca nevű megálló) az ott közlekedő 161-es, 161A, 162-es, 162A, 195-ös, 202E, 262-es és az éjszakai 956-os, 968-as és 990-es busz áll majd meg. A BKK közleményében a teljesen indokolatlan buszfotó helyett a helyszínről egy térkép hasznosabb lett volna, de legalább az utazástervezőben már látszik a megállóhely.

A Google Street View 2021 nyári képén már látszik az akkor készen álló vasúti megálló és a városközpont felé tartó buszok megállójának helye is: a világos bazaltbeton felület lesz az.


KISS-t mindenhova! De minek?


Budapest | Magyarország – Ha már a menetrendváltás miatti sajtótájékoztatón nem sikerült elárulni minden fejlesztést, akkor a menetrendi év utolsó munkanapján hajráztak egyet egyes kerületileg illetékes politikusok és a MÁV-csoport részben megújult vezérkara. Ezúttal azt jelentették be, hogy az immár 22 engedéllyel rendelkező közül újabb 4 Stadler KISS-nek sikerült szerelvényfordulót találni, így már Hegyeshalom és Nyíregyháza felé is elkóborolnak majd az emeletes motorvonatok. Munkanapokon a 9309 (Hegyeshalom 04:57–07:19 Budapest-Keleti) és a G10/9306 (Budapest-Keleti 17:01–18:45 Győr) számú vonatokon a mostani 3 IC-kocsi helyett közlekedik majd. Péntekenként az S 6108 (Budapest-Nyugati 18:28–22:19 Nyíregyháza), szombatonként az S 6109 (Nyíregyháza 05:45–09:32 Budapest-Nyugati), S 6104 (Budapest-Nyugati 10:28–14:19 Nyíregyháza), S 6103 (Nyíregyháza 15:45–19:32 Budapest-Nyugati), vasárnaponként az S 6102 (Budapest-Nyugati 06:28–10:19 Nyíregyháza) és S 6195 (Nyíregyháza 13:45–17:32 Budapest-Nyugati) számú vonatokon tűnnek majd föl.

Úgy tűnik, hogy 15 évnyi FLIRT-üzemeltetés után még nem sikerült elhatárolni a szolgáltatási szegmenseket. Bár a KISS ülései komfortosabbak, továbbra sem távolsági személyvonatra való a jármű, még ha a megszólalók ki is emelték, mennyire jól kihasználtak voltak a nyári Jégmadár expresszek.
Az első KISS-es vonatok már ma délután elindulnak vidékre, a képen látható 815 019 18:10-kor indul innét Győrbe.
(fotó: Adorján Péter)

Az alapfeladatuknak számító elővárosban a váci vonalon egy FLIRT-páros kivételével csak KISS marad, a ceglédi vonalon marad 4 a Z50-es és hétköznap 1 az S50-es vonatokon, ahogy az újszászi vonalon is marad a mai 2 egység. Az esztergomi vonalon a meglévő reggeli mellé két délutáni vonatpárra ígértek KISS-t, ezek a G72/2026 (Budapest-Nyugati 14:51–15:56 Esztergom), Z72/2063 (Esztergom 16:35–17:39 Budapest-Nyugati), G72/2086 (Budapest-Nyugati 17:51–18:56 Esztergom) és Z72/2041 (Esztergom 19:35–20:39 Budapest-Nyugati) számú vonatok lesznek. A váci vonalról felszabaduló FLIRT-ök sorsáról nem volt szó, de a jövő decemberi menetrendváltásra – a villamosítatlan 142-es vonalon kívül – már mindenhova korszerű és népszerű motorvonatokat ígért Mosóczi László és Homolya Róbert is. Aki szeretné, holnap délelőtt Nyíregyházán az 1. vágányon nézheti meg élőben a szerelvényt a sajtótájékoztató előtt-közben-után.


Per a mintáért


Berlin | Németország – Nem használhatja a jövőben a BVG az „Urban Jungle” mintákat a különféle ajándéktárgyakon – erről döntött a Hamburgi Tartományi Bíróság. A Berliner Zeitung híre szerint a minta tervezője Herbert Lindinger egy évek óta húzódó jogvita végén került ki nyertesként az ügyből. A tervező ugyanis kifogásolta, hogy a BVG az eredetileg az üléshuzatok mintájának szánt dizájnt átvette számos szuvenírre is, így a jellegzetesen berlini minta alsónadrágoktól nyakkendőn és papucsokon át egérpadig szinte minden formában elérhetővé vált. Erről azonban a tervezőtől nem kértek engedélyt, a bíróság döntése nyomán pedig a BVG ezeket a tárgyakat nem árusíthatja és még kártérítést is kell fizetnie.

Csak egy a sok közül: többek közöttt esernyőt is árult az ismert mintával a BVG. Na ja, ha már utasváróra nem futja mindenhol...
(© BVG)

A bíróság előtt Lindinger elmondta: a mintát eredetileg a berlini Waggon Union alvállalkozójaként találta ki az 1989-től épített 480-as sorozatú S-Bahn-szerelvények számára, amelyeket történetesen akkor a nyugat-berlini városi közlekedési cég, a BVG üzemeltetett. A BVG azonban nem csak a gyorsvasúti motorvonatokon, hanem sok más helyen, buszokon, metrószerelvényeken is alkalmazta a mintát, majd annak népszerűsége miatt különféle ajándéktárgyakat is árult az utóbbi időben. Mindazonáltal a bíróság előtt a tervező mégsem ért el teljes sikert: követelését, hogy a BVG azonnal hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy buszokon és metrókon is használja ezt a mintát, elutasították, mert nem életszerű, hogy egyik pillanatról a másikra több tízezer ülést újrahúzzon a közlekedési cég. Ám az ítélet szerint ezt idővel meg kell tennie a cégnek, ellenkező esetben a vezérigazgaztó, Eva Kreienkamp 250 ezer euró bírság megfizetésére kötelezik vagy akár két éves szabadságvesztést is kaphat cserében.
A BVG-nek ráadásul be kell számolnia arról, hogy 2008 óta hány ülést húzott át ilyen mintával, mennyi utast szállított – ez alapján kell a kártérítést megfizetnie majd a tervezőnek. A bíróság döntése alapján a jellegzetes mintájú ajándéktárgyakat pedig tilos árusítani, azokat meg kell semmisíteni.
A korábban a mintás termékeket áruló webshop oldala, a www.das-muster-kennen-wir.de már nem elérhető. Korábban mi is írtunk róla, hogy eltűnhet a minta a BVG járműveiről, most pedig már azt is tudni lehet, hogy miért...


Gőzmozdonyos gyógyturizmus


Praha [Prága] | Csehország – Prágában járt kerékesztergán még november végén a szlovák vasút legendás gőzöse, a jelenleg egyetlen üzemképes 498.1-es sorozatú gép. A 498.104 pályaszámú, kék színű Albatros a prágai Déli fűtőházban [Středisku údržby Jih] járt novemberben, itt vették kezelésbe a gőzös kerekeit a szakemberek. A feladat komoly felkészülést igényelt, miután eddig még nem járt itt kerékesztergán ilyen jármű. Bár az eddig „megdolgozott” 14976 tengely között akadt számos egzotikus jármű, hiszen a velími próbapályáról is ide hozzák a szükséges karbantartásra az ott próbázó járműveket, gőzösre még nem került sor eddig – mondta el František Kozel, a ČD regionális karbantartási vezetője.

A ČD videós beszámolója a különleges kerékesztergálásról

A 498.1-es sorozatú Albatrosok voltak az egykori ČSD leggyorsabb gőzmozdonyai, a próbák során 162 km/h-s sebességet értek el a gőzösök egyikével. A járművek a Prága és Pozsony közötti nagyterhelésű gyorsvonatokat továbbították elsősorban. A 113 tonnás szolgálati tömegű gőzösből 1954-ben 15 darab készült, a Škoda-gyár termékei 1976-ig szolgáltak. A típusból több is fennmaradt: a 104-es Pozsonyban, a 106-os a cseh NTM chomutovi telephelyén, a 112-es pedig torzóként a ČD Lužna u Rakovníka állomás melleti múzeumban van. A 104-es ezek közül üzemképes.


Viszlát, MET!


Berlin–Köln | Németország – A decemberi menetrendváltás általában a járműpark változásával is jár. Így van ez most is: a Deutsche Bahn AG ugyanis végleg leállította az 1999-ben forgalomba állított Metropolitan szerelvényeket. A speciális, mozdonyos ingavonatokat eredetileg a Hamburg és Köln közötti magas komfortfokozatú vonatokra szánták, de a Metropolitan márkanév alatt közlekedő járatok nem voltak túl sikeresek és 2004-ben leállította a szolgáltatást a DB. A járműveket sokáig ad-hoc módon használták, egy-egy berlini fordát kaptak meg hol az IC, hol az ICE-vonatok fordulóiból. A VDE 8-as korridor átadása előtt Berlin és München között, 2018 óta pedig Berlin és Köln között járt a kocsikból összeállított két szerelvény. Az egyik vonatot azóta már leállították és a DB Stillstandsmanagement, a DB AG leállított járműveit kezelő szervezetének felügyelete mellett a mukrani rendezőben várja a sorsát. A másik vonat 2021. december 10-én ICE 1052-es számú vonatként (illetve párjaként ICE 1051-esként) közlekedett Berlin és Köln között a vonatra eredetileg is szánt 101 130-as számú géppel. A MET-vonatokat ugyanis csak bizonyos 101-esek továbbíthatták a szabványostól eltérő távvezérlő rendszer miatt: a 130-as mellett a 131-es is a MET-vonatok eredeti ezüst színezését viselte, emellett tartalékként a 124-es és a 126-os 101-est is átalakították. Ma már mindegyik mozdony szabvány vörös színű.
A statisztikailag az ICE-vonatok között nyilvántartott szerelvényt a RegionalBahn oldalán már korábban bemutattuk, portrénk ide kattintva olvasható.


Búcsú az EW III-asoktól


Zweisimmen, Kanton Bern | Svájc – A menetrendváltással Svájcban is búcsúzik egy járműtípus: a BLS kötelékében 2021. december 11-én közlekedik utolsó alkalommal EW III-as ingavonat. A járművek eredetileg 1972 és 1975 között készültek az SBB számára, és a St. Gallen–Genève [Genf] viszonylaton közlekedtek távolsági vonatként. A „Swiss Express”-ként elhíresült járművek voltak az első klímás utasterű kocsik és a központi ütköző-vonókészülékkel is ellátták őket, valamint a vonatokat továbbító Re 4/4III sorozatú mozdonyokat is. Az eredetileg 72 darabos szériából 2004-re 57 kocsi maradt, az 1980-as években átépített vezérlőkocsikkal együtt ekkor a BLS kapta meg a járműveket az SBB-nek átadott, IC-forgalomban használt EW IV-esek helyett és a Bern–Langnau–Luzern, valamint a Bern–Neuchâtel viszonylatokon közlekedtek RegioExpress-ként. Az átkeresztelt és meghosszabbított IR 66-os Bern–La Chaux-de-Fonds vonal mellett 2016-ban kivesztek a járművek a luzerni irányból, helyette az Interlaken–Zweisimmen közötti RE-ként közlekedtek a megmaradt szerelvények. A BLS az ingavonatokat az RABe 528-as sorozatú „MIKA” motorvonatok forgalomba állítása miatt tudja már most kivonni – eredetileg 2025-ig terveztek volna a járművekkel.



Beállt az első


Gotha | Németország – December 7-én forgalomba állt az első bázeli villamos Gotha és környékén. A másfélirányúvá alakított ČKD Tatra KT4-eseiről ismert üzemben a Baselland Transport korábbi járműveinek arculata csak minimálisan változott: egy helyett kettő fényszóró és a korábbi piros helyett kék csík töri meg a sárga alapot. Összesen 6 járművet vásároltak lassan kettő éve, hogy valamennyire felfrissítsék a flottát és megfelelhessenek az akadálymentesség törvényi kötelezettségének. Az 1978 és 1981 között gyártott Be 4/8 «Sänfte» villamosokat az eredeti pályaszámukon helyezik üzembe, így a 200-as tartományba tartoznak majd.



Gőzös új kazánnal


Lužná u Rakovníka | Csehország – A ČD egy újabb üzemképes gőzössel gyarapodott: a 354.195 pályaszámú szertartályos gép a közelmúltban kapott új kazánt és átesett a hatósági próbán is. Az 1925-ben épített gőzös egyike a népes, sok módosítással, 1913 és 1941 között épített típusnak: a kkStB-nél 629-es sorozatú, a lengyel PKP-nál pedig OKm11-es sorozatú gőzösökből 329 darab épült. A 85 tonna szolgálati tömegű gőzős engedélyezett legnagyobb sebessége 90 km/h. A gőzös a ČD nosztalgiavonatai élén dolgozik majd a jövőben.

Próbaúton a téli zimankóban a 354.195-ös gőzös
(fotó: České dráhy)


Brazil buszok Afrikának


Caxias do Sul | Brazília – Leszállította az első 109 buszt a Marcopolo abból a 472-ből, amit a Scania közbeiktatásával rendelt Elefántcsontpart fővárosának közlekedési vállalata a SOTRA. A szállítmányban 402 szóló és 50 csuklós Viale BRS, illetve 20 Volare modell lesz, a csuklósók ráadásul CNG-motorosak és Euro 6 környezetvédelmi szabványúak. Az utasok kényelméről USB-portok, légkondicionáló gondoskodik majd.


Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.