2021. 11. 29.

Jövés-menés a MÁV-START-nál

A MÁV-START élén nagy a jövés-menés már megint, ráadásul az ajtócsapódások már megint kihallatszanak a Könyves Kálmán körúti székházból. A vasúttársaság vezetőcseréje kapcsán mi magunk is elgondolkodtunk egy kissé. Véleménycikk.




A MÁV-START, mint a nemzeti személyszállító vasúttársaság mindenképpen egyfajta intézmény. Ahogy a vezetői is bizonyos mértékben ikonikusak, bár ugye ki emlékszik már mondjuk Kozák Tamásra vagy éppen Ungvári Csabára? Igaz, Csépke Andrást nehezen heveri ki felejti el a magyar vasút, működése komoly örökséget jelent a mai vezetőknek, még távozása után több évvel is.
Most viszont, bő két évvel Csépke távozása után utódja, Dr. Kerékgyártó József talpára is útilaput kötött a tulajdonos. A hírek szerint ráadásul nem csak vezetői megbízását, hanem munkaviszonyát is megszüntették november végével, ami meglehetősen viharos távozásra utal. A „vasúti kremlinológia” értői azonban nem csak abból szűrhették le Kerékgyártó távozását, hogy nem volt jelen a november 29-i első utasszállító tramtrain-meneten, ugyanis az értő fülek szerint már hetek óta zajlott a vezérigazgató távozásának előkészítése a vasúttársaságon belül, mindösszesen csak a „showdown” időpontja volt még kérdéses.

Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója a 2019-es InnoRail konferencán tartott előadásán beszélt arról, hogy az ügyfélnek kell a központban lennie a vasútnál.
(fotó: Adorján Péter)

Kerékgyártó tehát 2019-ben érkezett a MÁV-START élére a sajtóhírekkel ellentétben nem a MÁV Vagon Kft., hanem a MÁV FKG Kft-től: ez a cég üzemelteti többek között a legendás jászkiséri bázist is, ahol a pályafenntartási gépek gyártásával és karbantartásával foglalkoznak. A MÁV-START élén Kerékgyártó olyan maradandó dolgok megvalósításában vett részt, mint mondjuk a KISS motorvonatok forgalomba állítása, a digitális nemzetközi jegyek (még ha a fizetési rendszer meglehetősen döcögősen működik a MÁV app mögött) vagy éppen a koronavírus-járvány alatt és – reméljük – utáni időszak turisztikai ajánlatainak megvalósítása, a (nem csak) balatoni retro hétvégék létrejötte, hogy néhány, „szabad szemmel” is látható eredményt vegyünk elő. Persze, ezek nem csak Kerékgyártó érdemei, de az elhivatott szakemberek valószínűleg a vezérigazgató támogatása nélkül aligha szervezhettek volna ilyeneket.
A RegionalBahn szerkesztőségének tagjai több alkalommal is találkozhattak Kerékgyártóval: kifejezetten emberi, jó viszony jellemezte a közös munkát. Nem véletlen a távozásáról hírt adó írásunk címe sem: az egyik szakmai rendezvényen ezzel a felkiáltással köszönt ránk a cégvezető. Távozása kapcsán egyik szerzőtársunk jegyezte meg: Kerékgyártónak volt valami utasközpontú vízió nevű betegsége, amit muszáj kezelnie a cégnek, mielőtt nagyon elfajulna.

Kerékgyártó utódja az a Keresztes Péter, aki a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója és a MÁV-START Zrt. műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese is, utóbbi poszton Schwartz Istvánt váltotta a közelmúltban. Keresztes Péter korábban arról lett ismert, hogy a Hallgatói Önkormányzat elnökeként 2011-ben perrel fenyegette meg a Budapesti Műszaki Egyetemet, mert az megsértette a jó hírnevüket. A szövevényes ügyet nem is fejtegetnénk hosszan, megtette azt a korabeli Index is. Mindenesetre az biztos, hogy Keresztes régi vasutasnak tekinthető, az 1990-es évek elején a Gyermekvasúton is szolgált. Komolyabban a vasúti reflektorfénybe azonban 2018 őszén került, amikor a Dávid Ilona MÁV vezér távozása körüli hullámverésben a MÁV-HÉV Zrt. élére vezérigazgatónak nevezték ki. A MÁV-HÉV élén meglehetősen látványos munkát végzett Keresztes, a cég kommunikációja jelentősen fejlődött és a mai napig üde színfolt a MÁV-csoporton belül is.
A MÁV-START-hoz kerülve szintén értékelhető munkát végzett Keresztes, az üzemeletés viszonylag jól teljesített, pláne a Csépke-érához képest. Tagadhatatlan, hogy az ő működése során kezdték el például a „posta-vezérlők” ingavonati üzemét a remotorizált Csörgőkkel és állt forgalomba a TRAXX-os ingavonat Halberstadti vezérlővel és Bmx-betétkocsikkal a budapesti elővárosban. Viszont az ingavonatokkal egy évvel az üzembe állás után is vannak visszatérő jármű- és vonatvezérlési hibák, ami miatt kénytelenek napi szinten vonatpárokat lemondani.

Keresztes Péter, mint a MÁV-HÉV vezérigazgatója beszél a HÉV 132. születésnapján. Mellette: Franka Pál Tibor, Kerepes polgármestere.
(fotó: Adorján Péter)

A 2018. októberi Vasutas Magazinban írott rövid portréjában az ottani szerző megjegyzi: „[Keresztes Péter az] Innovációs és Technológiai Minisztériumban miniszteri tanácsadóként tevékenykedett” a MÁV-HÉV-hez érkezése előtt – és ugye ki volt akkor a miniszter? Igen, a 2018 óta működő tárcát Dr. Palkovics László vezeti, aki korábban a BME-KSK GJT tanszékvezetője, majd részben ezzel időben párhuzamosan a Knorr-Bremse magas rangú igazgatója is volt. A vasúttársaság belső viszonyait jól ismerő források szerint e jó viszonynak köszönhető Keresztesnek a MÁV-START élére való kinevezése is. Ugyancsak úgy tudják a megkérdezettjeink, hogy Keresztes annyira nem szívleli a vasúti közlekedés iránt érdeklődő civileket – ezt erősíti az is, hogy szerkesztőségünk évek óta hiába próbál meg interjút kérni a MÁV-HÉV vezetőitől, arra sem 2019-ben, sem 2020-ban és 2021-ben sem kerülhetett sor.
Nem szeretnénk prejudikálni mindezek ellenére sem semmit: bízunk abban, hogy Keresztes Péter vezetése alatt is folytatódik a MÁV-START viszonylagos felfelé ívelése, de csak bízni tudunk abban, hogy a folyosói pletykák nem bizonyulnak igaznak és nem fogja „lefejezni” a céget vagy éppen messzebb kormányozni a most lehetőségekhez mérten nyitott vasúttársaságot az érdeklődő közönségtől.

Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.