2024. 02. 28.

Visszatérhetnek a Sputnik-vonatok

Berlinben a sok évnyi stagnálás és a tyúklépésben fejlesztés után egy hónapon belül a második nagyobb volumenű és a közlekedési hálózatot évtizedekre meghatározó beruházásról döntöttek. Úgy tűnik, hogy a sok évig halogatott és már unalomig ismételt projektek mellé újat is fel tud mutatni a Vörös városháza.




Alig két hete írhattunk róla, hogy a majdnem évszázados hiányosságot pótló metróhosszabbítás végre célegyenesbe fordult és még forrást is sikerült allokálni hozzá. Február 27-i ülésén a SenMVKU úgy döntött, hogy újabb vaspályás kapcsolatot hoz létre a város keleti oldalán, ezzel a legnagyobb lakótelep és a repülőtér közötti kapcsolatot kívánják javítani.

Az új vonal az '50-es évek közepe óta meglévő Berliner Außenring keleti részén – részben az RE2, RE7 és RB14 által használt szakaszt, részben a ma csak teher- és szerelvényvonatok által használt szakaszt követve – haladna, de S-Bahnhoz méltóan sűrű követéssel. Öt teljesen új állomás is épülne, ezeknél a meglévő villamos-, S-Bahn- és metróvonalaknak adnának egy újabb kapcsolatot.

Köpenick, Adlershof, Biesdorf és Marzahn városrészek profitálhatnának az új kapcsolatból
(grafika: Christian Schlippes / Berliner Morgenpost)

Az új kapcsolatok a következők lehetnének, amennyiben a megépítésig nem változik a hálózat:
  • Springpfuhl: S7, S75, M8, 18
  • Biesdorf-Süd: U5
  • Karlshorst Nord: nincs kapcsolat
  • Wuhlheider Kreuz: S3 (Wuhlheide)
  • An der Wuhlheide: 27, 60, 67
  • Dörpfeldstraße: 61, 63
Manja Schreiner, a SenMVKU vezetője újságírói kérdésre elmondta, hogy pontos megnyitási dátumot nem lehet még megnevezni, mivel a mostani határozattal még csak a kapcsolatot adó közlekedési rendszert válaszották ki, innen még hosszú út vezet a megvalósuláshoz. A következő lépés a kötség-haszon-elemzés elkészítése lesz, hogy a tervezett 12,5 km hosszú kétvágányú pályához kérhessék a GVFG keretében a szövetségi kormány támogatását. Amennyiben ez pozitív kimenetelű, akkor a tervezett 1,4 milliárd eurós végösszegnek akár a 75%-át is átvállalhatják és akkor csak 350 millióba kerül a városnak az építekzés. Annyi szinte biztos, hogy a 2030-as évek során lehet belekezdeni a munkákba, amihez többek között még szükséges a tervezés, az engedélyek beszerzése és a kivitelező megtalálása is.

Emellett szükséges még egy menetrendi koncepció is és annak hatásvizsgálata a mostani vonalakra, hiszen a napi 21.000 utas számára minőségi kapcsolatot kívánnak nyújtani. A leendő vonal abban is segítséget nyújtana, hogy ne kelljen Ostkreuz vagy Warschauer Straße állomáson átszállni Dél-Kelet és Észak-Kelet között utazva, hanem ennek a forgalomnak egy jelentős részét időben is kedvezőbb irányba tereljék.

Springpfuhl állomás a marzahni lakótelep legdélebbi pontja, jelenleg csak a belváros felé van kötöttpályás kapcsolat. A vágányok felett ível át az Allee der Kosmonauten, amin szintén ilyen irányú villamosok közlekednek.
(fotó: Adorján Péter)

A Pro Bahn ugyan üdvözölte a tervet, de figyelmeztetett, hogy a hasonló irányban tervezett TVO nevű közút helyigénye Biesdorf térségében konkurenciát jelenthet a vasútnak. Válaszában Manja Schreiner kifejtette, hogy a két terv egymásra tekintettel kerül pontosításra. Antje Kapek, a Zöldek részéről egyenesen a második S-Bahn-gyűrű alapkövének nevezte a vonalat és abszolút elsőbbséget javasolt a további döntéshozatal során.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.