2024. 02. 18.

Hétvégi gyors – 2024. február 11–18.

Épülhet az új garázs Stuttgartban. Emeletes indukciós buszok az USÁ-nak. Egységesíti a biztosító berendezéseket a BLS. Továbbra is stabil a Solaris helyzete Romániában. Újabb ragadozómadarakat vesz az SBB.


Kapacitásnövelés Szlovákiában


Pozsony | Szlovákia – Február 15-én hivatalosan is forgalomba álltak a ZSSK-nál a rekord gyorsasággal megépített KISS-ek: 2021 augusztusában már ismert volt az irány, de a hivatalos megrendelésre decemberig kellett várni. A magyar vaspályákra gyártott verzióval meglepően sok hasonlóságot mutató motorvonatba – a START-tól megszokott apró füllentéssel – összesen 611 ülő utasfér: 30 első, 552 másodosztályú és 29 lehajtható ülőhelyet szereltek be. Utóbbi adat akkor érdekes, ha 15 kerékpár is ajtón belülre kerül. Mellékhelyiségből egy akadálymentes és további három hagyományos került a fedélzetre. Az akadálymentesség jegyében 550 mm magasságú a padlószint, de 250 mm-es peronokhoz is tartozik kitolható lépcső, illetve a kerekesszékesek számára 220 mm-re süllyeszthető rámpa is rendelkezésre áll. A megrendelt négy egység közül egyelőre három üzemképes, mivel az 1-es számú egység tavaly nyáron a VÚŽ területén egy tolatási balesetben megrongálódott és csak novemberre várható a forgalomba állása. Elméleti lehetőség van kettő egység összekapcsolására is, ekkor a szlovák vasút legnagyobb kapacítású szerelvénye állítható össze.

Szombati képünkön a 3-as számú egység várta az indulását Pozsony főpályaudvarán
(fotó: Mellár Marcell)


Egységesít a BLS


Bern | Svájc – Bár néhány hete már biztos a Thales GTS eladása, még az utolsó szerződéseket azért megkötik a francia tulajdonban. A BLS-szel 10 éves keretszerződést kötöttek elektronikus biztosítóberendezések szállítására, melyek ugyan elő vannak készítve az ETCS Level 2 bevezetésére, meglepő módon mégis helyhez kötött fényjelzőkkel együtt rendelték meg a csomagot. További érdekesség, hogy a Thales megoldását tesztelték a döntés előtt és a kifejezetten alacsony energiafogyasztásával győzte meg a szakembereket – az értékeket 40 éves időtartamra kellett megadni. A rendszer nem teljesen ismeretlen, hiszen 2003 óta már 23 állomásra telepítettek hasonlót, így a forgalmi szolgálattevők képzése is egyszerűsödhet.

Egyelőre maradnak a hagyományos fényjelzők, de a fejlesztési lépéseket is figyelembe vették
(fotó: Berky Dénes)


Újjáépülhet a garázs


Stuttgart | Németország – Megkapta a végleges építési engedélyeket az SSB Gaisburg nevű buszgarázsának új tárolócsarnoka, így hamarosan megkezdődhetnek a munkák a 2021 szeptemberének végén leégett területen. Ez az esemény volt az első jelentősebb károkat okozó tűzeset, amiről később bebizonyosodott, hogy tisztán elektromos meghajtású jármű okozta és azóta a szabályozásban is megjelent a hatása. Mivel a tűz- és munkavédelmi előírások jelentősen változtak, teljesen újra kellett gondolni a korábbi elveket, így nem egy nagy csarnokot, hanem 12 önálló modult építenek, melyeket 2025 tavaszától 2026 tavaszáig vesznek majd fokozatosan használatba. A tetőszerkezet a korábbi acél-beton konstrukció helyett speciálisan kezelt fából és hő hatására kontrolláltan elpárolgó műanyag felülvilágítókból áll majd, illetve a tetőre összesen 606,9 kWp teljesítményű napelempark is kerül a kötelező zöltdtető mellett. Új irányzatként a garázsban nem kábelesen, hanem a járművek közötti biztonsági távolságot jelentősen csökkentő OppCharge rendszer segítségével töltik majd a buszokat, melyekből 120-140 állhat egyszerre a 11.000 m² tető alatt. Átmenetinek mondott megoldásként egyes parkolóhelyek kapnak hagyományos kábeles lehetőséget is a tetőről lelógatva, a terület harmada alá pedig az SBB Flex 30 járművének és további 66 személyautónak kerül épül mélygarázs. Az építkezés idejére a közeli gáztároló környékén kapott helyet 80 busz, amíg nem készülnek el az új helyek a garázsban.

A tűzvédelmi betonfalakkal elválasztott modulonkban 10-15 busz parkolhat egyszerre, ezzel is csökkentve az esetleges károk mértékét
(grafika: spb)


Zöldnek zöld, de mennyire?


Budapest | Magyarország – A idén főleg kör-IC vonatokkal dolgozó 480 010 immár három éve hordja a vasúti (és autóbuszos) közlekedés környezetbarát mivoltát hangsúlyozó matricákat. Ebből az alkalomból a MÁV Zrt. Kommunikációs igazgatósága kiadott egy közleményt, melyben az elmúlt időszakot összegezték. A 2,59 millió tonnára tehető CO2-megtakarításhoz a Volánbusz elektromos buszai elméletileg 2445 tonnával járultak hozzá, további 7000 tonnát pedig a korszerűtlen dízelmotoros buszok cseréje hozott össze. Az eddig összeszámolt hatás egy 200 ezres város éves kibocsátásával egyeztethető össze, a megkötéshez Debrecen területének kétszeresén elterülő 10 év feletti erdő lenne szüséges. A közleményben megemlített kerékpáros 1,35 millió utazás és a nyilvánvaló személyzethiány miatt már 38%-ban nem személyes közreműködéssel történő jegyértékesítés valószínűleg csak mellékhatás és nem sokban járul hozzá az eredményhez.


Lecsapnak Olaszországra is


Bern | Svájc – Úgy tűnik, hogy az SBB komolyan gondolja a távolsági és nemzetközi forgalomban a kapacitásai növelését, emiatt újabb motorvonatokat szerez be. Nem túl meglepő módon a hazai Stadler SMILE lett a befutó ismét, bár a 2022-ben megrendelt hét egységtől eltérően nem Németország, hanem Olaszország felé állnak majd forgalomba és csak öt egységet vásárolnak. A forgalomba állás ugyanúgy 2026-ra tervezett, de a pontos fejlesztéseket majd csak később közlik. Annyi bizonyos, hogy a Gotthárd-tengely lesz a honos vonaluk, bár itt még először a tavaly augusztusi baleset következményeit kellene felszámolni. Az újabb jrművekért 170 millió frankot kért a gyártó és ezek még mindig a 2014-ben aláírt szerződés opciós darabjai, amiből még 80 áll rendelkezésre.

Berky Dénes a Brugg és Basel közötti vonalon fekvő Villnachern mellett kapott lencsevégre egy Girunót


Kitartanak a Solaris mellett


Galați | Románia – Újabb elektromos buszokat szállíthat a lengyel gyártó Duna-menti nagyvárosba, ezúttal összesen 40 darabot. A fele részben 9, fele részben 12 méteres buszokból álló rendelés a High Energy nevű akkumulátorokkal lesz szerelve, emellett kábeles és OppCharge töltésre is alkalmasak lesznek. A legújabb biztonsági előírásoknak is megfelelő buszokra a Mobileye Fisheye™ rendszere kerül, így a holttereket is eredményesen csökkentik. Az Urbino 9 LE electric 59, az Urbino 12 electric 74 utast szállíthat.


Innovatív emeletesek


Larbert, Skócia/Seattle, Washington | Egyesült Királyság/Amerikai Egyesült Államok – Újabb különleges megrendelést nyert el az Alexander Dennis, ezúttal a Csendes-óceán partján. A Seattle környéki közlekedési szolgáltatásokat üzemeltető Sound Transit 33 tisztán elektromos, emeletes autóbuszt rendelt, melyeket helyben gyártanak majd le a Big Rig Manufacturing nevű cégnél. A hivatalosan az Enviro500EV típusba tartozó buszok a Stride expresszbusz-hálózat S1-es és S2-es vonalán állnak majd forgalomba 2026-ban. A hajtás komponenseit a Voith szállítja, a töltésről pedig a pennsylvaniai InductEV indukciós megoldása gondoskodik.

Európában nem volt sikeres egyik indukciós töltési megoldás sem
(grafika: ADL)


Fordulat Svájcban


St. Gallen | Svájc – Bár kezdetben vegyesen 10 és 12 méteres kategóriából szerették volna kialakítani az elektromosítás keretében a következőként beszerzendő buszokat, a vizsgálatok alapján inkább az egységes 12 méteres flotta mellett döntöttek a VBSG-nél. Ennek nyomán a 9-es, 10-es és 11-es vonalakra a legjobb ajánlatot a holland Ebusco nyújtotta be, a fellebbezési időszak leteltével pedig meg is kötik a szerződést, hogy 2025 közepén már a forgalomba állhassanak az új buszok. Az értékelési szempontok között szerepelt az energiafelhasználás, a hatótáv és kissé szokatlan módon a fellépő nélküli ülések száma. Pontos modellt ugyan nem neveztek meg, de feltehetően a 3.0 modell lehet a befutó.


Kalifornia nem adja föl


Sacramento, Kalifornia | Amerikai Egyesült ÁllamokTavaly októberi jóslatunk beteljesülni látszik és a kaliforniai közlekedési kormányzat végérvényesen felült a hidrogénes vonatra. Még szinte neki sem láttak a korábban megrendelt négy egység gyártásának, máris további hatot rendeltek 127 millió dollár ellenében. Szolgálati területük az előzőekkel megegyezően a Sacramento és Merced közti vonal lesz 2027-től, a beváltott opció ellenére még mindig maradt 19 lehívható egység.

Összeállította: Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.