Végre megnyílik az S15-ös. Erősít a MÁV a Balatonnál. Német-belga viszonylatban bővít a DB. Újra motorverseny volt a Balaton mellett. Újabb születésnapi vonatot kapott a MiWuLa.
A négyes Traxx új ruhája
Magyarország – A MÁV-csoport járművei közül talán a 480-as sorozatú villanymozdonyok képviselik a legnagyobb számmal a hazai „werbelokok” táborát. A 004-es Traxx 10 éve hordozza magán a „170 éves a magyar vasút” matricát. A jármű június 4-én műhelybe vonult. Ott eltávolították a már ugyancsak megkopott vignettát. Ha lehet a pletykáknak hinni, ő lesz az első egységes, új arculatot viselő Traxx. Fóliázás után a bérelt Vectronok-ra fog hasonlítani.
Június 2-án, azaz a műhelybe vonulása előtt két nappal Balatonakarattya alagútjának a tetején kapta lencsevégre Harmati Marcell a 480 004-et a 19727-es Balatonfüred – Budapest-Déli viszonylatú sebesvonat élén.
Beköltöztek
Hennigsdorf | Németország – Elkészült a bő két éve bejelentett üzembehelyezési központ, melyet a Stadler Pankow termékei fognak meglátogatni a készre szerelés és a kiszállítás között. A komplex tesztelésre is alkalmas 183 méter hosszú új csarnok átadásával egy fontos lépést tettek a következő években gyártandó járművek hatékony átadás előtti ellenőrzésének érdekében. A három daruzott vágány közül kettő aknás, a tetőberendezéseket mindegyiken tetőpódiumról lehet elérni és a csarnokon belüli felsővezetékbe 25 kV-ig bármilyen áramot lehet táplálni. Még idén megújul a egy másik csarnok, ahol szintén aknás-tetőpódiumos villamosított vágányok kerülnek kialakításra. 2027-ben a harmadik csarnoképület is a másik kettőhöz hasonlóan újul meg, illetve kialakítják a kültéri felsővezetékes vágányokat is.
Az első ütemben a közelebbi csarnok készült el, a másik kettő a következő évek feladata.
(fotó: Stadler)
(fotó: Stadler)
Emeletes vonattal a „magyar tengerre” idén is
Budapest–Balatonfüred | Magyarország – A korábbi évekhez hasonlóan a MÁV-csoport legmodernebb villamos motorvonataival, a Stadler-gyártotta KISS emeletes járművekkel, idén is elérhető a Balaton. A típus a tó északi partján, a 29-es vonal villamosított szakaszán, tavaly debütált. A nagy sikerre való tekintettel az idei előszezonban ismét elérhető Balatonfüred Budapest-Keleti pályaudvarról indulva a KISS-ekkel hétvégente: 1972 és 1973 vonatszámokban, a főszezoni Csabai Tekergő menetvonalán, Keresztespók InterRégió néven kell keresni a nagy kapacitású motorvonatokat.
A június 20-án induló főszezoni menetrendről egyelőre a MÁV-csoport közleményét ajánljuk, de szokásunkhoz híven személyesen is megnézzük majd a kínálatot.
A június 20-án induló főszezoni menetrendről egyelőre a MÁV-csoport közleményét ajánljuk, de szokásunkhoz híven személyesen is megnézzük majd a kínálatot.
Balatonalmádi előtt halad az emeletes motorvonattal kiállított mentesítő vonat.
(fotó: Harmati Marcell)
(fotó: Harmati Marcell)
Fejlesztési hét a németeknél
Westerland (Sylt) | Németország – Hivatalosan már május 1-jén megkezdődött az ICE L üzeme Hamburg és Sylt között, a típuscsere megünneplését a 1807-es azonosítójú egység elnevezésével koronáztak meg. A Nationalpark Schleswig-Holsteinisches Wattenmeer nevet kapott Talgo-szerelvény ezzel a sorozat első feliratozott darabja lett. A Hamburger Bahn június 14-i átadásával (újra) elindul a Berlin–Westerland/Sylt vonatpár is, július 11-től pedig a turisztikai szezonban közlekedő Frankfurt/Main–Gießen–Westerland és a Köln–Münster–Westerland vonatok is ilyen új szerelvényeket kapnak.
Még szokni kell a látványt a Hindenburgdammon.
A névadást az Északi-tenger vizével végezték.
Hamburg | Németország – Mindössze egy hónapja adhattunk hírt az S-Bahn Hamburg és a MiWuLa kooperációjáról és most jött egy még nagyobb meglepetés. A távolsági üzletág sem kívánt kimaradni, ezért a 9459-es ICE 4 XL megkapta a Knuffingen nevet. A város ugyan nem szerepel egyetlen hivatalos térképen sem, sokan mégis be tudják tájolni a helyzetét: a modellvilágban tölti be a tipikus német város szerepét.
A Braun-testvérek a különleges alkalomra készült iránytáblával.
Minden nem lehet tökéletes: a modellen a 9005-ös azonosító szerepel.
(fotók: Dirk Wittmann / DB AG)
(fotók: Dirk Wittmann / DB AG)
Köln | Németország – A Köln nevet kapott 8011-es (Véletlen? Aligha!) ICE 3neo névadó ünnepsége egyben a 2019 óta 18 százalékkal megnövekedett utasszámok miatt szükségessé vált nemzetközi fejlesztés bejelentése is volt. Június 6. és 27., valamint augusztus 8. és 30. között közvetlen vonatpár (ICE 1110/1111, Véletlen? Aligha!) köti össze Köln és Oostende városát. Szeptember 7-től érkezik majd a belga irányban napi két vonatpár (ICE 310/311 és 312/313) is, amelyek érintik majd a brüsszeli repülőteret is és egészen Antwerpen Centraal állomásig közlekednek. A vonatokra már foglalhatóak jegyek a DB és az SNCB felületein is.
Elsfleth | Németország – 2024-ben szinte már fogadásokat is kötöttek, hogy mennyi ideig kerülik el a hajók a Hunte felett átívelő vasúti hidat. Márciusban és júliusban is jelentősen megrongálta egy-egy teherhajó az átkelőt – második alkalommal a csereszerkezetet. A második ideiglenes felszerkezet sem kerülhette el a sorsát, ennek egy utasszállító hajó ment neki 2026. januárjában. Az eredetileg kifordítható szerkezet helyett beépített ideiglenes darabok nem mozgathatóak, emiatt a hajózásban keletkezett kapacitáskorlátozás. Az új hídszerkezet elkészültét 2027/2028 fordulójára tervezik, addig Bréma, Brake és Nordenham között a vasúti teher- és személyszállítás nincs igazán biztonságban. Az új felszerkezet 1,93 méterrel magasabban lesz majd, illetve a hajózó csatornát is hét méterrel 42 méterre szélesítik. Az ismét forgatható felszerkezet esetén a mozgatásra emiatt nem lesz akkora igény, ami a vasúti közlekedés megbízhatóságát is szolgálja.
Az új hídszerkezet a jelenlegivel párhuzamosan épül, így elkerülik a hosszabb vágányzárakat.
(fotó: Jonas Wresch / DB AG)
(fotó: Jonas Wresch / DB AG)
Versenyben az utasokért, idén újra
Balatonfőkajár | Magyarország – A tavalyi évhez hasonlóan a MotoGP mezőnye idén is hazánkba látogatott. Az idei MotoGP és kísérőrendezvényei a Balatonfőkajár határában épített Balaton Park Circuit versenypályára szervezett Magyar Nagydíja a június 5-6-7-ei hétvégére esett. A MÁV-csoport a folyó évben is nagy hangsúlyt fektetett a közösségi közlekedés megszervezésére. A forgatókönyv nagy vonalakban ugyanúgy nézett ki, mint tavaly. Péntek, szombat, vasárnap a Balatonfőkajár szomszédságában levő Csajág állomáson megálló Katica InterRégió vonatokhoz van ingyenes transzfer buszjárat a versenypályáról, illetve oda. A hétvégén 2-2 busz ment Siófokra is, illetve a pályára. Idén is volt szombaton és vasárnap 1-1 pár mentesítő vonat MotoGP Expressz néven, ám ezúttal tripla Flirt-ből lett a szerelvény kiállítva. A MÁV-csoport ezúttal elsősorban Kravtex Econell Next 12 típusú buszokkal bonyolította le a közúti személyszállítást, de tartalékként jelen van régebbi Econell, valamint nagyobb befogadóképességű Volvo is. Valamint a siófoki transzfejáratokat csuklós MAN-el adják ki a tavalyi tumultusból okulván, amikor az új Ikarus 120e buszoknak kellett feladatot találni. Bár a legnagyobb hazai vállalat szakemberei ismét kitettek magukért, igyekezték a legjobban megszervezni a közösségi közlekedést és a cégcsoport relatíve legújabb, légkondicionált járműveit állították csatasorba, nagyon úgy néz ki, hogy idén látogatott utoljára a MotoGP mezőnye, kis túlzással a szerzőnk kertje végében fekvő, a Balaton Park Circuit pályára. Az érdeklődők száma messze elmaradt a várttól és a mezőny se elégedett a pályával. Rossz nyelvek szerint maga a versenypálya amolyan pénzmosás jelleggel épült, nincs kizárva, hogy rövidesen az elhagyott építmények listáját fogja bővíteni.
A rendezvény alkalmából közlekedő egyik különvonat Kelenföld állomáson.
(fotó: Halász Péter)
(fotó: Halász Péter)
A vasárnapi MotoGP Expressztől a versenypályára tartó transzfert képező karaván autós felvezetéssel Csajág és Balatonfőkajár között.
(fotó: Harmati Marcell)
(fotó: Harmati Marcell)
Jön az ingavonat!
Berlin | Németország – A német szövetségi főváros új főpályaudvarának 20. évfordulójára írott cikkünkben még csak tervezett beüzemelésről tudtunk írni, de az események felpörögtek és már hivatalos kezdőnap is van. Június 15-től (aznap a hivatalos tadás miatt csak 12 órától) nappal tíz perces ütemben ingázik majd az 5 perces menetidejű vonalon két szerelvény az ideiglenes állomás (Hbf 22-es vágány) és Gesundbrunnen között. Bár az Y alakú bekötés másik ága is teljesen megépült, Westhafen felé egyelőre nem lesz forgalom, mivel itt a Siemensbahn újraépítéséhez kapcsolódóan indulna majd el az S6-os vonal.
Összeállította: Adorján Péter, Harmati Marcell









