Kellemetlen csapásként kell értékelje mind a megrendelő, mind a kiválasztott szállító a frissen felmondott szerződést, amelynek keretében szemmel látható mértékben váltotta volna környezetberát meghajtásúra autóbusz-állományát Brandenburg tartomány fővárosa.
Közel három éve hirdetett eredményt Brandenburg tartományi fővárosának közelekdési szolgáltatója a város első elektromos buszaira indított közbeszerzésen. Nyertesként a pályázaton egyedüliként induló és akkoriban még sikeresnek látszó Ebusco kapott lehetőséget 10 szóló és 13 csuklós autóbusz szállítására 2025 közepi forgalomba állással. Ezzel a beszerzéssel meglehetősen nagy arányban sikerülhetett volna csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, illetve az üzemeltetési költségeket.
Viszont a hivatalosan hollandnak számító, de a kínai Golden Dragon termékeit árúsító cég az utóbbi két-három évben folyamatosan csődközelben táncol és a megrendelt példányok kiszállítása finoman fogalmazva is akadozik. A ViP 2026. augusztus 7-én kiadott közleménye alapján a szállítási határidő folyamatos csúszása – legutóbb 2027 tavaszi, nem megerősített átadást ajánlott a gyártó – következtében kénytelenek voltak felbontani a szerződést, melynek a hivatalos időpontját 2026. július 29-cel határozták meg. Az Ebusco erre egy 2026. augusztus 9-én kiadott közleménnyel reagált és nehezményezik a döntés nyilvánosságra hozását, miközben véleményük szerint még egyeztetések folynak a háttérben. Nem zárták ki a jogi lehetőségek kihasználását sem, ami feltehetően egyik félnek sem lenne előnyös. Különösen fájdalmas az időzítés az Ebusco számára, mivel augusztus 14-én publikálják az idei első féléves eredményeket és a potsdami rendelés egy nagyobb szállítási csomag lett volna.
Korelnöknek számít a P-AV 976 rendszámot viselő Mercedes-Benz Citaro G Facelift, melyet még 2011-ben szereztek be és továbbra is napi szinten közlekedik.
A potsdami cég több szempontból is kényszerhelyzetben van. Egyrészt a finanszírozásra igényelt RRF-pénzek elszámolási határideje is közeleg, másrészt a szövetségi és tartományi támogatások is eredményközpontúak. Közel öt millió eurót pedig nem szívesen veszítene egyetlen köztulajdonú közlekedési vállalat sem.
Nem szabad elmenni amellett a tény melett sem, hogy a közel hatvan autóbuszt számláló állomány folyamatos megújítása a szolgáltatásokat megrendelő VBB elvárásai miatt is szükséges, de a SaubFahrzeugBeschG által támasztott kvótákat eddig lényegesen alulteljesítette a cég és ezáltal 2030-ig szinte csak elektromos meghajtású buszokat szerezhetnek be. Ellenben a forgalmat fent kell tartani, ehhez pedig a vonatpótlásokon feltűnő egyes járműveket nem számítva Potsdam üzemeltet még néhány igazán öreg autóbuszt – kényszerből.
Nem szabad elmenni amellett a tény melett sem, hogy a közel hatvan autóbuszt számláló állomány folyamatos megújítása a szolgáltatásokat megrendelő VBB elvárásai miatt is szükséges, de a SaubFahrzeugBeschG által támasztott kvótákat eddig lényegesen alulteljesítette a cég és ezáltal 2030-ig szinte csak elektromos meghajtású buszokat szerezhetnek be. Ellenben a forgalmat fent kell tartani, ehhez pedig a vonatpótlásokon feltűnő egyes járműveket nem számítva Potsdam üzemeltet még néhány igazán öreg autóbuszt – kényszerből.
Egyedi darabnak számít a 2014-es gyártású P-AV 920, amely az EvoBus bemutató busza volt és csak két éves korában vásárolták meg.
Hasznos élettartama végét közelíti a P-AV 930 is, melyet 2018-ban állítottak forgalomba és 2023-ig 936-os számmal közlekedett.
(fotók: Adorján Péter)
(fotók: Adorján Péter)
Egyetlen megoldásként azt látja teljesíthetőnek a ViP, ha újraindítják a közbeszerzési eljárást és a korábbi feltételfüzetet csak a legszükségesebb mértékben módosítják. Ezzel kívánják elérni, hogy belátható időn belül valóban a garázsban álljanak az üzemkész buszok. Ezáltal a céldátum 2027-re módosulhat, az utolsó dízelmotoros buszt pedig a korábban megcélzott 2031-ben valószínűleg még nem fogják elbúcsúztatni.
Adorján Péter


