Bemutatták a Deutsche Bahn új távolsági járműcsaládjának, az
ICE és IC vonatokat kezdetben kiegészítő majd leváltó ICx sorozat terveit.
Forradalmi változás nem lesz – vagy mégis?
Bemutatta a DB AG, a gyártó Siemens és a Bombardier a DB AG
új motorvonat-családját. Az ICx család beszerzésére keretszerződést kötött a
három fél: 2030-ig háromszáz új szerelvény állhat forgalomba. A keretből 130-at
már le is hívott a német vasút, ezek 2016-ig állnak forgalomba, kiegészítendő a
ma is dolgozó ICE-flottát.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAJrolR8JTVglXLYsP-aRftMcwcTaeU71-O6KC5wwc7IQobOIzbHFmlNDJMGpoj1EMN1h2i5VRUSjtCrPd0KgmW00ij7SJjsp7juDAoRZZctQsTsyI-ml0xcuHy9L9klNkVUIiDK3JBO0/s400/DB2408.jpg) |
Az ICx – az első látványtervek szerint kísértetiesen hasonlít a Velaro D szerelvényekre |
A szerelvények moduláris felépítésűek, a legkisebb egység
öt, a legnagyobb 14 kocsiból állhat. A DB AG 7 és 10 kocsis vonatokat rendelt.
A hét egységből álló vonatokban 499 utas foglalhat helyet, engedélyezett
legnagyobb sebessége 230 km/h lesz. Érdekesség, hogy az első és második
generációs vonatoknál ez jelenősen alacsonyabb (az ICE 1-es 280, az ICE 2-es
250, az ICE 3-as 330 km/h sebességgel közlekedhet), de a DB AG tervei szerint
olyan vonalakon közlekednek majd az új vonatok, ahol az alacsonyabb végsebesség
is elegendő. Ezt a sebességet három „powercar”, hajtott kocsi segítségével éri
el a vonat.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjRUimbAk797tXaL5PmQEgrPENd2PtO1i3AEkNpnAyxL5Veex5NwtNdCtP9CANi23P11N5xGPyH5MIGDXD_i_zIM8pFcrq5vRTi27eDU3XwaPR763YkxoUe9CvSCgm4kJjYx8DKLVlAEgY/s400/DB2478.jpg) |
A lehetséges konfigurációk. A sötét színek a hajtott kocsikat jelzik. A DB AG 7 és 10 részes vonatot rendel egyelőre |
A tíz kocsis vonatban 724 ülőhely lesz, ezek végsebessége
250 km/h lesz, ezek pótolják majd a lassan húsz esztendős ICE 1-es vonatokat. A
tíz kocsis vonatban öt „powercar” kap majd helyet a tervek szerint.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh1UpRkkT3R5gw8sqoebGw_uVhFZK4TuouAf845EC2XzrKOJAsUVtxwkZ3UtJkpem4kNnmjU3K-EwFRmaTPQqVEmNiweteJy4WUc3706YvydxLnNI2NVQTYLVeeMSeLIih1bS4hM7ZE7Xk/s400/DB2476.jpg) |
A hét részes vonat elvi felépítése |
Az utasok újonnan tervezett ülésekben foglalhatnak majd
helyet, így nagyobb hely lesz a lábuknak. A DB AG követi a manapság olyannyira
meghatározó trendet és teljes egészében termes kialakítású lesz a vonat. Az
első osztályon ülésenként egy, a másodosztályon dupla ülésenként egy konnektor
jut az utasokra – ez visszalépés például az ÖBB Railjet vonataihoz képest is,
hiszen az „Economy” osztályon is minden utasnak külön csatlakozó jut.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYGovfwi3fYFTY0eeLfIbULubVQS3sc9ENb2WDOuwDZe4uUjZgmEw-sdE3DVj9adULmrjncyFXjydKXkek_up8JkbxeuV-pndHfTzxXPxMMumoPYoIxs4csIByfw2o2iMBvB7wadEgEtc/s400/DB2470.jpg) |
A másodosztályú utastérben kerekesszékesek is helyet kapnak |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiVV0uVPF8gydBqJml0jmWGPjwt-Ffavh3oT2tS3zIqSMEDTkwrzpShM162pVuKOa2GrwSkXJAxT-LsL5hK1vsgu3hn7SzmCL6XTvmzn2zL-eG-2wpxd5L36ivxI6DZlgy4W2gzsGT3p1g/s400/DB2473.jpg) |
Az ülőhelyfoglaltságot a már ismert elektronikus módon jelzik. A helyük azonban új lesz, nem a csomagtartón, hanem az ülés támlájában lesznek majd a kis kijelzők |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg3aU1SrjnhwBXeoaSKRQM8IKshFQfGoT_WWddMaC1xExi5lsH8WVVVSZKUT6xs_5L9DP27rnq1caazc9ot92gOXkoq7-qg3fBmqiLM2wfg_s7-6Ih_JaoI-9mydwMnxuq73kBOhXqkIfs/s400/DB2474.jpg) |
Az első osztályon az ismert bőrborítású ülések lesznek a tervek szerint |
A járművek gépészeti szempontból is újdonságnak számítanak:
a kétszáz méter hosszú szerelvény bő húsz tonnával könnyebb, mint egy
hagyományos építésű vonat és utasonként mintegy harminc százalékkal kevesebb
energiát használnak fel.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzmcy4ZB2p1Da3y4gr6_K19Fii0LHuL0_S1JM30bfw_BmlVmk2N-LOkLxQFD5ElWXpQYb62mj1Yf_UEY-zonZcgbWnjp468EZ6AYKRUPPvutShGJaeCXFABvINv_y1tCq7J1jNcBpUscU/s400/DB2471.jpg) |
A bisztró látványterve is ismerős lehet. Igen, a Railjetben is hasonló van |
Az első vonatok – mint említettük – 2016-ig állnak
forgalomba és a DB már most gondolkodik további 90 szerelvény lehívásán. Az üzem kezdetét a tervek szerint szigorú szabályok szerinti, 14
hónapos próbaüzem előzi majd meg – írja a DB AG sajtóközleménye.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhs9A8qWKsTgJhyphenhyphen0oBgv-Xf70x08khw6zlajJTsOCNlxy4cnCK4g1W3V_68NqZtkVTAVAP3ylr8PfJTdyEiSgXC_Rztq5uTneAgOZ5VpvwkrufUtaiHiYXLpCzPGiPzQWMBnaIQP1d-XOQ/s400/DB2479.jpg) |
A sötét színnel jelölt országokba jutnak el majd az ICx vonatok. Hozzánk csak a távolabbi tervek szerint tennék be a kerekeiket az új szerelvények |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjnIRMlwnbGX1g9-4lFGn42PrnfJdWWr1ysKmCQU22k9WOWpGFw_WTpD-lW1WvMph1qecPyHM1ztp2ezBrdHe6sJTud7allYq6ytwsfW4Zf8xd-xYB4VmkeKWRC8aEK23GpTxzVLLomHtw/s400/DB2475.jpg) |
Az új szerelvények 2016-tól állnak forgalomba
(grafikák: DB AG) |