2011. 06. 09.

Sztrájkot hirdettek a buszosok és a mozdonyvezetők

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők és a BKV járművezetői is június 29-én.

 
Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó demonstráción, csütörtökön a Kossuth téren bejelentette: június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről.
A bejelentéshez csatlakozott a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is, Gulyás Attila elnök bejelentette, hogy június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők, és ha ez eredménytelen lesz, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.
A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli  Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ)is - mondta Dobi István, a szervezet vezetője.

Legutóbb 2010 elején volt BKV-s sztrájk. Akkor a fővárosban alvállalkozók segítségével járt néhány járat. A képen az újra feltámadt 180-as buszon közlekedő Alfa Localo érkezik Rákoskeresztúrra
(fotók: Halász Péter)

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.