2011. 07. 01.

Messe Süd / Eichkamp

Berlini fotóhelyeket bemutató sorozatunkban előbb a Humboldtstegre, majd Berlin-Rummelsburghoz kalauzoltuk el olvasóinkat. Ezúttal ismét Nyugat-Berlin területén kalandozunk és a spandaui S-Bahn-vonal egyik közismert megállóban álltunk meg. Sokan azonban csak szaladnak a Messe területére, a különböző kiállításokra, de azért érdemes egy kis időt szánni a vonatokra is, mielőtt bevetjük magunkat a csarnokba.



Az erre vezető vasútvonalat, a Spandauer Vorortbahnt 1906-ban kezdték építeni. Az első különvonatok a Rennbahn megállóig 1909-ben indultak, a Spandauig vezető részt 1911-ben adták át. A mai formáját 1926-ban nyete el a vonal, az S-Bahn-hálózat kialakítása során.
A Westkreuztól Spandauba vezető, ott pedig a Berlin–Hamburg vasútvonalhoz csatlakozó vonal érdekes történetet tudhat a magáénak. E vonal találjuk a Heerstraße megállót (egykor a náci rezsim reprezentációs vasútállomását akarták kialakítani a helyén) és az Olympiastadion állomást, amely rendkívül nagy utasforgalom lebonyolítására készült, hiszen az 1936-os olimpia mellett a közeli sportlétesítmények számos más eseménynek adtak otthont.
A vonalon 1980-ban, a DR nyugat-berlini sztrájkja után megszűnt a forgalom, azt csak 1998-ban vették fel újra.
A már említett nagy nevű állomások mellett talán eltörpül a Messe Süd / Eichkamp megállóhely. Pedig szerepe ennek sem elhanyagolható: a szomszédos Messegelände, azaz kiállítási területen számos neves kiállítást rendeznek. Csak néhány példa: itt tartják az IFA (Internationale Fernseh-Ausstellung), az ITB (International Turismusbörse) és az InnoTrans szakkiállításokat. De nem csak ez, hanem minden másik esemény jelentős forgalmat generál errefelé.
Az állomásnak egyébként két kijárata van: a keleti, a régebbi a Messe melletti parkolóhoz vezet, illetve elérhetjük innen az AVUS tribünjét is. Az újabb, nyugati kijárat pedig közvetlenül a Messegelände déli bejáratához vezet. Ha valaki az InnoTransra vetődik, érdemes itt bemennie, ha a szabad területen kiállított járműveket szeretné megnézni. Mi is innen figyeltük a vonatokat.

Első képünk 2008 őszén készült. A képen a krízistől még nem sújtott S-Bahn hálózat NDK-eredetű képviselője látható. A 485-ös motorvonatok akkor még selejtezendő vonatok voltak, de ma már a megmentő szerepében tetszelegnek, hiszen a leállított szerelvények aktiválásával próbálják a szűkös járműparkot bővíteni. A 485-ösök ekkoriban egyébként az S9-es vonalon jártak. A viszonylat ekkor még Spandau és a schönefeldi repülőtér között járt, azonban 2009 óta – az Ostkreuz átépítése miatt – az S9-es vonatok „belső” végpontja Blankenburg lett, amit a Ringbahn keleti szakaszán át ér el

2008 őszén még nem tudtuk, hogy a 481-esekkel baj lesz. Mégpedig nem is kicsi, hiszen a 2009 nyara óta húzódó válságnak még mindig nem látszik a vége... A képen az S75-ös viszonylaton közlekedő vonat Spandau felé tart. A jobb oldalon látható vágány vezet a Messegeländére, itt húzzák be az InnoTranson kiállításra kerülő járműveket a területre

Két évvel később, 2010 őszén láthatóan rövidebbek lettek a vonatok. A legforgalmasabb napokon is jobbára csak „Dreiviertelzug” jutott a vonalra. A képen egy S75-ös viszonylaton közlekedő 481-es érkezik Spandau felől

A nyolc kocsis „Vollzugok” az S3-asra jutottak tavaly ősszel. Egy ilyen szerelvény érkezik Spandauból és hamarosan indul tovább Erkner felé

Azonban nem csak S-Bahn-szerelvényeket lehet itt fotózni. Kis ügyességgel regionális vonatokat is fotózhatunk a hídról, hiszen a Stadtbahnról Spandau felé tartó vonatok erre járnak. A 112 189-es számú „Renntrabi” az RE2-es viszonylaton közlekedő, RE160-as kocsikból összeállított szerelvénnyel tart Königs Wusterhausen felé. Tovább nem megy, mert a Berlin–Cottbus vonalon jelentős pályafelújításokat végeztek ekkoriban

A csak 120-as tempóval közlekedő szerelvényeket az RB14-es vonalon találjuk. A schönefeldi repülőtérre is betérő vonatok a már említett vágányzár miatt ideiglenesen ott végállomásoztak – de az NDK-eredetű emeletes szerelvény állandó a „Schönefeld Aiport Express” néven is reklámozott vonalon. A vonat végén egy 143-as „Síntrabant” dolgozott

...és még egy IC is akadt a 481-es mellé! Ráadásul ez utóbbi szerelvény az S5-ös vonalon közlekedik, amelyek normálisan csak a Westkreuzig járnak. Azonban bizonyos időszakokban és jelentős utasforgalmat generáló események idején az Olympiastadionig hosszabbítják a viszonylatot. A nagyvasúti pályán pedig a Schipol repülőtérről érkező IC élén falja a kilométereket a 101 061-es számú villamosmozdony
(fotók: Halász Péter)

Végül egy kép felülnézetből. Így fest az a híd, ahonnan a fenti képeink készültek
(forrás: Google Earth)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.