2011. 10. 13.

Archívumunk mélyéről – 11. rész: Dízel segédmunkás

Lassan egy évtizede, hogy a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonal Rákos és Maglód közötti szakasz megújult. Az addig 60-80 km/h tötyörgés helyett valóban tempósan, 100-120 km/h-val közlekedhetnek a vonatok errefelé. Az átépítés időszakában azonban a megszokott ingavonatok mellett sok más érdekesség is fényképezőgép elé került. Például az anyagvonatokkal dolgozó dízelmozdony is.



A Rákoshegy állomás felújításán serénykedő vasutasoknak hosszú ideig volt társa a szentesi illetőségű M41 2124-es számú Csörgő. A masina az anyagvonatok továbbításában segédkezett a fővállalkozó Szentesi Vasútépítőnek. A szokatlan masina kedvelt téma volt a fotósok körében is, hiszen ritkán látni Budapest XVII. kerületében efféle gázolajfalót.
A Rákoshegy V. vágánya melletti mezőn készítették elő az új ágyazatot és ide rakták le a Rákos–Rákoshegy, valamint az egy évvel korábban felújított Rákoshegy–Maglód állomásközből kitermelt rostaalajat is. A 2002-es felújítási etap során nem csak a Rákosig vezető pálya, hanem maga Rákoshegy állomás is megújult. Az átszabott – nagysugarú kitérőktől megszabadított – állomás végpont felé eső kijárati jelzőjénél vár újabb feladatára az M41 2124. A felvétel 2002. május 25-én készült

Az ötödik vágányon megrakott szerelvény mellé érkezik Budapest-Kelet felől egy személyvonat. Rendesen a páros irányba közlekedő vonatok a harmadik vágányra érkeznének, de a felújítás eme fázisában szerencsésebb volt megcserélni a megszokott forgalmi rendet. A V43 2318-as továbbította személyvonat hagyományos Bhv-kból áll. Ekkoriban még hiánycikk volt a „posta-Bhv”, így a hagyományos szerelvényekre is rendszeresen kerültek Papagájok – a Keleti rendelkezőjének legnagyobb örömére

A Csörgő hű társai voltak az önürítős teherkocsik ebben az időszakban

Az építkezés szünetében spontán járműkiállítás alakult ki az ötödik vágányon. A képen az anyagvonati Csörgő pihen...
...mögötte pedig a pályások megszokott járműve, egy tehervágány-gépkocsi. a klasszikus formájú TVGnh remek állapotban várta a következő bevetést

A TVGnh mögött pedig az EG-001-es számú sínhegesztő jármű pihent

A munkához szükséges berendezések kábelei a jármű elejére lettek felpakolva

Időközben egy újabb Papagáj vontatta személyvonat érkezik, ezúttal Maglód felől. A mozdony mögött a jó öreg 300-as BDt-k egyike robog

Egy átlagosnak tűnő együttállás. A V43 1246-os egy békéscsabai vagy gyulai gyorsvonat élén halad a Keleti felé. A mozdony mögött egy poggyászkocsi is közlekedik, ami azonban nem (csak) kerékpárokat szállított akkor még, hanem a néhány kezelős vonat egyike is lehetett ez a gyorsvonat
(a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.