2011. 10. 24.

Hibrid helvét

A svájci Stadler Rail az Ee 922-es sorozatú tolatómozdony Brunel-díja után sem nyugszik. Ezúttal egy hibridüzemű tolatógépet mutattak be, amelynek első vevője az SBB Cargo lesz. A svájci teherfuvarozó vasúttársaság harminc Eem 923-ast állt szolgálatba 2013 végéig.

Svájcban aligha rúghatnak labdába a dízelmozdonyok, hiszen legfeljebb anyagoláskor, iparvágány-kiszolgálásnál és kisebb tolatási mozgásoknál juthatnak szóhoz a villamosított vasúthálózattal bíró országban. Az SBB Cargo ennek ellenére – vagy talán pont ezért – rendelt a Stadler Railtől harminc hibridmozdonyt, amelyek felsővezetékről és dízelmotor segítségével egyaránt képesek dolgozni.
Az új tolatómozdony vezetőállása. Nincs túlbonyolítva, tudja, amit tudnia kell

Az Eem 923-as sorozatjelet kapott járművek szoros rokonságban állnak a nemrégiben Brunel-díjjal is kitüntetett, az SBB személyszállítási üzletága számára épített Ee 922-es sorozatú gépekkel. A kis tolatómozdony azonban rokonainál jóval erősebb, kifejezetten a tehervonati szolgálat igényeinek megfelelően lett kialakítva.
Elegyrendezésnél és könnyű vonali szolgálatban bizonyíthat majd az új masina

A 15 kV 16,7 Hz-es és 25 kV 50 Hz-es felsővezetékről is üzemelni képes jármű mozgását a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási normáknak is megfelelő, 290 kW névleges teljesítményű dízel aggregát segíti a felsővezetékkel nem rendelkező vágányokon. A Bo tengelyelrendezésű gép a felszereltségétől függően 42-45 tonna szolgálati tömeggel rendelkezik és mindössze 9100 milliméter hosszú a két ütköző között mérve. A jármű indító vonóereje körülbelül 150 kN, a keréken leadható maximális teljesítménye 1500 kW. A villamosfékezés során a jármű képes a hálózatba visszatáplálni is. Engedélyezett legnagyobb sebessége 120 km/h lehetne, de az SBB Cargo csak 100 km/h-ra alkalmas változatot rendelt.
A kétféle áramrendszer mellett dízelmotor segítségével is képes működni az SBB Cargo új üdvöskéje

A kis mozdony beszerzéséhez nagy reményeket fűz az SBB Cargo: sajtóközleményükben jelezték: a nagyobb sebességre alkalmas jármű miatt jobb menetvonalakat igényelhetnek, és kevesebb ideig tartják fel a forgalmat a tehervonatok. A környezetet kevésbé terhelő dízelmotor miatt pedig a számítások szerint évi 4000 tonnával kevesebb széndioxid-kibocsátással számolnak a helvétek.
A 2012-2013 során szolgálatba álló kis mozdonyok a most dolgozó Bm 4/4 sorozatú dízeleket váltják majd ki. Emellett pedig jól illeszkedik az SBB Cargo flottájába is, hiszen egy, az Am 643-as sorozatszámot viselő Vossloh G1206-os és a kisteljesítményű Tm 232-es sorozatú tolatógép közötti köztes igényeket is ki tudják elégíteni a jövőben.
Az új mozdony jól illeszkedik majd az SBB Cargo flottájába: az Am 643-asnál egy fokkal kisebb...

...a Tm 232-esnél egy fokkal nagyobb igényeknek pont megfelel az új mozdony
(fotók: SBB Cargo)

A harminc mozdony beszerzésére összesen 88 millió svájci frankot, átszámítva mintegy 21,6 milliárd forintot fordít az SBB Cargo. Ez azt jelenti, hogy egy mozdony beszerzése 2,93 millió frankba, azaz mintegy 718,4 millió forintba kerül a svájci államvasútnak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.