2011. 12. 02.

Magyar „Werbelok”-történet – 2. rész: A Széchenyi-mozdony

Sorozatunk második részében a második magyar reklámmozdonyt, a Széchenyi Istvánnak emléket állító gépet járjuk körbe. A mozdony mindannyiunkhoz közelebb áll, a vasútbarát szívét pedig különösen megdobogtatja, ha tudja: ez a jármű bizony eljutott a történelmi Magyarország határához, Gyimesbükkön is túlra.


A Haydn-mozdony remek fogadtatása nyomán a GYSEV úgy döntött, hogy a 2010-es Széchenyi-emlékév alkalmából egy újabb reklámmozdonyt állít forgalomba. Ezúttal a fóliákat már a Roco nélkül, saját ötlettől vezéreltetve tervezte meg Tranta Péter grafikus és kivitelezte a Grafik Dekor nevű soproni cég.
A jármű hivatalos bemutatója 2010. április 7-én volt Sopronban, majd a Budapestre induló IC 933-as (Csornától IC 913-as) élén Budapestre ment, s az IC 918/IC 938-assal tért vissza. Másnap reggeli a gépre várt az IC 910-es továbbításának feladata is, amellyel a Széchenyi Emlékbizottság ünnepi, nagycenki megemlékezésére utazhattak a meghívottak. Dr. Székely Csaba, a GYSEV akkor vezérigazgatója jelentette be: a gép továbbítja majd a csíksomlyói búcsúra induló különvonatot, a Csíksomlyó Expresszt.
„Premier előtti vetítés”: a hivatalos bemutató előtt már kidugta az orrát a soproni fűtőházból a 1047 505-1-ös, a Széchenyi-mozdony

Dr. Székely Csaba, a GYSEV akkori vezérigazgatója Sopronban, a GYSEV pályaudvarán mutatja be az új reklámmozdonyt 2010. április 7-én

A bemutató után  távozott a mozdony, hogy helyet adjon az érkező szerelvénynek, amit Budapestre visz majd

Útra készen az első személyszállító vonattal, az IC 933-as élén Sopronban

...és a budapesti Keleti pályaudvar csarnokában, MÁV-os rokona mellett



Néhány nappal később, 2010. április 14-én a 9202-es számú gyorsvonattal várja az indulást a gép a Keleti pályaudvaron
(fotók: Halász Péter)

A négynapos utazás keretében a gép eljutott a történelmi Magyarország határához, a Gyimesbükk melletti 30-as őrházhoz is. Bár Romániában a helyi hatóságok kukacoskodása és az előzetes típusengedély ellenére sem közlekedhetett önállóan a mozdony, mégis szükség volt a segítségére: pünkösdvasárnap a vonatot külföldön továbbító cég, a Transferoviar Group által kiállított egyik ASEA fekvamaradása miatt csak a Teknő segítségével sikerült célba juttatni. Az eset pikantériája, hogy a Lóvész felé vezető emelkedőn állt meg a hosszú szerelvény (tizenegy ülő- és két étkezőkocsi), innen kellett megindítani a gépnek a szerelvényt.
Úton a Csíksomlyó Expresszel. Sopron és Budapest között a Haydn-mozdony, onnan pedig – Kürtösig – a Széchenyi-mozdony továbbította a szerelvényt. A felvétel Szolnokon készült
(fotó: Halász Péter)

Romániában nem mozoghatott önerőből a mozdony – legalábbis hivatalosan. Május 22-én reggel, a sepsibükszádi körüljáráskor azonban mégis megpróbálkozott az önálló mozgással a jármű. A háttérben a TFG által biztosított, 47-1001-8 pályaszámú mozdony, ami a vonat hivatalos gépe volt

Egy nappal később azonban már nem mozoghatott önállóan a gép, bonyolítva a körüljárási procedúrát. Az állomást találóan „Sepsibükszádi Mezők” névre keresztelte a vonat személyzete. Talán látszik, hogy miért...
 (fotók: Magyarics Zoltán)

Gyimesbükkön a két magyarországi különvonat mozdonya – a másik magyar gép a 2761 017-es – felsorakozott: hamarosan indulnak a történelmi határhoz. A gépeket – hivatalosan – a CFR madéfalvi fűtőházában honos 40-0848-8 pályaszámú mozdonya továbbította

A Széchenyi-mozdonyt kísérő GYSEV-es mozdonyvezetők egyike, Dani Szabolcs, aki nem mellesleg kiváló vasútfotós is, éppen a masinát készíti elő a 30-as őrházhoz vezető út előtt
(fotók: Halász Péter)

Hagyományos kirándulás: pünkösdvasárnap tiszteletüket teszik a magyar vonatok mozdonyai a 30-as őrháznál, a történelmi határnál, a Tatros hídjánál
(fotó: Magyarics Zoltán)

A TFG-s géppekkel való variálás miatt kis időre szabaddá vált a Csíksomlyó Expressz élén feszítő 1047 505-1-es
(fotó: Halász Péter)

A Csíksomlyó Expressz mellett más neves vonat is jutott a gépnek. 2010. április 24-én a mozdony továbbította a hazánkba első alkalommal látogató Rheingoldot is Hegyeshalom és Budapest-Keleti között. Sajnos, a vasútbarát szíve fájhatott, hiszen az egy napos utat a vonat mozdonya, a DB 103 235-8-as számú gépe Hegyeshalomban lezárva várta a vonat visszatérését.
A Rheingold élén is megfordult a Széchenyi-mozdony. A Keleti pályaudvaron a szerelvényt az érkezés után hamar megforgatták s a 7304-es számú gyorsvonatot továbbító V43 1111-es mellett pihenhetett a gép

Hazafelé tart a Rheingold 2010. április 24-én. A felvétel Budapest-Kelenföld bejárati jelzőjénél készült
(fotók: Halász Péter)

A 2002-ben a Siemens által 20803 gyári számon épített mozdony 2002. november 27. óta szolgál a GYSEV-nél. 2008. február 27-én, néhány héttel a 1047 504-es – a későbbi Haydn-mozdony – elkészülte után ütközött egy teherautóval, s hosszú időre kikerült a forgalomból.
A balszerencse nem kerülte el a gépet továbbra sem: 2011. január 21-én, a Keleti pályaudvaron, a fűtőházi kijárat közelében siklott ki. A jármű hosszú ideje az ÖBB linzi főműhelyében várja sorsát – információink szerint jelenleg is ez a helyzet.
Érdekes, hogy a reklámmozdonyok története valamilyen módon „összefolyik”: ahogy a Haydn-mozdony is tiszteletét tette Sopronban a Széchenyi bemutatásakor, úgy a Széchenyinek jutott a feladat, hogy a Liszt-mozdony avatására induló különvonatot továbbítsa Budapest és Sopron között 2010. október 21-én
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.