2012. 01. 11.

Metrópótlás villamossal

A nyáron újabb metrópótlásra készülhetnek a bécsiek. 2011 nyarán az U6-ost vágták ketté a Josefstädter Straße felújítása miatt. Igaz, ez még mindig tart egyébként, de a forgalom fenntartása mellett. Ekkor már járt „metrópótló villamos” de a 2012 nyarára ígért felújítás és vágányzár ennél nagyobb falat lesz: az U1-esen a Reumannplatz és Schwedenplatz között kell az Ezüstnyilakat nélkülözni a bécsieknek.


Harmincnégy évvel ezelőtt, 1978-ban nyílt meg a bécsi U1-es metró első szakasza a Reumannplatz és a Karlsplatz között. 1979 végén pedig már a Nestroyplatzig jártak a vonatok az osztrák főváros első, igazi metróvonalán.
A meglehetősen korosnak számító metrópálya így megérett már a felújításra. A részben mélyvezetésű, a belváros alatt vezető pálya átépítésére a Wiener Linien a nyári szünetet használja majd, s így július 7. és augusztus 26. között a metrószerelvények csak a belváros északi szélén, a Duna-csatorna partján lévő Schwedenplatz és az északi előváros, Leopoldau között járnak majd. A kimaradó szakaszon pedig két ideiglenes villamosvonal, valamint a többi viszonylat segítségével pótolják majd a szerelvényeket.
A két ideiglenes viszonylat, a 66-os és a 68-as számot viseli majd. A 66-os villamos Oberlaa felől érkezik, és a Reumannplatz–Quellenplatz–Matzleinsdorfer Platz–Wiedner Hauptstraße útvonalon éri el az Operát. A másik, a 68-as pedig az Otto-Probst-Platzról indul majd és a Quellenplatz–Südbahnhof–Schwarzenbergplatz–Stubentor útvonalon jut el a Schwedenplatzhoz, ahol új hurokvágány épül majd a viszonylat számára a Gredlerstraßénál.
Érdemes megjegyezni, hogy a 68-as villamos útvonala különösen kacifántos lesz: a jelenlegi állapotok szerint nem tud a Südbahnhofnál egyből, balra befordulni, hiszen a D és az O/18-as villamosok vágányai között nincs meg a vágánykapcsolat, hanem be kell mennie a szerelvényeknek a D villamosok hurokvágányába.
(térkép: Stadt Wien, www.wien.gv.at/stadtplan)

Ugyancsak kacifántos lesz a villamosok fordítása a Schwedenplatznál: vélhetően a Schwedenbrücke–Taborstraße–Gredlerstraße–Lillenbrunngasse–Marienbrücke–Schwedenplatz óriáshurokban fordulnak majd a szerelvények, de ehhez két vágánykapcsolat is hiányzik: a Franz-Josef-Kairól jobbra, a Schwedenbrückére és a Taborstraßéról balra, a Gredlerstraßéra vezető váltó kapcsolat sincs még beépítve.
(térkép: Stadt Wien, www.wien.gv.at/stadtplan)

A 67-es villamos egyik csonka, kocsiszíni menete az Otto-Probst-Platzon. A nyáron az ideiglenes 68-as váltja majd

Mivel a két ideiglenes járat lefedi a jelenlegi 67-es villamos teljes útvonalát, így azt a viszonylatot erre az időszakra leállítják majd. A 67-es utasforgalmát egyébként is a két ágról az U1-es metróra való ráhordás adta, így az utasoknak sem jelent majd különösebb nehézséget.
A nyári munkák idején a teljes áramellátást és biztosítóberendezési rendszert is cserélni fogják. Emellett két új vágánykapcsolatot is kiépítenek, így forgalmi zavar esetén kisebb lehet a kieső szakasz. Ezeket a Keplerplatz és a Reumannplatz; valamint a Taubstummengasse és a Südtiroler Platz között telepítik majd. Az állomások is megújulnak itt-ott, de a Reumannplatzon lévő megállót teljesen felújítják majd.
A 67-es oberlaa-i ágán az ideiglenes 66-os villamos jár majd és egészen az Operáig viszi az utasokat

A Wiener Linien ezúttal előre tudott számolni a vágányzárral. Mint ismert és arról be is számoltunk, az elmúlt nyáron az U6-os metró Josefstädter Straße megállójának felújításához fogtak neki. Azonban az eredeti tervek a forgalom fenntartása mellett zajló felújításról szóltak, ez azonban végül nem sikerült és hat hétig teljes vágányzárat kellett bevezetni a Westbahnhof és az Alser Straße megállók között. A kieső szakaszon a részben párhuzamos 5-ös villamos vonalán közlekedő E jelű járat pótolta a metrót. A megállót végül november 26-án nyitották meg ismét a közönség előtt, de a műemléki jellegű állomás épületét csak 2013-ra fejezik be, addig még számolni kell a felújítás okozta nehézségekkel.
A 62-es villamos és a WLB járatai mellett egy újabb viszonylat kap – ideiglenes – végállomást az Operánál: a 66-os lesz az új lakó
(fotók: Halász Péter)

A Reumannplatz állomást teljes egészében felújítják. A forgalom 34 éve indult meg ezen a részen, így időszerű a ráncfelvarrás
(forrás: Wikipedia)



Az U1-es metrón tehetünk egy virtuális utazást is a W24 nevű, bécsi tévé segítségével. A népszerű Nachtschiene sorozatban a bécsi közlekedési viszonylatokat mutatják be a vezető szemszögéből. Az U1-esről készült felvétel egy része így hamarosan értékes archív anyaggá válhat

 Az U1-es metró nyári lezárása egyébként a politikát is megmozgatta. Az ellenzéki Österreichische Volkspartei (ÖVP) közlekedési káoszt vizionált a Der Standardnak adott nyilatkozában, hiszen az A23-as gyorsforgalmi utat is a nyáron zárják majd le építési munkák miatt, ezért pedig ellenzik a metró ilyen hosszú bezárását.

Halász Péter


Visszatérők

A két ideiglenes villamosviszonyat számát korábban már használták Bécsben. Az 1907 óta közlekedett 66-os pont az U1-es metró 1978. február 25-i átadásakor szűnt meg. Legutóbb a Karlsplatz, Oper és a Raxstraße között járt. Déli végpontján jelenleg az O jelű villamos végállomásozik.
A 66-os viszonylaton közlekedő E1-es sorozatú, 4753-as motorkocsi a 1031-es számú c2-es pótkocsi társaságában kerülgeti a metróépítés nyomait a Karlsplatzon, 1975 körül
(fotó: Karl Holzinger; forrás: www.sehr.org/verkehr)

A 68-as 1907 és 1918 között közlekedett a Kärtner Ring, Oper és a Südbahnhof között. A vonal az I. Világháború alatt a súlyos megszorítások nyomán szűnt meg és azóta nem adták ki ezt a viszonylatszámot.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.