2012. 02. 24.

Felszállás csak elől

Hamburgban nagyjából egy éve, hogy kísérleti jelleggel egyes járatokon bevezették az első ajtós felszállási rendet. A más városokban már évek, ha nem évtizedek óta működő rendszer sikerrel vizsgázott a Hanza-városban is, így a Hamburger Verkehrsverbund, a HVV a közlekedési szövetség teljes területén bevezeti azt.


Szinte szokatlannak tekinthető az, ha egy németországi buszra a bármelyik ajtón fel lehet szállni és nem kell bemutatni a jegyünket. A németeknél évtizedek óta működik az első ajtós felszállási rend. Olyan forgalmas vonalakon is kifogástalanul, igaz néha lassan halad az utascsere, mint a berlini TXL vagy éppen a 100-as és a 200-as viszonylat.
Berlinben még a legforgalmasabbak közé tartozó 100-as buszra is csak az első ajtónál szállhatunk fel, ahol a buszvezető tüzetesen, de gyorsan ellenőrzi a jegyét az utazni vágyóknak. Kivételt egyedül a metró- és villamospótló járatok képeznek
(fotó: Magyarics Zoltán)

A hamburgiak eddig kivételek voltak, ott valamennyi ajtót igénybe lehetett venni a legtöbb buszon. 2011 márciusától Hamburg és Bergedorf egyes részein a HVV kísérleti jelleggel bevezette a kötelező elsőajtózást. A rendszer sikerrel vizsgázott, így 2012. március 5-étől három igen nagy forgalmú vonal kivételével minden buszon bevezetik az első ajtós felszállási rendet. Eme három vonalon csak este 21 óra után alkalmazzák a kötelező elsőajtózási rendet.
Az új felszállási rend része a menetjegy-ellenőrzési koncepció teljes átalakításának. A 2010 óta zajló folyamat eredményeként közel ötven százalékkal nőtt a buszokon a fizető utasok részaránya. A HVV teljes területére nézve a potyázók évi 24 millió euró (közel 7 milliárd forint) veszteséget okoztak a részes vállalatoknak és az összes utazás 3-3,5 százalékát tették ki a jegy és bérlet nélküli utasok.
Felszállás csak az első ajtón! Március 5-étől a HVV teljes területén kötelezően bevezetik az első ajtós felszállási rendet, aminek köszönhetően jelentősen csökkenhet a potyázók részaránya
(fotó: Halász Péter)

Az elsőajtózás eredményességét jelzi, hogy a kísérleti területen Bergedorfban 4,8-ról 1,9 %-ra, míg Hamburgban 6,6-ról 1,7 %-ra csökkent a potyázók aránya. A kísérletek egyébként megmutatták: az első ajtós felszállási rend nem jelent érdemi menetidő-növekedést, sőt, sokszor gyorsabban megy így az utascsere, hiszen az első ajtónál csak fel- a többinél pedig csak leszállnak az utasok.
A HVV az első ajtós felszállási rendtől azt várja, hogy a teljes szövetségi területen jelentősen tudja csökkenteni a menetdíjak meg nem fizetéséből adódó veszteséget. Egyes számítások szerint a korábbi 24 milliós hiány akár 6 millió euróra (1,7 milliárd forintra) is csökkenhet az intézkedésnek köszönhetően.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.