2012. 05. 21.

Másodszor is elutasította a szlovák államvasutak a magyar feliratok kihelyezését

Elutasította a szlovák pályavasút, a ŽSR a  Pázmáneum polgári társulásnak azt a kérését, hogy a vasút helyezzen ki magyar nyelvű feliratot a dunaszerdahelyi pályaudvar épületén – tudta meg az MTI pozsonyi irodája pénteken.

A Pázmáneum polgári társulásnak alig valamivel később kézbesítették a vasút elutasító levelét, mint a révkomáromi Fontos vagy! civilszervezetnek, amely ugyanebben az ügyben fordult a szlovák államvasutakhoz, ám ők a révkomáromi vasúti pályaudvaron szerették volna kihelyeztetni a magyar feliratokat. Mindkét civilszervezet a kisebbségi nyelvhasználati törvény vonatkozó – a magyar feliratok elhelyezését lehetővé tevő – szabályozására hivatkozva fogalmazta meg kérését. Azonban a szlovák államvasutak által küldött válaszlevelek is ugyanazt az – elutasító – álláspontot tartalmazták.
A ŽSR három pontban indokolta a civil aktivisták kérésének elutasítását. A vállalat levelében többek közt arra mutat rá, hogy a kért változtatáshoz nincs meg a jogköre. A válaszlevél szerint a vasúti törvény értelmében az állomásnév megváltoztatása a vasúti közlekedés regulációját ellátó hivatal (ÚRZD) hatáskörébe tartozik. Az indoklás második része arról szól, hogy ez a hivatal ugyan dönthet a megnevezés megváltoztatásáról, de az új név kizárólag szlovák nyelvű lehet. Az indoklás harmadik része arra utal, hogy Szlovákiában a vasúti megállók nevei nem azonosak az adott település nevével, ezért ez sem indokolja a változtatást.
A vasút válaszlevele kapcsán Karaffa Attila, a Pázmaneum polgári társulás ügyvezetője azt nyilatkozta: „a hivatali egymásra mutogatás, valamint az összehangolatlan és kellő alaposság nélkül előkészített törvények ismét annak a bizonyítékai, hogy a magyar érdekek másod- vagy harmadrendűek.” A társulás ennek ellenére továbbra is szorgalmazni fogja a felvidéki magyar közösség jogainak gyakorlati érvényesítését.

MTI, RegionalBahn.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.