2012. 05. 30.

Nosztalgiáztak

Bár a tegeli reptér bezárása még várat magára – jó esetben augusztus közepére várható ez az esemény –, a berlini Traditionsbus e.V. megtartotta a pünkösdvasárnapra hirdetett nosztalgiabuszos búcsúztatást. Az egykori viszonylatokra táblázott berlini nosztalgiabuszok rótták az utakat a 109-es és a 128-as jelzésű útvonalakon.


Az egykori 9-es (ma 109-es) és 8-as (ma 128-as) busz vonalán rendezte meg a berlini Traditionsbus e.V. a szokásos évi nosztalgiázását. A program lényege, hogy nem egy-egy kocsival, hanem a lehető legtöbb járművel kiállva idézik meg a letűnt korok emlékét. A rendezvény apropóját az adja, hogy az eredeti tervek szerint június 2-án bezárt volna a tegeli reptér, szerepét a Willy Brandt reptér, a BER vette volna át Berlin dél-keleti szélén. Azonban – amint azt megírtuk már – ez a terv meghiúsult.
Egy, a reptéri járat speciális festésében pompázó VÖV-szabányok szerint épült MAN-busz pihen a Hertzallén, a Zoologischer Garten közelében lévő nagy buszvégállomáson

A Traditionsbus azonban megtartotta a pünkösdi programot. A két fontos reptéri viszonylaton megannyi nosztalgiakocsi közlekedett, a hatvanas években beszerzett emeletes kocsiktól kezdve a Magyarországon még korszerűnek számító MAN NL202-esig minden. Ráadásul ez volt az első olyan „Traditionsfahrt”, amelyen a BVG alvállalkozói is részt vettek régi autóbuszokkal.
Bő három évtizede még mindennapos kép lehetett volna, de ma már igazi unikum a régi reptéri járat a Zoologischer Garten csarnoka előtt

A szóban forgó viszonylatok egykoron a reptér városi kapcsolatát biztosították: a 8-as az U6-os metróhoz vitte az utasokat, míg a 9-es a Zoologischer Gartenhez, ahol metró, S-Bahn és városi autóbusz mellett a néhány zónaközi gyorsvonatra is átszállhattak az utasok. Nem mellesleg az a környék volt Nyugat-Berlin központja.
A megállóhelyekre régi – ideiglenes – megállótáblák kerültek és persze korhű menetrend is került a tartóba

A Mercedes-Benz O405G Berlinben már ritkaság, de Magyarországon a Volánbusz flottájában még számtalan ilyen, ex-berlini kocsi dolgozik

A reptér mai termináljának 1974-es megnyitásának idején épített buszmegálló mellett jól mutat a reptéri járat színére fújt magaspadlós Mercedes-Benz autóbusz

Ha a háttérben nem álldogálnának modern turistabuszok, akkor még akár harminc évvel ezelőtti kép is lehetne – de ez bizony 2012-ben készült a tegeli reptér terminálja előtt.
További képek a www.berliner-verkehrsseiten.de oldalon találhatók
(a képek forrása: www.berliner-verkehrsseiten.de)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.