2012. 05. 24.

Volt egyszer egy Székely Gyors – 2010

Harmadszorra indult útjára 2010-ben a Székely Gyors. Ebben az évben már társat is kapott a Csíksomlyó Expressz személyében. A MÁV által kiállított Székely Gyors új csapatot kapott, részben az előző évben már ott járt kollégák vezénylete alatt. A „berepülőpilóták”, a Székely Gyors korábbi személyzete pedig átkerült az ismeretlen terepre. Ennek is köszönhető, hogy a Székely Gyorsról jóval több külső, ám összességében kevesebb képet tudtunk készíteni. De mindaz, ami készült, visszaadja a vonatozás hangulatát. Folytassuk hát a 2010-es beszámolóval nemrégen megkezdett sorozatunkat. Jelezzük: a Csíksomlyó Expresszről külön szólunk majd.


A Sopronból érkező Csíksomlyó Expressz ablakából készült képen már látszik, hogy bent áll a Nohab a Keletiben. Bár az előző évben egy V43-as segítette – meglehetősen sikertelenül –, 2010-ben egymagában vág neki a Püspökladányig tartó utazásnak

Indulás előtt kedvelt téma a fotózkodás a Nohab előtt – a vágányok között kódorogni azonban veszélyes!

Az utasok és a vonatkísérők a helyükön

Indulásra készen a Székely Gyors! Hosszú út áll még előttük
(fotó: Magyarics Zoltán)

 Egy kakukktojás felvétel: a Székely Gyors zenészei a Csíksomlyó Expressz szerelvényén utaztak Sopronból Budapestre. A három muzsikus közül egyet már ismerhetünk tavalyról
(fotó: Halász Péter)

Egy nappal később már Csíkszeredában volt mindkét vonat. Az időjárás ezúttal is hozta a formáját, borongós, esős nap volt a búcsú napja. A Nohab már csak a második helyen lehet és az ekkori körüljárás – és a korábbi szervezői nagyképűsködés – eredménye, hogy egyik magyar mozdony sem tehetett egy métert sem önállóan a CFR vágányain
(fotó: Magyarics Zoltán)

Pihenőt tart a Székely Gyors és mozdonya

Az eső lekergette a zarándokokat a hegyről. Jóval az indulás előtt már a kocsikban pihentek az utasok

Némi bonyodalom – fekvemaradás – után három géppel indult el a Székely Gyors Csíkszentdomokos felé: az ASEA hibája miatt érkezett egy harmadik masina is a madéi depóból
(fotók: Halász Péter)

Másnapra megemberelte magát az időjárás, ragyogó napsütésben érkezhetett meg a Székely Gyors a felcsíki részekről Madéfalvára. Körüljárás után pedig egy újabb ASEÁ-val kiegészülve vágott neki a vonat a Kárpátoknak
(fotó: Magyarics Zoltán)

Hangulatkép Madéfalváról
(fotó: Halász Péter)

A két különvonat mozdonya a már ismert okokból egyedül nem mehetett fel az őrházhoz. A gépek a Székely Gyors egyik ASEÁ-jának kíséretében tették meg az utat az egykori határig
(fotók: Magyarics Zoltán)

A gépek visszatérte után pedig rögtönzött mozdonyparádé is kialakult a mellékvágányokon
(fotó: Halász Péter)


A Székely Gyors 2010-es menetrendje
A RegionalBahn csapata ebben az évben az első alkalommal közlekedő Csíksomlyó Expresszen teljesített szolgálatot. Az új vonatról szóló beszámolónkat sorozatunk következő részében olvashatják.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.