2012. 06. 19.

Az S-Bahn kiadó

Ha az S-Bahn a DB AG szerint nem is eladó, akkor a város részéről kiadó. A berlini szenátus végre döntött: az SPD korábbi tiltakozása ellenére is kiírja a 2017-től érvényes üzemeltetési szerződésre vonatkozó pályázatot – közölte Klaus Wowereit a német főváros kormányzó főpolgármestere és Michael Müller, a városi közlekedésért felelős szenátor.



Bár az SPD nemrégiben még egyben szerette volna kiadni 2017-től üzemeltetésre a berlini gyorsvasúti hálózatot, most úgy tűnik, sikerült őket meggyőzni: a Ringbahn és a dél-keleti kapcsolódó vonalakra vonatkozó pályázat kiírásának helyességéről.
Az idő szorított: 2017-ig közel kétszáz új vonatot kell beszereznie és üzembe állítani a leendő új működtető vasúttársasának, ami a harmadik sínes hálózat esetében nem egyszerű, hiszen meglehetősen ritka hálózatról van szó a német nyelvterület esetében. Ráadásul a berlini hálózatra utoljára a 2009 óta húzódó S-Bahn-krízis kiváltói, a 481/482-es sorozatot szerezték be 1996 és 2004 között, így bő tizenöt évet biztosan behozhat a vasúti járműipar ebben a járműkategóriában.
2017-től talán új üzemeltető hozhat új járműveket a Ringbahnra. A most itt közlekedő 481/482-es motorvonatokat 1996 és 2004 között állították forgalomba

A közlekedésért felelős szenátor, azaz Berlin tartomány közlekedési minisztere, Michael Müller a sajtótájékoztatón jelezte: az utasok nem tapasztalhatnak változást a szolgáltatásban. Egységes menetrend, egységes megjelenés, mi több még az egységes reklámok is jellemzik a jövőben is a gyorsvasúti hálózatot. Legfeljebb annyiban tér majd el az új rendszer, hogy 2017-től adott esetben nem egy, hanem több cég számára kell átutalni a közszolgáltatás ellenértékét.
A Ringbahn mellett a dél-keleti vonalakat is kiadják az új üzemeltetőnek, így nem csak a Ringbahnra, de például az S46-os vonalra is új járművek érkezhetnek. A Grünau és Köngis Wusterhausen, valamint az új Willy Brandt reptérre vezető vonalat is tartalmazza a pályázati csomag
(fotók: Halász Péter)

A civilek üdvözölték a pályázat kiírására vonatkozó döntést. Figyelmeztettek azonban: a pályavasútnak, a DB Netznek mindent meg kell tenni a tökéletes és egységesen magas színvonalú infrastruktúra gondozásáért.
Az S-Bahn Berlin, a DB AG leányvállalata, a mostani egyetlen üzemeltető jelezte: állnak a pályázat elébe, vállalják a megmérettetést.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.