2012. 07. 19.

Ferihegy öt éves

Tulajdonképpen szép csendben mindenki megfeledkezett egy évfordulóról. A MÁV-csoport számára persze ez nem érdekes időpont, hiszen semmi PR-grafittimentesítés nem volt e napon; de a Budapest Airport sem gondolt arra, hogy majdnem kereken öt éve, pontosabban öt éve és három napja van valamilyen néven nevezhető vasúti kapcsolata Budapest nemzetközi repülőterének. 2007. július 16-án nyílt meg a Ferihegy néven ismert vasúti megálló.


A RegionalBahn tudósítója két nappal az ünnepélyes megnyitó után járt a vadonatúj „repülőtéri” megállóban. 2007. július 16-ától kezdve ugyanis minden vonat, beleértve még az IC-ket is, megáll Ferihegyen. A repülőtér azóta bezárt 1-es termináljának közelében épült létesítmény akkor a maga nemében modernnek tűnt – mára sokkalta lelakottabb lett – és akkoriban más is volt vele a baj. De azért a képek láttán azt mondjuk: az akkori bajoknak ma sokkal jobban örülnénk, mint a manapság az utazót fogadó látványnak. Akkor ugyanis még működtek a liftek, egyetlen vasútőrnek sem kellett készenlétben állnia, hogy kiszabadítsa az esetleg bent szoruló utast és a MÁV-csoport sem csak a PR-akciók idején szentelt figyelmet a megállónak.
A MÁV-csoporttól szerettük volna megtudni, hogy milyen lehetőségeket kínálnak az 1-es terminál bezárásával a vasúton érkezőknek, hol lehet jegyet venni a vonatokra és egyáltalán, mennyien használják a megállót, milyen visszhangja volt és van az utasok között a repülőtéri megállónak. A MÁV-csoport válaszát hiába vártuk írásunk megjelenésééig.
A terminál közelében ilyen táblák igazították útba az utasokat a Budapest Airport jóvoltából

Azonban nem ártott figyelni: jegyet már akkor is a terminál épületében lehetett váltani. Azóta az 1-es terminált bezárták. Igaz, a peronon van jegyautomata, ami viszont helyjegyet nem ad az IC-kre...

Látszólag európai megoldásokkal épült látványos megálló. Akkor az is volt. Igaz, bár a Budapest-Nyugati felé tartó vonatok jegyvizsgálónak nem volt könnyű dolga a külső íven fekvő peron miatt. A képen jobbra a ceglédi, balra a budapesti peron

A vasút felett átívelő, jellegzetes, műanyag burkolatú felüljáró alatt húzza át a záhonyi gyorsvonat szerelvényét a V43 2258-as

Ekkor még rend és tisztaság uralkodott a felüljárón és a peronokon. A táblák olvashatók voltak, a liftek működtek. Viszont a finoman szólva is rossz szellőzésű építményben nyáron kegyetlen meleg van, nem irigylünk senkit, akinek a lépcsőkön előbb fel, majd le kell cipelni a kofferét. A liftektől óva intünk ugyanis mindenkit...
(fotók: Halász Péter)


Ferihegy megállóhely jelenlegi állapotairól a RegionalBahn már beszámolt korábban.
Írásunk ide kattintva olvasható.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.