2013. 01. 03.

Búcsúznak a kék buszok?

A minap írtunk arról, hogy új autóbuszokat szerezne be és továbbiakat bérelne a Volánbusz több, Budapest-környéki település helyi és elővárosi forgalmának ellátásához. A tervek szerint ezek a kocsik arra kellenek, hogy kiváltsák a BKV járműveit, ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „útmutatása” nyomán a városhatárt átlépő járatok üzemeltetését a Volánbusznak kell átvennie. Annak ellenére, hogy az érintett települések komoly pénzt fizetnek a „kék buszért” a Budapesti Közlekedési Központnak.


2012 során újította meg vagy egyáltalán kötötte meg a Budapesti Közlekedési Központ tömegközlekedési járatok üzemeltetésére vonatkozó közszolgáltatási szerződést az érintett településekkel (például Solymárral vagy Budakeszivel). Ennek keretében kerülhetett sor a 22-es és a 64-es járatcsalád fejlesztésére, a kínálat bővítésére. A szóban forgó települések pedig ragaszkodnak a „kék buszhoz”, hiszen ha nem így lenne, akkor egyszerűen nem született volna meg az őket érintő megállapodás. Ezeket a megállapodásokat azonban törvény erejénél fogva szüntetik meg április 30-ával és május 1-jétől a településeknek semmilyen beleszólásuk nem lesz a (helyközi) tömegközlekedés megszervezésébe – igaz, fizetni sem kell értük. Az érintett települések eddig, köszönik, de nem kértek a Volánbusz szolgáltatásaiból.
Most azonban úgy tűnik, hogy fordulhat a kocka. A Volánbusz legutóbbi tendere nyomán 132 autóbuszt bérelne és további 114-et pedig megvásárolna a tömegközlekedési cég. A hírek szerint ugyanis 2013. május 1-jével a Volánbusznak kell átvennie a Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint területét kiszolgáló autóbuszjáratokat. Az e településeket érintő járatokért azonban fizet az érintett település a BKK-nak, ráadásul nem is keveset. Cserében pedig vállalható szolgáltatást kaptak az utasok.
Tegyük hozzá: a Volánbusz buszbérlésre vonatkozó tenderén a BKV is eséllyel indulhat azzal a járműparkkal, ami jelenleg rendelkezésére áll a városhatárt átlépő vonalakon. Ugyanis a buszok életkorát, befogadóképességét a tárgyalások során rögzítik majd a felek, így akár szóba jöhetnek a húsz éves Ikarusok is. Egy magát átfogó közlekedésiként aposztrofáló oldal szerint a Volánbusz színrelépése mintegy félezer BKV-s buszvezető munkahelyét veszélyezteti.
A 169E viszonylaton közlekedő csuklósbusz érkezik Rákoskeresztúrra. Vajon a jövőben itt két járatért kell majd fizetni: egy a budapesti közlekedést, egy pedig Pécelt szolgálja majd?

Az ötlet azonban nem új keletű. Rendszeresen felbukkan ugyanis az idea, hogy a városhatárt átlépő járatok üzemeltetését nem a BKV-nak (illetve később a BKK-nak) kellene végeznie, hanem a többi elővárosi járatot működtető Volánbusznak. Annak a Volánbusznak, amelyik meglehetősen kétes körülmények között szerzett be használt MAN autóbuszokat és mindenféle kínai autóbuszokat üzemeltető alvállalkozóknak adott át komplett vonalcsoportokat.
A mostani „ötletbörze” kapcsán „természetesen” előkerült az a Takács László is, aki a korábbi szabaddemokrata vezetésű közlekedéssel is foglalkozó tárcánál adott tanácsokat, amelynek következtében 2007-ben és 2009-ben számos vasúti mellékvonalon szűnt meg a forgalom függesztették fel a személyszállítási szolgáltatást.
Alighanem komoly szolgáltatási díjért cserében számos agglomerációs településen fejlesztették a közelmúltba a buszhálózatot. Solymáron például a 64-es családot meghosszabbították az Auchan áruházig, ami egy régi vágya volt a helybelieknek

A mostani elképzelés meglehetősen furcsa. A budapesti tömegközlekedéshez ugyanis ezer szállal kapcsolódnak ezek a városhatárt átlépő járatok. Nézzük csak mondjuk Pécel esetét: az ide közlekedő 169E autóbusz nem csak Pécelt, hanem Rákoscsabát, Rákoskeresztúrt is összeköti az M2-es metróval. Vajon ezentúl lesz egy busz, ami Pécelről megy az Örs vezér terére és a Volánbusz üzemelteti és lesz egy, amelyik a XVII. kerületből megy az Örs vezér terére és a BKK rendeli meg a közszolgáltatást? Miért is lesz ez jó? Leszámítva persze azt, hogy az eddig egy helyett két járatot is kell fizetni ezentúl.
A 69-es autóbusz – a 169E jelzésű, az Örs vezér tere és Pécel között ingázó járat elődje – a péceli vasútállomás előtt. A járatnak nem csak Pécel, hanem Budapest XVII. kerületének közlekedésében is komoly szerepe volt és van

De nézzük meg Nagykovácsit. A falu tömegközlekedési szempontból zsákfalu, a fővárossal van kapcsolata a 63-as busz formájában. Ez, ha átvenné a Volánbusz, bizonyos formában szigetüzem lenne. Megérné üzemeltetni? Vagy itt is lenne egy járat, amely Adyligetig a BKK égisze alatt járna, egy pedig egy kicsit továbbmenne, mint Volánbusz?
A 63-as busz a hűvösvölgyi végállomáson. Az agglomerációs járatok ezer szállal kötődnek Budapesthez és annak közlekedéséhez
(fotók: Halász Péter)

De ott van példának Budaörs is: a települést számos budapesti autóbuszjárat szolgálja ki. Vajon tudna hasonlóan színvonalas szolgáltatást nyújtani a Volánbusz? Aligha.
Solymár esetében is érdekes a helyzet: a BKK-val megkötött megállapodás értelmében alaposan kibővült a település autóbusz-hálózata: a 64-es járat meghosszabbodott az Auchan áruházig, új 264-es indult, amely a nem tér be a Templom térre és 964-es jelzéssel éjszakai busz is közlekedik már erre. Ráadásul terítéken van a 157-es busz meghosszabbítása a település eddig ki nem szolgált részei felé is. Vajon ezeket a feladatokat is átveszi a Volánbusz? Vagy csak kapnak egy ingyenes, ám szinte semmire sem jó alapszolgáltatást a települések?
Emellett van még egy fontos kérdés: a Volánbusznál lényegében ismeretlen az éjszakai közlekedés, mint olyan – eltekintve a csak hétvégén és mindössze kétszer induló érdi; vagy az éppen csak éjfél múltával induló egyetlen zsámbéki járattól. Ehhez képest viszont a BKK járatai esetében több településre 60-120 percenként egész éjjel járnak autóbuszok. Vajon ezt a feladatot is átveszi a Volánbusz vagy a NFM egyszerűen csak úgy gondolta, hogy ez nem kell az utasoknak?
Kérdés persze ezen túl az is, hogy vajon milyen díjszabás lenne érvényes a járatokra, elfogadják-e a Budapest-bérletet és ha igen, akkor vajon Budapesten belül „csak leszállás céljából” állnának meg a buszok a városközpont felé? Vajon milyen menetrendi struktúra lenne érvényben az új rendszer szerint? Vajon a Volánbusz járatai megállás nélkül robognának át a fővároson, mint teszik azt például a Budapest, Örs vezér tere–Maglód (és tovább) járatok; vagy éppen a BKK járataival hangolva, mint a Csepel-szigeten, a 38-as járatcsalád  és a szigetszentmiklósi buszok esetében?
A témában számos kérdés vetődik fel. Vajon megkérdezte-e valaki a településeket és annak lakóit, hogy mégis mit szeretnének? Vajon végiggondolta az üzemeltetési kérdéseket valaki?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.