2013. 01. 28.

Bővítene a HKX – de nincs miből

150 ezer utas és három millió euró bevétel – ez jellemzi a sok csúszás után elindult Hamburg-Köln-Express, azaz a HKX 2012-es évét. A cég szeretne több utast elszállítani, ez azonban komoly fejtörést okoz, ugyanis a személykocsi hiánycikk Németországban.


A saját járművek még jó sokáig váratnak magukra, hiszen nemhogy nincs kész egy sem, de ennek megfelelően az egykori ÖBB-s Transalpin-motorvonatok betétkocsijainak még az EBA-tól sincs engedélye. A kocsikat nemrégiben hozták vissza Lengyelországból Németországba, mert a poznańi H. Cegielski (ismerjük őket a MÁV-START Ao, Bo és Bko sorozatú „poznańi heringeseiről”) eladósorba került, így a továbbiakban nem vállalták a majdani lila személykocsik felújítását.
A HKX az első hat hónap során így a Netinera-csoporthoz tartozó Regentalbahntól és a Vogtlandbahntól, az Alex-vonatok üzemeltetőitől bérelt személykocsikat. Az 1970-es éveket idéző, kényelmes személykocsikból négyet szedtek össze egy-egy vonatba, amelynek a két végén egy-egy bérelt Taurus dolgozik. Az első hat hónap során mintegy 700 menetet teljesített a cég (mint arra emlékezhetünk, némi döccenő azért akadt) és mintegy 150 ezer utas választotta a DB AG-nak versenyt csináló magáncéget. A társaság bevétele mintegy 3 millió euró volt ebben az időszakban.

A düsseldorfi Center TV beszámolója a HKX vonatairól

Ennek megfelelően, különösen a csúcsidőszakban, különösen pénteken és vasárnap időszerű még több kocsit kínálunk az utasoknak – mondja Eva Kreienkamp, a HKX ügyvezető igazgatója. Tegyük hozzá: a nagyforgalmú időszakokban a Nord-Ostsee-Bahntól bérelt iker-személykocsikból álló ingavonatot közlekedteti Hamburg és Köln között a HKX. Kreienkamp szeretné tovább bővíteni  flottát, azonban a személykocsi komoly hiánycikk ma Németországban. Az idei menetrendi időszak kezdetén a KISS-motorvonatok pótlására az ODEG is osztrák személykocsikat bérelt. A HKX a tervek szerint azonban nem a sógoréktól, hanem egy  Tobias  Richter nevű magánember személykocsijaival bővíti a járműparkot. A magánember nem mellesleg az IntEgro Verkehr első embere is, így alighanem e cég járműveit is „bedobják a közösbe”, miután a DB Regionak nincs már szüksége rájuk a Cottbus és Lipcse közötti RE-vonatok kiállításához.

A közszolgálati NDR beszámolója a HKX első napjáról

A HKX vezetője azt is elmondta: az idei esztendőben szeretnék megduplázni a tavalyi eredményeket, azaz mintegy 300 ezer utasra és 6 millió euró körüli bevételre számítanak. Kreienkamp hozzátette: örülnek, hogy a DB AG is észrevette a versenyt és a felújított IC-kocsikkal próbálja felvenni a tempót az állami cég Hamburg és Köln között.
Az utasok egyébként az első visszajelzések szerint örülnek a pótlásként beállított „nosztalgiakocsiknak”. A kényelmes Avmz sorozatú járműveket a DB AG sorra fokozza le másodosztályúvá (egy ilyen járművet mi is bemutattunk már – lényegében csak a sorozatjele változott meg a kocsinak, a belső tér maradt ugyanolyan kényelmes). Egyedül az akadálymentesség hiányzik a vonatokról.

A HKX körüli bizonytalanságok diszkrét bája, hogy a cégben érdekelt amerikai Railraod Development Corporation alapítója, Henry Posner a „nagy vízen” túl éppen személyszállító vasutak üzemeltetését illető képességeik bizonyságául emlegeti az RDC német érdekeltségeit, köztük a HKX-et. A Princenton egyetem egykori hallgatójaként Posner érdeklődik az egyetemi campust a fővonali Princeton Junction állomással összekötő 5 kilométeres szárnyvonal üzemeltetéséért, és egy interjúban kifejtette: ha Németországban tudnak 500 kilométert üzemeltetni, akkor otthon is fognak tudni ötöt. Igaz, itt a szerelvénykérdés nem akut, a „Dinky” névre hallgató özönvíz előtti Budd Arrow III-as motorkocsik csendben húzzák az igát.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.