2013. 05. 10.

Svéd engedély a Vectronnak

Újabb hatóságtól kapott engedélyt a Siemens új mozdonytípusa, a Vectron. A gépek ezúttal a svéd hatóságot győzték meg.

Lengyelország, Románia, Németország és Ausztria után az ötödik, teljesértékű típusengedélyt gyűjtötte be a Siemens új mozdonytípusa, a Vectron. A gépek 2012 márciusában jártak Svédországban, ahol a téli üzemben bizonyíthattak az észak-svéd vonalakon, többek között a Kiruna és Narvik közötti ércvasúton is jártak. Ekkor kapta meg az előzetes, átmeneti engedélyt a típus. Ezek után 100 ezer kilométeres próbaüzem következett, ami 2012 októberéig tartott. Ennek nyomán, 2013. április 30-i hatállyal a svéd hatóság úgy döntött, hogy megadja a járműnek a típusengedélyt.
A következő engedélyt a norvégoktól várja a gyártó, ahol az elmúlt hónapokban ugyancsak próbafutáson vett részt az egyik mozdony.

Próbaúton Norvégiában
(fotók: Siemens)

További engedélyek is folyamatban vannak: az olaszok és a svájci hatóságok visszajelzésére is vár a gyártó. Emellett pedig a tervek szerint akár a La Manche alatti Csalagútban is megfordulhatnak a mozdonyok – az első próbautat már megtették.
A számos nemzeti engedély birtokában az üzemeltető vasúttársaságok könnyebben indíthatnak majd a határokat átlépő vonatokat. Azonban a Vectronok eladási számai nem igazolják egyelőre az erőfeszítéseket: a DB Schenker Rail Polska, a Railpool és az olasz FuoriMaoro rendelt a járművekből néhányat, a Taurusok sikerét meg sem közelíti a járműtípus és erre aligha lesz esélye a DB AG legutóbbi járműbeszerzési keretmegállapodása nyomán.

Halász Péter

3 megjegyzés:

  1. Fura, hogy a németek inkább TRAXX-ot vesznek... Németországban általában a hazai ipart támogatják: S-Bahn, ICE, autóbuszok, rendőrautók...

    VálaszTörlés
  2. !?!? Amikor az ember Opel vesz akkor Német vagy Amerikai autót vesz? A Traxxokat Németek tervezték, először pont a DB számára, és Kasselbe történik a végszerelés. Csak a Bombardier éppen nem Német székhelyű cég, de emellett jó sok munkahelyet add Németországba.

    VálaszTörlés
  3. Ahha! Ezt nem tudtam, én mindig csak annyit hallottam, hogy a "kanadai Bombardier...". Köszönöm a gyors választ!

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.