2013. 05. 13.

Van ahol olcsóbb lesz a vonatozás júniustól

Még bonyolultabbá teszik a vasúti díjszabást. Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára az Országgyűlés ülésén bejelentette: Június 1-től az alacsony komfortfokozatú vasúti vonalakon – 100-120 járatnál – 15 százalékkal csökkennek az jegyárak.

Az államtitkár megjegyezte: a május 15-től érvényes, a gyorsvonati pótjegy vásárlására vonatkozó  intézkedés a gyors, nagytávolságú, közvetlen eljutást biztosító járatokra terjed ki, amelyek legalább három megyét érintenek, és közlekedési útvonaluk legalább 100 kilométerrel hosszabb. A naponta indított több mint 3 ezer vonatból, a rendszer kiterjesztése után is csak 456 járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani – jelezte. Fónagy János szerint 1500 forintért „pótjegybérletet” válthatnak majd a diákok és a nyugdíjasok. Hogy ez mit jelent pontosan, egyelőre nincs részletes információ.
Eközben a Parlamentben a képviselők felvetették, hogy igen komoly károkat okoz a gyorsvonati pótjegy bevezetése. Az index.hu tudósítása szerint Völner Pál infrastruktúráért is felelős államtitkár megígérte: a nyugdíjasok és a diákok bérletkedvezményt kapnak majd – jelentsen ez bármit is. A lap szerint a múlt héten indult tárgyalások eredményével, a bérletkedvezményes javaslattal nem minden kormánypárti képviselő volt elégedett. Egy KDNP-s politikus a portálnak azt mondta: a nyugdíjasoknak teljes mentességet kellett volna adni.

MTI, RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.