2013. 08. 12.

Nincs személyzet, nincs vonat

Jó két hete érik a botrány a mainzi főpályaudvar körül. Most alighanem komoly mértékűre dagadhat a balhé, ugyanis hétfőtől még több vonat kerüli el a rajna-pfalzi tartomány székhelyének főpályaudvarát.




Eddig csak a távolsági vonatok közlekedtek terelve és azok is csak jobbára este, azonban hétfőtől már egyes regionális vonatokat is lemondanak személyzethiány miatt a mainzi főpályaudvar térségében. Azonban ezúttal nem a vonatokról hiányzik a személyzet, hanem a pályaudvarról. Sajtóhírek szerint az összesen tizenöt forgalmi szolgálattevő közel fele hiányzik: beteg vagy éppen éves szabadságát tölti.
A DB AG úgy oldaná meg a helyzetet, hogy visszahívná a pihenőjüket töltő vasutasokat, azonban az EVG nevű szakszervezet jelezte: nem támogatják az ötletet, hiszen a kollégáknak éppúgy szükségük van a pihenésre, mint másoknak és ez nem váltható meg pénzzel – a DB AG ugyanis természetesen a törvényi előírásoknak megfelelően javadalmazná a szabadságról berendelt munkatársait.

A ZDF tudósítása az augusztus eleje óta fennálló helyzetről

A botránynak nem mellesleg már megvan az első áldozata. A vasúti közlekedésért felelős államtitkár, a CDU-s Michael Odenwald a tartományi közszolgálati médiának nyilatkozva kijelentette: a pályavasút, a DB Netz AG felelős vezetőjének távoznia kell. Nevet nem mondott a politikus, egyesek szerint a forgalmi szolgálatért felelős Hansjörg Hessnek kellene távoznia. A távozás tényét a Stuttgarter Zeitung megerősítette: azt írják, hogy Rüdiger Grube, a DB AG első embere már jelezte a vezetőnek, hogy szükségesnek tartja a távozását. A történethez hozzátartozik, hogy május elején már voltak személycserék a DB Netznél, vélhetően a személyzethiányból adódó problémák miatt – ezt azonban hivatalosan senki sem erősítette meg sem akkor, sem most.
A vasútnál egyébként arra is gondoltak a mainzi Allgemeine Zeitung értesülései szerint, hogy bújtatott sztrájkot folytatnak a vasutasok, azonban a szakszervezetek visszautasítják ezt a feltételezést.
A személyzethiány miatti forgalomszervezés bár „békeidőben” is komoly feladatot jelent, a helyzetet nehezíti, hogy vasárnap otthon játszott a Bundesliga első osztályában szereplő 1. FSV Mainz 05, akik a VfB Stuttgartot fogadták. A nagyszámú szurkoló miatt egyébként is szükség volt a mentesítő vonatokra – a távolsági vonatokra azonban nem számíthatnak. A mainzi főpályaudvarra várhatóan egy különvonat érkezett és megerősítették az S-Bahn-forgalmat. Továbbá egy plusz forgalmistát vezényeltek át más szolgálati helyről a forgalom biztonságos lebonyolításához.
Az alapesetben érvényes szükségmenetrend szerint azonban ezek nagy része nem áll majd meg a főpályaudvaron, hanem Mainz-Bischofsheimben vagy a frankfurti repülőtéren lehet felszállni a járatokra. Eddig azonban – szerencsére – csak az esti órákra volt érvényes a korlátozott forgalom. Most viszont egész nap komoly változásokra kell számítani.
A személyzethiány kapcsán megszólalt a szövetségi közlekedési miniszter, Peter Ramsauer is. Véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egy tartományi fővárost személyzethiány miatt megfosztanak a vasúti kapcsolatától.
A témában a politikai vezetés kedden tanácskozik majd a lehetséges megoldási lehetőségekről, de emellett a Szövetségi Vasúti Hatóság, az EBA is vizsgálódik az ügyben.
A mainzi főpályaudvar öt peronja mellett egyébként naponta 104 távolsági és 311 regionális vonat áll meg. Az utasforgalom egy átlagos napon 60 ezer fő.
Emlékezetes: az elmúlt időszakban főleg mozdonyvezetők hiányoztak, emiatt Münchenben és Berlinben is akadtak gondok a vasúti közlekedésben, főleg az S-Bahn-forgalomban. Már akkor is többen figyelmeztettek: mindez csak az előszele egy komolyabb személyzethiánynak. Ráadásul szakértők azt is jelezték: a mostani mainzi eset csak a jéghegy csúcsa.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.