2013. 09. 17.

Állatkerti megállás

Németországban közeledik a szövetségi választások időpontja, így egyáltalán nem meglepő, hogy ismét előkerült a berlini Zoologischer Garten állomás problémája. A helyiek azt szeretnék, ha megállnának a távolsági vonatok, a vasút viszont ezt nem szeretné. Ismét kampánytéma lett a vasúti közlekedés.




2006-ban állt meg utoljára távolsági vonat a berlini Zoologischer Garten állomáson. Az egykori Nyugat-Berlin főpályaudvarának számító állomáson azóta, a Hauptbahnhof megnyitása óta csak a regionális járatok állnak meg. A visszalépést érzékelteti, hogy bezárt például a „Terassen am Zoo” nevet viselő vendéglő az állomásépületben, miután elvesztette a kuncsaftok nagy részét. A „senki földjén” épült főpályaudvar tömegközlekedési kapcsolatai a mai napig sem a legjobbak: metróból csak egy zsákvonal, az U55-ös köti össze a külvilággal; a gyorsvasúti járatok közül csak a Stadtbahn vonatai állnak meg a pályaudvaron. Ezen felül azonban csak autóbusz van a Hauptbahnhofnál, villamos talán csak 2015-re lesz.

A Zoologischer Garten tömegközlekedési kapcsolata talán a legjobb valamennyi berlini távolsági forgalmú állomás közül. Magyarics Zoltán felvételén a Spandau felől az M45-ös viszonylaton érkező Mercedes-Benz Citaro G fordul be a buszvégállomásra

Lényegében 2006 óta folyamatosan napirenden van, hogy a DB AG állítsa meg a távolsági vonatokat a Zoologischer Gartennél, megkönnyítve ezzel a város nyugati felében élők közlekedését. Ugyanis „nyugaton” csak Berlin-Spandauban állnak meg a járatok, ahonnan például Wannseebe vagy éppen Lichterfeldébe éppolyan bonyolult eljutni, mint a főpályaudvarról. A térséget képviselő tartományi és szövetségi politikusok folyamatosan napirenden tartják az ügyet.

Az ICE-vonatok Berlin-Zoologischer Garten állomáson 2006 óta csak áthaladnak
(fotó: Halász Péter)

Most úgy néz ki, hogy apró lépéseket csak sikerült már elérni: első körben ugyanis a DB AG-t – akik eddig kategorikusan elzárkóztak a felvetés elől – sikerült meggyőzni arról, hogy legalább egy járat megálljon az állomáson. Ez a Berlin és Varsó között közlekedő EuroCity, amelyet a grunewaldi műszaki bázison tartanak karban, így mindenképpen útba esik a járatnak. Emellett pedig a peremidőszakokban is lehetőség nyílhat arra, hogy egyes távolsági vonatok megálljanak a pályaudvaron. Ez főleg a Ruhr-vidék felől érkező és oda tartó ICE-ket érintheti, hiszen jobbára ezek és az amszterdami IC-k járnak erre.

Az első, újból megálló járat a Berlin és Varsó közötti EuroCity-k lehetnek. Nekik egyébként is útba esik a Zoo: a Hauptbahnhofon „véget érő” vonatokat a grunewaldi bázison tartják karban
(fotó: Halász Péter)

Ha mindez működik, akkor a DB AG-nak célszerű átgondolni valamennyi távolsági vonat (újbóli) megállítását – fogalmazott Sybille Uken, az SPD szakpolitikusa.
Gottfried Kupsch, az AG City nevű civil szerveződés nevében ugyancsak megfogalmazott egy javaslatot, ami szerint a Zoologischer Gartennek ismét távolsági pályaudvarrá kell válnia – ez célként bekerült a várost vezető koalíció szerződésébe is. Az elképzelések szerint úgy építenék át a pályaudvart, hogy még több üzletnek, közösségi területnek adjon helyet a világos, szellős állomásépület és annak alagsora. A fő attrakció pedig a már említett étterem újbóli megnyitása lenne. A javaslatokról várhatóan az év végig dönt a DB AG.

A „City West” önmagában is vonzó célpont, azonban az egykori Nyugat-Berlin központja ma a távolsági vonatoktól komoly túrával közelíthető meg. A képen a város nyugati felének egyik jelképe, a II. Világháborúban súlyosan megsérült Kaiser Wilhelm Gedächtniskirche
(fotó: Magyarics Zoltán)

A városvezetés közlekedésért felelős államtitkára, Christian Gaebler felhívta a figyelmet arra, hogy a Zoologischer Garten tömegközlekedési kapcsolatai még mindig a legjobbak a távolsági forgalomban használt pályaudvarok közül. A DB AG azzal érvel a megállás eltörlése kapcsán, hogy a menetrendbe ez a rövidke pihenő már végképp nem férne bele. Rüdiger Grube, a DB AG első embere ezzel az indoklással utasította el a potsdamiak kérését is: ha már az árvíz miatt arra terelik az ICE-ket, álljon meg ott is a távolsági vonat. A megállítás mellett foglalt állást a Pro Bahn nevű civil szervezet is: akár Potsdam, akár a Zoo esetében a tervezett megállások és a vonatok követése nem befolyásolja negatívan az utazási időt, mi több, jótékony hatással van a pontosságra. A civilek egyébként eddig 150 ezer aláírást gyűjtöttek már össze a Zoologischer Garten újbóli használata mellett és az akciót folytatni kívánják – nyilatkozta a szervező Helga Fritsch. A Der Tagesspiegel online szavazásán az olvasók közel háromnegyede támogatja a távolsági vonatok megállítását.

Talán egyszer az ICE-vonatok is megállhatnak ismét a pályaudvaron
(fotó: Magyarics Zoltán)

Egyes hírek szerint azonban a DB AG nélkül is megállhatnak hamarosan egyes távolsági vonatok a Zoonál: a kölni MSM Gruppe már bejelentette, hogy a Berlin és Köln közötti vonataik érinteni fogják az állomást. Arról, hogy mikor indulhat a szolgáltatás, egyelőre nincs hír. Az MSM ügyvezetője, Niko Maedge csak annyit mondott a sajtó kérdéseire, hogy hamarosan, a lehető legrövidebb időn belül elindulhatnak a járatok.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.