2013. 11. 19.

Bevált a kötelező jegyelővétel

Bevált a kötelező jegyelővétel a svájci vonatok esetén: az utasok jelentős része elfogadta a fedélzeti jegyváltás megszűnését, ezzel a SBB pedig tehermentesítette a kalauzokat, hiszen szinte mindenhol van már pénztár vagy jegyautomata. Ha mégsem, akkor természetesen marad a pótdíjmentes jegykiadás.




Több mint két esztendeje adott hírt az SBB nyomán a RegionalBahn arról, hogy a 2011-2012-es menetrendi évadtól fogva csak érvényes menetjegy birtokában szállhatnak fel az utasok a svájci vonatokra. A távolsági forgalomban korábban mintegy évi 20 millió franktól esett el az SBB a jegy nélkül utazók miatt – ez azonban jelentősen visszaesett, amióta a jegy nélküli utasokat 90-160 frankos felár, pótdíj fenyegeti. Mint azt korábban is írtuk: az SBB rendelkezése szerint a vonaton is kiadják az ezzel nem rendelkező utasok jegyét, de jelentős pótdíjat is felszámolnak majd. Az első alkalommal 90 frank (mintegy 21 ezer forint), a második alkalommal 130 (mintegy 30 ezer forint), a harmadik alkalommal már 160 frankos (több, mint 37 ezer forintos) „Zuschlag” illeti meg a renitens utast. Ezt nem a helyszínen, hanem utólag, csekken kell befizetnie az utazónak. Ráadásul az utas köteles az adatait megadni a vonatkísérőnek, így tudják nyomon követni, hogy ki, hányszor vétett a szabályok ellen.

A távolsági vonatok fedélzetén komoly felárat, pótdíjat kell fizetni az utasnak, ha jegy nélkül, vagy érvénytelen jeggyel utazik
(fotó: Magyarics Zoltán)

Abban az esetben, ha valakinek ugyan van jegye, de nem a teljes útvonalra érvényes, akkor valamelyest kisebb pótdíj mellett veheti meg a kiegészítő jegyet: első esetben 70 frank (mintegy 16 ezer forint), második alkalommal 110 frank (mintegy 25 ezer forint), harmadik alkalommal pedig 140 frank (közel 33 ezer forint) kerül a csekkre.
Azonban meg kell jegyezni, hogy továbbra is pótdíjmentes marad a vonaton kiállított kocsiosztály-különbözet, de legalább tíz frankot kell ekkor is fizetni. Ugyancsak pótdíjmentes az útvonal megváltozása esetén váltandó különbözeti jegy; a családokkal utazó gyerekek számára szintén pótdíj nélkül állítják ki a szükséges menetjegyet; mozgáskorlátozott utasok szintén pótdíj felszámolása nélkül válthatnak vonatjegyet. A csoportban utazók esetében csak egy alkalommal kerül felszámolásra a pótdíj, ha a vonaton kell menetjegyet váltaniuk.
A szigorítás a nyár eleje óta érvényes szabályok szerint a mobil- és online jegyeket használó utasoknak már a vonatindulás előtt érvényes jeggyel kell rendelkezniük, ha ezt pedig nem tudják felmutatni, akár technikai okok miatt, akkor 30 eurós pótdíjat kell fizetni.
Az SBB felmérése szerint az utasok elfogadták, megszokták az új, szigorúbb szabályokat és jelentős mértékben csökkent a jegy nélkül, vagy érvénytelen jeggyel utazók száma. Ez azonban nem csak önmagában a magas pótdíjnak köszönhető, hanem annak is, hogy komolyan fejlesztették a jegykiadó automaták hálózatát és a mobil- és online menetjegyváltási lehetőséget – fűzték hozzá az SBB-nél.
A MÁV-START fokozza a jegyellenőrzést a bliccelés visszaszorítására
A menetjegyek, bérletek és kedvezményre jogosító iratok hatékonyabb ellenőrzése érdekében új fedélzeti jegyellenőr munkakört hozott létre a MÁV-START, emellett százzal növeli a jegyvizsgálók létszámát – közölte a személyszállító vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint huszonöt fedélzeti jegyellenőr már megkezdte a munkáját, decembertől pedig ötvennel, jövő év tavaszán pedig további ötvennel bővítik a jegyellenőrök számát.
A MÁV-START közölése szerint az új vasutas munkavállalók elsősorban a budapesti elővárosi forgalomban teljesítenek szolgálatot, mivel ebben a térségben a legjellemzőbb a visszaélés a nagyobb utasforgalom és a rövidebb utazási idő miatt.
A fedélzeti jegyellenőrök munkája az utazásra jogosító dokumentumok ellenőrzésére terjed ki és nem látnak el forgalmi tevékenységet – például vonatindítás engedélyezését –, mint a jegyvizsgálók, ugyanakkor mindkét munkakörben dolgozók közfeladatot látnak el, akiket fokozott büntetőjogi védelem illet meg – hangsúlyozza közleményében a MÁV-START Zrt.
A személyszállító vasúttársaság közölte azt is, hogy a cég folyamatosan bővíti a jegyértékesítési rendszert, az idén negyvenhét új jegykiadó automatát telepített a Budapest–Cegléd–Szolnok vonal összes állomására, megállóhelyére, valamint a Budapest–Újszász–Szolnok vonal mellett található egyes állomásokra és megállóhelyekre, és tovább fejleszti az internetes jegyértékesítési rendszert.
A Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron a peronkapuk átmeneti működtetése továbbra is várható bizonyos napokon és időszakokban, így az ellenőrök a vonatról leszállva, az állomásokon is kérhetik a menetjegyeket, bérleteket – tájékoztatott a MÁV-START.
MTI

Halász Péter

1 megjegyzés:

  1. "A személyszállító vasúttársaság közölte azt is, hogy a cég folyamatosan bővíti a jegyértékesítési rendszert." Ez egy szemen szedett HAZUGSÁG! A 81-es vonalon idén majdnem az összes jegypénztárat bezárták. Én további pénztár bezárási tervekről tudok. Bérletet a vonaton nem lehet venni, valamint lassú a menetjegykiadás. (Sokan bliccelővé válnak, mert nem jut el hozzájuk a jegyvizsgáló.)
    Az elmúlt 10 évben már kitudja hányszor jelentették be, hogy ennyi meg annyi jegyvizsgálót vesznek fel. Az a baj, hogy nem sikerül ezeket a munkavállalókat tartósan megtartani. (Kevés a jegyvizsgáló, majd meg pusztulnak a munkától.)

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.