2013. 12. 02.

Késik a villamos és a metró

Az eredeti tervekkel ellentétben december 15-én még nem állhat forgalomba sem az új Siemens Avenio, sem pedig az ugyancsak Siemens-gyártású C2-es sorozatú metrószerelvény első példánya. A hatósági engedély birtokában talán január lehet a legkorábbi időpont, amikor az utasok is kipróbálhatják az új járműveket.

Valószínűnek mutatkozott a korábbi tapasztalatok alapján, azonban most már biztos: nem csak az új müncheni metró, hanem az új müncheni villamos is késik. A tervek szerint mindkettőt, a C2-es sorozatú metrót és az Aveniót is a menetrendváltástól, december 15-étől állította volna csatasorba az MVG, azonban ez most csúszik. A Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozó Herbert König, az MVG ügyvezetője megerősítette a csúszás tényét. König a nyáron még mintegy 4,6 százalékos kapacitásbővítést ígért a menetrendváltástól az új villamosoknak köszönhetően, azonban ez az egyébként az elmúlt évek legnagyobb kínálatbővítésének tartott lépés csúszik, illetve feldarabolódott különféle ütemekre.
A Siemenstől vásárolt villamosok közül hat darabra lenne szükség a tervezett menetrend megvalósításához. Azonban a gyártás és az üzembe helyezés is csúszik, ennek köszönhetően pedig tolódik a hatósági engedélyek beszerzése is egynéhány héttel – fogalmazott König. 

Az Aveniókat hiába várják az utasok. Egyelőre a már elkészült villamosok várnak a hatóság engedélyére
(fotó: SWM/MVG)

A Siemens részéről jelezték: a hat megrendelt villamosból négyet leszállítanak még december közepéig, ez azonban szerintük csak néhány napos késedelmet jelent. A Münchenbe érkezése után azonban még a próbameneteket és a hatósági vizsgát is teljesíteni kell a villamosoknak. Ráadásul a hatóság meglehetősen szőrösszívűnek ígérkezik: a korábbi időszakban különféle járművekkel megannyi probléma volt, így biztosan igen alapos vizsgálatnak vetik alá az új villamosokat.

A 19-es villamos hosszabbítását kibekkeli az MVG a meglévő járművekkel

A csúszást az utasok is megérzik: a 19-es villamos december 14-étől hosszabb útvonalon, a pasingi pályaudvarig közlekedik majd. Emellett több vonalon kiterjesztették a 10 perces követési rendet, a legtöbb esetben ez 20 helyett 22 óráig tart majd. Ehhez azonban önmagában még nem kellenek új vonatok, azonban a tartalékkapacitás jelentősen lecsökken majd. Az MVG úgy reméli, hogy az Avenio-villamosok január végén már forgalomba állhatnak a 15-ös, a 18-as, a 22-es és a 25-ös vonalon; áprilistól pedig a Sendlinger Tor és a Scheidplatz között a reggeli csúcsidőszakban segít a zsúfoltságon a 28-as villamos. Ez utóbbit szerették volna már decemberben beindítani, azonban a késedelmes szállítás miatt erre nincs lehetőség.

A 15-ös vonalon talán januárban állhatnak forgalomba az első Aveniók, addig maradnak a régebbi villamosok

A metró esetében a csúszás azt jelenti, hogy az U2-es vonalon a belvárosi részen a 2,5 percről 2 perces követésre történő sűrítést a csúcsidőszakokban el kell napolni, ehhez négy új vonatra lenne szükség. Ezek azonban egyelőre még a Siemensnél vannak, mert többek között az ajtóknál nem megfelelő a tömítés, emiatt nem kaptak a járművek hatósági engedélyt. Az MVG tervei szerint a csúcsidőszakban egyes sűrítőmenetek azért meglesznek, a lehetőségekhez mérten persze és a régi szerelvényekkel kiadva. Azonban amint az új mnetrószerelvények rendelkezésre állnak, a menetrendben is meghirdetik az általános sűrítést. Az MVG első embere azonban csak annyit mert becsülni: a következő hónapokban jöhetnek az új vonatok.

A C, illetve újabban C1-es sorozatú metrók korszerűbb változatára, a C2-esekre várni kell. Emiatt viszont csúszik az U2-es sűrítése a csúcsidőszakokban

Egyvalami viszont biztosan megvalósul az új járművek nélkül is: december közepétől expresszbuszokat indítanak a zsúfolt metrószerelvények tehermentesítésére Sendling, Giesing és Haidhausen között. Viszont a városközpontot, az óvárost feltáró saját buszjárat egyelőre csúszik, a szakemberek még nem állapodtak meg a leendő járat pontos útvonalában a várossal. König azt is megjegyezte: az elmúlt időszakban javult a járatok pontossága: az előző évben az összes menet 4,6 százaléka késett, idénre ezt az értéket sikerült 4,3%-ra csökkenteni.

A metrók tehermentesítésére (!) expresszbuszt indít az MVG. Nem mellesleg a hálózaton a járatok pontossága javult: csak a járatok 4,3%-a késett 2013-ban éves átlagban
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.