2014. 01. 27.

Közös bérlet buszra és vonatra

Februártól közös, autóbuszra és vasútra is érvényes bérletet kínál a Vasi Volán és a GYSEV. A két társaság szoros együttműködése eredményeként az országban egyedülálló módon egyszerűsítik az utasok életét. A MÁV-START pedig helyijárati buszjegyet kínál a vonatjegy mellé a veszprémi utasoknak.


A régóta szorgalmazott együttműködés a vasúttársaságok és a Volán-társaságok között lassan kibontakozik, igaz, ezek jobbára csak helyi szintű kezdeményezések. A GYSEV és a Vasi Volán együttműködésének eredményeként a Szombathely és Püspökmolnári között utazók a vasút és a település között busszal; a vasútállomástól a megyeszékhely pályaudvaráig pedig vonattal utazhatnak az utasok ugyanazt a bérletet használva.
A GYSEV és a Vasi Volán tervei szerint a jövőben Körmend térségében több viszonylatban is bevezeti a egyesített közúti-vasúti bérlet váltásának lehetőségét. A két közlekedési társaság emellett azt is tervezi, hogy  a későbbiekben akár a vasi megyeszékhely helyi autóbuszjáratait is igénybe vehetik az utasok a közös bérlettel.
A tervek szerint márciustól várhatóan már kombinált fürdőjegyet is vásárolhatnak az utazók. Ennek  lényege, hogy a Répcelakra vonattal érkező utasokat busz szállítja tovább a régió nagyobb gyógy-, és élményfürdőihez kedvezményes áron.
A MÁV-START és a Balaton Volán együttműködésében pedig a Veszprémbe vonattal érkező utasok városba történő eljutását szeretné megkönnyíteni a vasúttársaság és az autóbuszokat üzemeltető társaság: a vasúti menetjegyek mellé lehetőség van kedvezményes árú, elővételi buszjegyet is vásárolni. 
Az új termék a veszprémi utazás megkezdése előtt, a jelentősebb forgalmú gépesített vasúti pénztárakban kérhető a vasúti menetjegy mellé, így a városba érkezést követően az utasok azonnal felszállhatnak a helyijáratra és a vasútállomástól messze eső belvárosba juthatnak be.
A Balaton Volán veszprémi elővételi buszjegyét kizárólag a jegyen feltüntetett napon, a veszprémi vasútállomásról belváros felé induló, a helyi közlekedésben résztvevő menetrend szerinti járatokon lehet igénybe venni, egyszeri, átszállás nélküli utazásához. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az ajánlat csak egy útra érvényes, visszafelé, a városból a vasútállomásra közlekedő buszokon a jegy nem érvényes.
Az elővételi autóbuszjegy 250 forintba kerül – az autóbuszon váltva 330 forint lenne. A buszjegy ára az érvényesség kezdete előtt 10%-os kezelési költség felszámítása mellett visszatéríthető bármely vasúti pénztárban.

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.