2014. 04. 10.

Vonatra szállnak az ingázók

Egyre több ingázó választja a napi közlekedéshez a berlini gyorsvasút vonatait. Potsdamból, Oranienburgból, Königs Wusterhausenből naponta több ezer utas ingázik a vörös-sárga szerelvényekkel.


Egyre zsúfoltabbak a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a berlini gyorsvasút szerelvényei. Az üzemeltető S-Bahn Berlin GmbH szerint ugyanis egyre többen választják a vasutat az elővárosban élők és a fővárosban dolgozók közül. Ráadásul a potsdami és a berlini felsőoktatási intézmények hallgatóik is komoly terhelést jelentenek a szorgalmi időszakban.

Potsdam térségében a munkavállalók mellett a diákok is intenzíven használják a gyorsvasutat. Felvételünk Potsdam főpályaudvarán készült

Csak Berlin és Potsdam között az S1-es és az S7-es vonalakon naponta 47 ezer utast számoltak 2012-ben a munkanapokon – ez a 2008-ban mért értékekhez képest 53%-kal több. Igaz, nem szabad elfelejteni, hogy 2012-ben pályafelújítás miatt a párhuzamos regionális vonatok nem közlekedtek. De más térségekben is jelelentősen nőtt az utasforgalom: Erkner felől 38, Strausberg felől 15, Henngisdorf felől 51, Blankenfelde felől pedig 88 százalékkal nőtt meg az utasforgalom.

Így változtak az utasszámok az elővárosokban
(forrás: Der Tagesspiegel)

Érdekes módon azonban e fejlődés ellenére nem igazán bővítette a vonatok kapacitását az üzemeltető. Potsdam felé maradt a tíz perces ütem, a nagyobb menetrendi fejlesztés Teltow Stadt felé volt csak: a régóta ígért és megrendelt tíz perces ütemet vezették be a húsz perces helyett.
De Potsdam felé például szükséges lenne némi infrastrukturális fejlesztés is: Babelsbergben úgy kellene átalakítani a vágányokat, hogy a vonatok „repülő kereszt” keretében találkozhassanak, ehhez azonban hiányzik néhány száz méternyi vágány – erre legkorábban 2019-ben kerítene sort a pályavasút.

Fejlesztésekre igény van, pénz, akarat már annyira nincs. Pedig szükség lenne rá, hiszen Blankenfelde (Teltow-Fläming) felől 88 százalékkal többen utaztak már 2012-ben az S-Bahn vonataival, mint 2008-ban
(fotók: Halász Péter)

De a két város – Potsdam és Berlin – vezetése szorgalmazza a regionális vonatok kapacitásbővítését is. Itt részben már teljesültek az óhajok: az RB21-es és az RB22-es például összehangoltan sűrűbb közlekedést nyújt a térségben. Teltow térségében pedig a buszhálózatot szervezték át, hogy kényelmesebb és megbízhatóbb kapcsolatot adjanak Zehlendorf felé és a teltowi S-Bahn-megállóhoz, ez pedig tovább növelte a tömegközlekedés vonzerejét, további utasokat csábítva a járatokra.
Érdemes még azt megjegyezni, hogy a két összehasonlított év lényegében a berlini S-Bahn válsága előtti utolsó és az azt követő első év – bár sokak szerint a mai napig nem ért véget a gyorsvasút üzemét övező botránysorozat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.