2014. 05. 07.

Markolóval találkozott az S-Bahn

Összeütközött egy sínen közlekedő markolóval a müncheni S-Bahn egyik szerelvénye Olchingnál szerdán reggel. A balesetben öten ember sérült meg, közülük kettő súlyosan. A vasúti forgalom egy része akár napokig is szünetelhet München mellett.


Az ingolstadti rendőrség közlése szerint egy sínen is közlekedő markoló tartózkodott a vasúti pályán Olchingnál és ebbe rohant bele az S3-as viszonylaton (Holzkirchen–München–Mammendorf) közlekedő 423-as sorozatú motorvonat reggel fél hat körül.

A baleset helyszíne

Az elsődleges vizsgálatok alapján kiderült: valószínűleg a markológép vezetője későn vette észre az érkező motorvonatot és a munkagép karját nem húzta vissza időben. A rendőrségi híradás szerint a baleset időpontjában éppen nem voltak utasok a szerelvényen, azonban az ütközés miatt a markológép és a motorvonat vezetője is súlyosan megsérült, másik három munkás pedig az ütközés következtében szanaszét repülő alkatrészektől könnyebb sérülést szenvedett. A mozdonyvezető az ütközés miatt beszorult a 423 206-os pályaszámot viselő motorvonat roncsai közé, őt a tűzoltók szabadították ki és mentőhelikopter vitte kórházba.

A motorvonat első vezetőállását tönkretette a markoló, a szerelvény az ütközés következtében kisiklott
(fotók: Freiwillige Feuerwehr Esting)

A markoló a baleset következtében oldalra dőlt és megrongálta a vasút menti zajvédő falat is
(forrás: Lokführer / Facebook)

A vizsgálat és a helyreállítás idejére vágányzárat vettek fel, ám a München és Augsburg közötti távolsági vonatok reggel negyed nyolc óta ismét a megszokott rend szerint járnak, 8 óra előtt nem sokkal pedig késésekkel ugyan, de újra elindultak a regionális járatok is. Az S-Bahn vonatai azonban Lochhausen és Maisach között további rendelkezésig nem járnak és előfordulhat, hogy a vágányzár akár napokig is eltarthat. A vonatpótló járatként működő taxik (!) közlekedése és a vágányzár miatt az S3-as viszonylatot húszról tíz percre sűrítő betétjáratok elmaradnak – közölte az S-Bahn üzemeltetője.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.