A következő címkéjű bejegyzések mutatása: S-Bahn München. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: S-Bahn München. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. 07. 04.

Fénysebesség és álló kerekek – Merre tart a DB?

Több szempontból is kettősség figyelhető meg a német vasúthálózaton a hagyományos és a nagysebességű pályák vonatkozásában, amely a következő években sem mutat javuló tendenciát. Rekordközeli sebességek és teljes palyakizárás is gazdagították 2025 júliusának első hetét, miközben az nagyprojektek átütemezése is folyamatban van. Impozáns-e még a német vasút vagy már csak romos?

2025. 02. 28.

Generációs utódot keres a DB

A '70-es és '80-as években kialakított és kiépített német S-Bahn-hálózatokon újabb járműgeneráció bevezetését határzoták el a Deutsche Bahn illetékesei, ehhez pedig egy hosszútávú keretszerződést kötnének többszáz járműre vonatkozóan. 2034-ig négy nagyváros környékéről búcsúzhat el egy meghatározó típus.

2024. 10. 02.

Tartományi színekbe öltözik az S-Bahn

Újabb fázisába lépett a müncheni S-Bahn járműveinek megújítását célzó program megvalósítása, aminek egy apró, de fontos részletét mutatták be a berlini vásárvárosban.

2023. 10. 07.

Hétvégi gyors – 2023. október 1–7.

Prágában bővül a városi közlekedési múzeum. A magyar vonatok nem is késnek, de a Railjetek némelyikéről Bécsben át kell ám szállni. Télen is sűrűbb a müncheni S-Bahn. Rendelik bőven az Alstom motorvonatait. Megvan a helyszín, Frankfurtba megy a Tram-EM. Hírösszefoglalónk.

2023. 08. 03.

XXL S-Bahn Münchennek

90, 200, 1841. A legfontosabb számok az új S-Bahn-szerelvényekkel kapcsolatban, melyeket München hálózata kap meg az évtized végéig.
Változások és újdonságok a hajtás után.

2021. 11. 09.

Befejeződött a megújulás

Forgalomba állt az utolsó megújult szerelvény is, ezzel lezárult a 423-as sorozat felújítása. A 2017 végén bejelentett felújítási proogram bő három évvel később zárult le, mind a 238 motorvonat megújult formában szolgálja az egyre gyarapodó utazóközönséget.

2018. 10. 15.

Előbb jött? Előbb megy!

A héten újabb próbálkozást tesz a müncheni S-Bahnon a DB, hogy növelje a vonatok pontosságát. A csúcsidőben erősen túlterhelt Stammstrecke járatainak egyenletességét kívánják előmozdítani a logisztikából kölcsönzött módszerrel.

2017. 11. 14.

Ráncfelvarrott 423-asok

Münchenben hosszú ideig egyeduralkodók voltak az S-Bahn-hálózaton a 423-as motorvonatok. De egy ideje már visszatértek a 420-asok és a lassan húsz éves „új” motorvonatokkal is kezdeni kell valamit. A DB AG és a közlekedési szövetség, az MVV közösen dolgozta ki a motorvonatok felújítási programját.

2017. 03. 15.

420 001: a jövő bizonytalan

Egyelőre meglehetősen bizonytalannak tűnik a müncheni gyorsvasút nosztalgia-motorvonatának sorsa: a 2015 óta programok nélkül félreállított szerelvény ugyanis egyre rosszabb állapotban van, felújítása pedig annak ellenére kétséges, hogy elvileg még érvényes fővizsgája lehetne a legendás motorvonatnak.

2016. 07. 28.

Megújuló földalatti megállók

Több német nagyvárosban a városi közlekedés gerincét elsősorban a gyorsvasúti járatok és azok belvárosi alagútjai jelentik. Ezek az 1970-es és az 1980-as években épültek, így felújításuk igencsak időszerű, az eltelt évtizedek meglátszanak az állomásokon. Most a DB AG harminckét megállóhely felújítását vette napirendre.

2016. 02. 10.

Még több régiség

Egy ideje már nem ismeretlenek a legfiatalabb müncheniek számára sem a 420-as sorozatú gyorsvasúti motorvonatok. Ám most úgy néz ki, hogy az eddigi mintegy tizenöt motorvonat mellé további járműveket is forgalomba állítanak a bajor fővárosban a kocsihiány miatt.

2015. 05. 16.

Bajor veteránok – A „Szent Motorvonat” hazatér

A RegionalBahn lapjain már sokat írtunk arról, hogy visszatérnek az „igazi” nyugat-német S-Bahn-motorvonatok a szülőhazájukba, vagyis pontosabban oda, ahol először megjelentek. Igaz, a régi „Olympiazug”-oknak már hírmondója sincs, de ettől még ugyanúgy élvezhetik a vasútbarátok az igazi 420-asok nyújtotta élményét a müncheni S-Bahn egyes, válogatott járatain. Íme a bajor veteránokat bemutató sorozatunk második része, a P-Wagenek után induljunk egy igazi nagyvadra!

2014. 11. 17.

Újraszervezett müncheni gyorsvasút

Meglepő lépésre szánta el magát a tartományi vasúti közlekedést megrendelő szervezet, a Bayerische Eisenbahngesselschaft. A BEG ugyanis üzemeltetési tendert írna ki a müncheni S-Bahn-hálózatra – ám bizonnyal tanultak a berlini példákból, mert egy meglehetősen bonyolult, ám bombabiztosnak tűnő megoldást találtak ki a folyamatos és színvonalas szolgáltatás biztosítására.

2014. 08. 01.

Kevés a vonat Münchenben

Sokszor a tíz perces ütem legfeljebb papíron létezik, a valóságban nem. A müncheni gyorsvasútra is begyűrűzött a járműhiány: egyre kevesebb üzemképes motorvonat áll rendelkezésre a bajor fővárosban is.

2014. 07. 29.

Visszatérés a Ruhr-vidékre

Jó ideje hallani már, hogy a járműhiány enyhítésére a DB AG a Frankfurtban és Stuttgartban feleslegessé vált 420-as motorvonatokat átirányítja Münchenbe és a Rajna-Ruhr-vidékre. Hogy északon mikor állnak forgalomba a régi-új vonatok, egy ideig kérdéses volt, de most már biztos: lelőhelyük az S6-os és az S68-as vonal.

2014. 05. 07.

Markolóval találkozott az S-Bahn

Összeütközött egy sínen közlekedő markolóval a müncheni S-Bahn egyik szerelvénye Olchingnál szerdán reggel. A balesetben öten ember sérült meg, közülük kettő súlyosan. A vasúti forgalom egy része akár napokig is szünetelhet München mellett.

2014. 04. 28.

Éjszakai túlfeszültség

Összesen tizennyolc motorvonat rongálódott meg eddig tisztázatlan körülmények között a húsvéti szünet idején München közelében. A járművek elektromos része sérült meg, ami viszont azt jelenti, hogy jó időre kiestek a szolgálatból ezek a szerelvények.

2013. 10. 14.

Emeletes a müncheni S-Bahnra?

Hosszú évtizedek után ismét felmerült, hogy emeletes kocsikkal vegyék fel a harcot a zsúfoltság ellen a müncheni S-Bahn-hálózaton. Volt már ilyen kísérlet 1989-ben, azonban akkor nem jött be ez a rendszer. Most az expressz-S-Bahn esetén mégis sikeres lehet?

2013. 03. 01.

Pünkösdölni jönnek?

A hírek szerint pünkösdkor állhatnak forgalomba az első, Stuttgartból átcsoportosított 420-as motorvonatok a müncheni S-Bahn-hálózaton. Eközben Frankfurtból is a Ruhr-vidékre költözött egy szerelvény.

2013. 02. 19.

Közeleg a nagy visszatérés?

Közel tíz esztendeje, 2004. december 3-án búcsúzott az utolsó, menetrend szerinti forgalomban közlekedő 420-as sorozatú motorvonat a müncheni S-Bahn-hálózattól. Azóta csak és kizárólag a korszerű(bb) 423-asok szállítják az utasokat. Most azonban úgy néz ki, visszatérhetnek a szerelvények az „őshazájukba”, a bajor fővárosba.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.