2014. 05. 30.

Elba-völgyi felújítás

Közel öt évig tart majd a forgalom viszonylagos zavartalansága mellett az Elba völgyében vezető, Drezda és a csehországi  Děčín közötti vasúti pálya felújítása. A munkák idén kezdődnek és százmillió eurót fordítanak a fontos kapcsolat fejlesztésére.


2014 őszén kezdődik a Drezda és Děčín közötti vasúti pálya felújítása. Egészen pontosan a német-cseh határ és Drezda közötti szakaszról van szó, amelyet a DB AG öt év alatt hoz majd rendbe.
A vasúti pályát közvetlenül érintő munkákat néhány ütembe koncentrálják. Előbb 2014 novembere és a következő március, majd 2015 novembere és 2016 márciusa között Köngistein és Bad Schandau között újítják fel a vasúti pályát és a felsővezetéket a vasúti forgalom részleges fenntartása mellett.

Az Elba-völgyi vasútvonalon öt évig szokhatják majd az utasok a vágányzári menetrendet – de 2019-re megújul a vasúti pálya
(fotó: Mészáros Gergely)

Ezt követően 2016. november 7. és 16. között teljes vágányzárban váltókat cserélnek és egyes szakaszokon megújul a pálya Pirna és Bad Schandau között is. Végezetül 2017 februárja és novembere között Schöna és az országhatár között dolgoznak a pálya felújításán.
Az utolsó fázis 2017 novemberétől 2019-ig tart majd: ekkor építik ki az elektronikus biztosítóberendezést és kerül sor több kisebb felújításra is.
A vágányzár komolyan érinti majd a Budapest és Berlin között közlekedő vonatokat is. Várhatóan korlátozások lesznek az éjszakai vonatok közlekedésében is, ezekről remélhetőleg idejében információt ad majd a részes vasúttársaságok számára a német fél. A munkákra összesen 100 millió eurót szán a DB AG.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.